Ambrus
-7 °C
3 °C

Hétpecsétes TV-toplisták

2003.05.26. 08:24
A népszerűségi listához hasonlóan a két negatív minősítés összesítésén alapul a legkevésbé kedvelt személyiségek listája. Mivel a System 7 felmérése március 24-én készült, Friderikusz Sándor citromlistás helyezését még nem A szólás szabadságának, illetve a körülötte kialakult politikai botrányoknak köszönheti, hanem azt megelőző produkcióinak. Előkelő helyet szerzett Havas Henrik is, aki az Index megkeresésére úgy nyilatkozott, nem zavarja az eredmény. Elmondta, tudatában van annak, hogy személye megosztja a közönséget, s őt vagy imádják, vagy utálják, de hozzátette: "amíg Pilhál György (a Magyar Nemzet publicistája) és György Péter egyformán gyűlöl, addig biztosan jó úton járok, mert egyiküket sem tartom semmire."

Jó példa az elhasználódásra a naponta látható Való világ egyik műsorvezetőjének, Cziffra Noéminak a megítélése. A csinos, ám szerepéből eredően rendkívül harsányan, hangsúlyosan jelen lévő Nóci alig maradt le Lagzi Lajcsi mögött. Társa, a szintén nap mint nap képernyőre kerülő Stohl András 22,6 százalékos negatív pontszámával ugyan nem szerepel a listán, ám ezen az értéken belül 17,6 százalék nyilatkozott úgy, hogy egyenesen gyűlöli Stohlt. Ám ahogy a Mónika show-nál már említettük, a magas ellenszenv széles körű ismertséget, illetve nézettséget - vagyis sikert tükröz.

A legkevésbé kedvelt személyiségek (don't like + hate; %)
1. Majka (RTL Klub) 33,8
2. Lagzi Lajcsi (MTV) 33,3
3. Cziffra Noémi (RTL Klub) 32,4
4. Csonka András (RTL Klub) 30,0
5. Havas Henrik (RTL Klub) 29,0
6. Gáspár Győző (tv2) 27,5
7. Friderikusz Sándor (MTV) 26,9
8. Jáksó László (RTL Klub) 26,2
9. Bochkor Gábor (tv2) 25,0

VI. Új háború jön