Judit
-2 °C
8 °C

Újra éterben a Tilos

2002.03.05. 19:28
Március 9-től egy hónapig ismét az éterbe költözik a Tilos Rádió. A nonprofit műsorszolgáltató vasárnap közönségetalálkozót tart a Trafóban.
Az ORTT múlt heti döntése értelmében egy hónapos ideiglenes frekvenciát kapott a Tilos Rádió, így március 9-től április 8-ig - az kábeles adás mellett - az FM 92,1-en is hallható lesz a műsor.

A médiatestület egyúttal elfogadta a pályázati kiírásokat négy fővárosi nonprofit frekvenciára, ami azt jelenti, hogy egy hónap múlva hivatalosan is meghirdeti azokat. "Amint megjelenik kiírás a közlönyben, mi ismét beadjuk a pályázatunkat" - közölte az Indexszel Weyer Balázs, a rádió kuratóriumának elnöke. Mint ismert, a Tilos két évvel ezelőtt kábelre és internetre szorult, miután a Rádió C-vel szemben alul maradt a frekvenciapályázaton. Azóta kétszer - 2000 decemberében és tavaly augusztusban - kaptak ideiglenes frekvenciát egy-egy hónapra.

A kampányidőszakkal kapcsolatban Weyer elmondta, hogy nem hoztak külön szabályzatot, legfeljebb ajánlásokat fogalmaznak majd meg a munkatársaknak. A kurátor elmondása szerint a műsor szerkezete sem változik az éterbe kerülés után, csak kisebb módosításokat hajtanak végre a rádiós és kábeles hallgatói szokások különbsége miatt.

Az ideigelenes földi sugárzás megünneplésére a rádió munkatársai vasárnap estére közönségtalálkozót szerveztek. A Trafóban délután 5 órától kezdődik a program, itt a műsorvezetők mellett tilosos dj-k - Palotai, Cadik, Keyser - is hozzájárulnak a hangulatfokozáshoz.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!