Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Hétpecsétes TV-toplisták

2003.05.26. 08:22
Az első kategória, vagyis a kedvencként megjelöltek toplistája azokat az arcokat és műsorokat rangsorolja, akik kedvéért nem csupán nem kapcsol el a nézők többsége, hanem egyenesen odakapcsol a csatornára, ahol láthatja őket. Jellemző sajátossága a listának, hogy - az RTL-csodafegyver Barátok köztöt leszámítva - a hetente vagy annál ritkábban jelentkező programok és személyiségek értek el jó eredményt. Ebben szerepe van a korábban említett burnout effectnek, vagyis annak, hogy a gyakran látható programok és médiaszereplők elkopnak, unalmassá válnak. Frei Tamás az Indexnek elmondta: azért, hogy műsora mindig számíthasson a nézők előzetes várakozására, szigorúan csak havonta egyszer sugározzák, és nem ismétlik, emellett több hónapos szüneteket tart, szintén ismétlések nélkül.

Látható az is, hogy az ebben a listában szereplő személyiségek túlnyomórészt olyan emberek, akikhez egyéni tehetséget, illetve teljesítményt kapcsol a közönség; így a híradósokkal szemben itt a showmanek dominálnak. Érdekes módon a rangsorban helyet kapott maga az RTL Klub is. A nemrégiben új dizájnt kapott csatorna tehát önálló, egységes brandként is jelen van a nézők tudatában, míg a kevésbé áramvonalazott tv2-n inkább csak egyes produkciók rendelkeznek pozitív imázzsal. Az Index információi szerint a realityháború második szezonjában súlyos sebet kapott tv2 szeptemberben ismét megkísérli egységesíteni arculatát, akkor már nem egyetlen műsorra alapozva, hanem a megszólítandók pontosabb meghatározásával, az adó újrapozicionálásával.

A kedvencek (tévéműsorok, szereplők, csatornák; %)
1. Frei Tamás (tv2) 34,3
2. Fábry Sándor (RTL Klub) 33,3
3. Frei Dosszié (tv2) 31,6
4. Hírműsorok általában 31,3
5. Irigy Hónaljmirigy (tv2) 30,7
6. Vágó István (RTL Klub) 30,0
7. Barátok közt (RTL Klub) 29,1
8. RTL Klub 27,0
9. Esti Showder Fábry Sándorral (RTL Klub) 26,7
10. Heti Hetes (RTL Klub) 25,5

IV. A kasszasikerek
V. Két perc gyűlölet
VI. Új háború jön