Mária
-7 °C
3 °C

Nagy Pöri és a cukrosbácsik

2004.08.31. 10:17
Az egész úgy indult, mint egy pontosan megkoreografált orosz balett: Csisztu Zsuzsa a megnyitóünnepség közben egyszer csak azt csippantotta egy versenyzőről, hogy "szülőhelyétől távol látta meg a napvilágot". A gerely megállt a levegőben, az önfeledt tévénézőt elöntötte a négyévente érkező eufóra: hivatalosan is megkezdődött a hülyeségek olimpiája. Gyorselemzésünk a világ legnagyobb médiaeseményének köztévés és közrádiós közvetítéséről.
A Magyar Televízió athéni közvetítésfolyamának volt arca. Ha embert vizionálunk az arc mögé, akkor kopasz, hallókészülékes, gyakran pityergő bácsika jut eszünkbe, aki már túl van mindenen, ezért a világ dolgai már nem nagyon érdeklik, a sport pedig különöseképpen nem, hiszen ki a túró ejtene az inkontinencia árnyékában egy könnyet is a norvég gumiasztalozókért.

Az olimpia élvezhető tálalása tényleg kemény tévés újságírói feladat. Árad a rengeteg információ, a szokásos, hosszabb közvetítések helyett sok a rövid bejelentkezés, ráadásul hülyébbnél hülyébb sportágakról, aztán persze el kell kapni a főszereplőket, mutatni valamit a helyszín hangulatából, az óhatatlan botrányok tálalásáról nem is beszélve. Lássuk, hogyan küzdött meg az emészthetetlen gyrosheggyel az MTV Vitray Tamás bácsi vezette stábja.

Ha egyetlen szóval kéne jellemezni a kéthetes adásfolyamot, akkor az unott lenne a legtalálóbb. Ha kicsit bővítünk az értékelésen, akkor meglepően unott és fáradt, obligát hülyeségekkel fűszerezve. Ha még árnyalhatunk egy kicsit, akkor meglepően unott és fáradt, obligát hülyeségekkel, rasszista kiszólásokkal és megalázó becézgetésekkel fűszerezve.

Nem beszél, alvás közben orgonál

A tévé olimpiai közvetítésének hangulatát a legsűrítettebben az Amiről nem beszélünk című esti háttérműsor adta vissza. Sajnálhatja, aki egyetlen adást sem látott belőle. Visszalopták a klasszikus, rajzfilmes Telesport-szignált, majd kiírták utána ronda betűkkel, hogy Amiről nem beszélünk, ami elsőre oltári nagy hülyeségnek tűnt, de pár adás után rájöttem, hogy kíméletlen, az önkritikától mentes címről van szó.

Az Athénben berendezett stúdió vicces díszlettervezőjének kedvenc filmje nyilván a John Malkovich-menet, azon belül is a hét és feledik emeleti, fele méretű törpeiroda, ahová csak meggörnyedve férnek be a dolgozók. A rendezői koncepció nagyjából olyasmi lehetett, hogy helyezzünk el három MTV-alkalmazottat két köbméteren belül, minél viccesebb szögből mutatva.

A kamerával szemben ült maga Vitray professzor (aki néha annyira unta magát, hogy egy képzeletbeli orgonaklaviatúrán játszott motyogás és szunyókálás közben) vagy valamelyik Idősebb Tanítványa, tőle jobbra két Siheder Tanítvány szorongott, és csintalankodott egy szűkös kis iskolapadban, éppen hogy nem köpőcsöveztek. Egy kameraállás volt összesen, ezért a Tanítványok arca úgy egy hétig csak ¾ profilból látszott, aztán szólt valaki, és kicsit eltolták a kamerát.

Az egymáshoz szorított, profilból mutatott ifjabb riporterektől nem is volt elvárható más, mint a hülye nevetgélés. Odaadtam volna kedvenc amulettemet, a Dobor Dezső által kiköpött rágógumit, ha Szántó Dávid egyszer kilöki a magáról megfeledkezett Hajdú B. Istvánt a szamárpadból. A vendéget egy borderline szindrómás fikuszféle mellé ültették, a moldáv televízió leselejtezett készletéből vásárolt háttérfal elé. Ha mindez nem lenne elég, jöttek, vagy jöttek volna a kérdések, de ehelyett vagy sztorizgattak, vagy Titinek szólítottak becsületes családanyákat.

