Lefagyott a Tények

2006. május 18., csütörtök 19:20

Alig kilenc perc után véget ért az egyébként huszonöt perces Tények, mivel felmondta a szolgálatot a Tv2 hírműsorának alig fél éves számítógépes rendszere. A Tények tavaly állt át a digitális technikára, azóta minden anyagot számítógépen tároltak.

Kilenc perc után véget ért a Tv2 hírműsora, mivel összeomlott a Tények számítógépes rendszere. Ilyen még nem fordult elő a kereskedelmi televíziózás lassan kilenc éves története során, eddig még az esetleges műszaki hibák ellenére is kitöltötték a koncessziós szerződésben vállalt esti hírműsor idejét.

Már a Tények elején látható volt, hogy nincs minden rendben, hiszen elmaradt a főcím és a nap témáit összefoglaló előzetes is, sőt némi zavarral és hosszas hallgatással indul az adás. Ekkor információink szerint már szinte minden rendszer leállt, a műsorvezetők még azt sem tudták, hogy éppen melyikük van adásban. Azután a kilencedik percben Bárdos András kénytelen volt bejelenteni, hogy le kell állniuk az adással, mert összeomlott a Tv2 számítógépes rendszere.


Az adás vége

Információink szerint a hibát a Tények, a Tv2 egyéb rendszereitől független szerverének összeomlása okozta, ami miatt az elkészült anyagok, riportok nem voltak elérhetőek, sőt az inzerteket és a feliratokat sem lehetett kitenni a képernyőre.

"Elnézést szeretnénk kérni a nézőktől a kellemetlenségért" - nyilatkozta az esetről H- Bíró László, a Tv2 sajtófőnöke, aki elmondta, hogy a rendszerleállást a hardver meghibásodása okozta, és biztos, hogy nem szabotázs vagy vírus okozta a szerver leállását. A Tények este csütörtöki adása már probléma nélkül lezajlott.

Modernizáltak

A Tények tavaly ősszel állt át a digitális műsorkészítésre, azóta a legtöbb anyag ezzel a technikával készül. A hírműsor azóta egyre szorosabb versenyben van az RTL Klub konkurens Híradójával, hétvégén biztosan vezet, de hétköznaponként is van, hogy a Tények nyeri a nézettségi versenyt. A múlt héten például az AGB Nielsen adatai szerint átlagosan 1 090 129-an választották a Tényeket, míg az RTL Klub Híradójára 1 072 885-an kapcsoltak, de azért a hétköznap mindent napját az RTL Klub hírműsora nyerte meg., és a hirdetők szempontjából fontos 18-49 év közötti korosztályban is az RTL nyert, átlagosan 3,8 százalékponttal magasabb közönségaránnyal.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!