Többségi tulajdonos lett a Sanoma a pletykatévében

2006.04.05. 19:04
Hatvanhét százalékos tulajdonrészt szerzett a Sanoma a 4!-es csatornában, a televízió főszerkesztője Ómolnár Miklós, a Story és a Best magazin főszerkesztője lett.

Többségi, 67 százalékos tulajdonrészt szerzett 2006 márciusában a Sanoma Budapest Zrt. a Story TV-ként is ismert 4!-es csatornát működtető cégben, a Digital Media Közép-Európai Zrt.-ben.

Az egymillióra hajtanak

A tulajdonrész-változással egyidőben megalakult a csatorna új menedzsmentje, amelynek vezérigazgatója Ruszkai Nóra, a Sanoma Budapest Zrt. vezérigazgató-helyettese lett. A tévé vezérigazgató-helyettese és egyben programigazgatója Borsány-Gyenes András, a Sport1 volt vezérigazgatója és a Duna Tévé volt alelnöke, főszerkesztője pedig Ómolnár Miklós, aki a Story és a Best magazin főszerkesztője is egyben.

A reklámidő-értékesítést a Sanoma Budapest Kereskedelmi Igazgatósága végzi, a tévé júniusban beköltözik a Sanoma Budapest Montevideo utcai épületébe.

A 4!-es csatorna már több mint 600 000 hazai háztartásban fogható, többek között a UPC teljes fővárosi hálózatán. A tervek szerint 2006 végéig az elérhető háztartások száma meghaladja majd az egymilliót.

Hazai műsorok is vannak már

A pletykacsatorna tavaly november 5-én indult. Az egymilliárd forintos alaptőkével gründolt csatornában eleinte tulajdonos volt Frei Tamás is, aki azonban kénytelen volt eladni tulajdonrészét.

Jelenleg a sztárcsatorna napi 15 órában sugároz adást, és a programidő ez év őszétől tovább növekedik. A csatorna március elején elindította hazai gyártású műsorait, elsőként a Forró Témák című napi műsorát, továbbá Szilágyi János heti beszélgetős műsorát. A televízió szeretné növelni a saját gyártású műsorai arányát a vásárolt külföldi műsorai mellett.