Küzdelem a hírekkel

A hírszolgáltatás nem volt az MTV erőssége. Már az olimpia botránymentes első harmadában feltűnt, hogy a közrádió néha órákkal korábban közöl fontos információkat. (Az online sajtóval nem teszünk sportszerűtlen összehasonlítást.) A doppingbotrányok időszakában lett igazán feltűnő ez a lassúság, amikor az érdeklődők folyamatos informálást vártak volna az eseményekről. Alapvető fordulatokról akár órás késéssel értesülhetett, aki tévézett. Az Indexben sem véletlenül szólt egész nap a Petőfi Rádió, pedig a zenés betétek durvábbak voltak egy végbélbe rejtett vizeletzacskónál.

Vitray Tamás és csapata képtelen volt kezelni azt a helyzetet, hogy magyar sportolók, sőt aranyérmesek keveredtek doppinggyanúba. Közszolgálati újságírókhoz képest meglepő határozottsággal csatlakoztak a Fazekast és Annust védő, nemzetközi összeesküvést sejtető táborhoz. Emlékezetes pillanat volt a Fazekas első nyilatkozatát szinte könnyek között felolvasó közszolgálati riporter. Vitray a doppingügynökség meginterjúvolt emberét szinte vádlón faggatta, közben persze elment az olyan kérdések mellett is, amikkel a folyamatosan ködösítő és sejtetésekkel operáló WADA is sarokba lett volna szorítható.

A szerkesztés szokás szerint kusza volt, de ez valahogy minden olimpián így van, szinte hozzátartozik a dolog szexepiljéhez, hogy a rúdugrás döntőjének legizgalmasabb pillanatában tízperces konzervanyagot adjanak a kelet-timori műúszók kűrjéről. Azt azonban nem tudták hihetően elmagyarázni, hogy a vívóversenyekről miért nem lehetett mindössze egy pástról közvetíteni. Kifejezetten zavaró volt, amikor a magyarok aktuálisan futó csörtéjét a riporter szóban közvetítette, miközben a kép egy másik, nekünk teljesen indifferens asszót mutatott.

Rá kéne feküdni egy lapáttal

A hírek és a szerkesztés mellett nyilván maguk a meccs- és versenyközvetítések döntik el leginkább, mennyire élvezhető az egész olimpiai műsorfolyam. Athénból vegyesen kaptunk jót, rosszat és retteneteset. Csak néhány kiragadott példa az emlékezetesebbek közül.

Dobor Dezső annak ellenére profin lenyomta a súlyemelést és a birkózást, hogy Majoros döntőjének közvetítése közben megdöntötte a percenkénti pistázás Kárpát-medencei rekordját. Hajdú B. István jól abszolválta a magyar–szerb-montenegrói pólódöntőt. Utána bő negyedórát kellett megállás nélkül beszélnie az üres medence képe fölött – az persze eszébe sem jutott a szerkesztőknek, hogy a pólóválogatott döntőjére háttéranyaggal készüljenek –, de ezt is megcsinálta, és még hülyeségeket sem mondott közben.

Csisztu Zsuzsa a nyitóünnepségen olyan magasra tette a lécet, hogy azt később meg sem tudta közelíteni, így gyilkos monotóniával elcsipogott hiányos vagy értelmetlen mondatokra szorítkozott. Mezey Dániel néha úgy hangzott, mintha ő lenne a jófej srác a szomszédból, aztán szívbaj nélkül megállapította, hogy a kazah férfi vízilabdacsapat gyöngébb, mint a brazil női kézilabda-válogatott.

Pisi, kaki, popsi

A közvetítések alaphangja gyakran olyan furcsán édeskés, bácsis, sőt cukrosbácsis hangulatú volt. Vitray főszerkesztő bácsi a kajakos versenyzőnőket csípőprotézisből lekicsilányozta, sőt csitrizte, a női kézimeccsek közben többször is szó esett az olimpikonok popsijáról. Esküszöm vártam, hogy nunán lőjenek valakit, bár erre a Práter utcai általánosban jobb szava volt a roma csajoknak, mégpedig a nindzsa.

A cukrosbácsis hangulatot erősítette, hogy a telesportosok tévékommentátor helyett testületileg helyszínen drukkoló havernak képzelték magukat, és boldog-boldogtalant lepistáztak, putyikámoztak és diáztak. Világos, hogy a sportvilág lakói szívesen emlegetnek Cupák néven tisztes ötvenes üzletembereket, de egy köztévés kommentátornak legalább úgy kéne tennie, mintha a normális emberek szokásait követné.

A tegezős-becézős-popsizós-csitrizős alaphangot finoman árnyalta az ázsiai versenyzőkön való színvonalas viccelődés. Kétségtelen tény, hogy minden magyar kisgyermek átesik azon döbbeneten, hogy a japán és kínai nevek tök viccesek, mert olyan rövid szótagokból állnak, mint a pina, meg kaki. A Telesport több munkatársa még mindig nem tudta feldolgozni sem ezt, sem azt, hogy az ázsiai emberek jellemzően alacsonyabbak, mint az európaiak, és a bőrüknek sárgás árnyalata van. Szántó Dávid a páros műugrás egyik kínai indulóját így vezette fel: Ting Li és párja – nem Tang Li. (Latinos variáció erre a témára: két Silva nevű brazil is lő gólt, kézilabdában, erre tisztára zöldségesnél érzem magam.)

Ázsiai ember, európai ember + Komlósi Gábor

De az abszolút csúcs Komlósi Gábor királyos közvetítése volt a svéd Jan Owe Waldner és a koreai Seung Min Ryu férfi pingpongmeccséről. Ahol a furcsa extázisban kiáltozó Komlósi által csak a Királyként emlegetett Waldner – tuti, hogy Jan Owe édesanyja és összes vérrokonai nem drukkoltak olyan lelkesen, mint a magyar közszolgálati riporter – jó nagy verést kapott a csak „kis koreai”-ként emlegetett Seung Min Ryutól. Komlósi szakriporter konkrétan nevetséges paprikajancsinak állította be azt a versenyzőt, aki aztán megnyerte az olimpiát.

Egyik ihletett pillanatában nem John Malkovich, hanem egyenesen a svéd Király agyába sikerült bejutnia, amiről híven be is számolt: „Waldner valószínűleg most azt gondolja, hogy mit akarsz tőlem, te kis ázsiai.” Meg lennénk lepve, ha Waldner akkor ezt gondolta volna, hacsak nem a Komlósi újságíró-stúdió levelező hallgatója.

Winkler kolléga így számolt be a hírhedt közvetítésről: „Rasszistagyanús megjegyzések is voltak, mint »elküldte a koreait a külvárosba«, pont csak az »ahova való« hiányzott. Meg hogy milyen furcsa kéztartása, meg kifacsarodott csuklója van, hogy persze, úgy könnyű, tollszárfogás, és hogy bocs, de hát az ember ugye az európainak drukkol. stb. stb. Fel kéne jelenteni az ORTT-nél, mert a közszolgálati tv köteles semlegesen közvetíteni, ha nincs magyar. Mert magyar adófizetők között lehet pl. koreaidrukker, mondjuk a KIA píárosa, muhaha.”

Komlósi amúgy az egész pingpongversenyt emlékezetessé tette. Nagy összegben fogadott a meccs elején, hogy Bátorfi lazán leveri a nyomorult kanadait, akit aztán mégsem, hiába jött a nagy pöri, úgyismint az olimpiai hülyeségverseny első helyezett kifejezése. Aztán végig marcsizta Fazekas Máriát, amire nem mentség, hogy ő a nője. Szigorúbb országban talán nem is élettársi alapon osztanák le a közvetítéseket. Szép közszolgálati feladat lenne leszakkommentálnom Imola egy délelőttjét, én pöri helyett a bubuc szót használnám sűrűn, ami a gyerekek orrából kibányászandó gyolyócskát jelent.

Valljuk be, az olimpia egyik szexepilje, hogy a nagy magyar győzelmek a higgadtabb riportereket is kihozzák a sodrukból, és hol voltak itt a higgadtak? Az Igaly Diána győzelme után elhangzott gyönyörű kép, gyönyörű asszony majdnem az új kor ilyen nincs, és mégis van-jává vált. Félő volt, hogy a riporter elő adásban tesz magáévá egy rekesz sörétes lőszert.

Most direkt nem megyünk bele valami szokásos bakiparádéba, egy olimpia alatt sokat kell beszélni, úgyhogy óhatatlanul is több a hülyeség a szokásosnál, sőt elemzésünket egy igazi látnoki idézettel zárjuk, ami a férfi kalapácsvetés közvetítése alatt hangzott el: „úgy tűnik, a szer lelassult”.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!