Önök nézték - TOP 100

2004.10.27. 13:06
A kereskedelmi csatornák megjelenése óta eltelt hét év adathalmazából válogattuk ki a száz legnézettebb tévéműsort. Tudja hány embert vonzott annak idején a Szomszédok, emlékszik még Szulák Andrea első műsorára vagy tudja melyik sorozatot nem képes senki megelőzni már hét éve?
A kereskedelmi csatornák megjelenése, azaz 1997. november 3. óta sokat változott a televíziós piac, elég, ha csak arra gondolunk, hogy a Tv2 mostanában már nem Magyarország vezető televíziójaként hirdeti magát, inkább a második helyezettek örökös mentségét, a minőséget emlegeti leggyakrabban.

Utolsó, előre fuss!

A televíziós örökranglistát azonban ennek ellenére a Tv2, illetve a közszolgálati csatorna tartja megszállva, mivel az első évben még őrizte pozícióját az MTV, és volt olyan műsor, amely közel 70 százalékos közönségarányt ért el, azaz az éppen tévét nézők több mint kétharmada ugyanazt a programot nézte.

Az RTL Klub ráadásul tetemes lemaradással indult, az első hónapokban csak klipeket és lejárt szavatosságú fekete-fehér magyar filmeket sugárzott, így tulajdonképpen nem jelentett konkurenciát a Tv2-nek.

Emellett a két csatorna eltérő stratégiát választott, a Tv2 a család televíziójaként pozícionálta magát, ezzel tömegeket ültetve a képernyők elé, míg az RTL Klub már a kezdetektől a hirdetőknek oly kedves 18 és 49 év közötti lakosságra koncentrált.

Az RTL Klub tervének sikerét jelzi, hogy három év alatt átvette a vezető szerepet, ráadásul 2002. szeptembere óta a Tv2 is inkább a nagy vásárlóerővel rendelkező fiataloknak készít műsorokat.

A 18 és 49 év közötti korcsoportban a kereskedelmi csatornák indulásának évében még az MTV vezetett, hiszen a fiatalok 26,6 százaléka még ezt a csatornát választotta, míg a Tv2-t 25,6 százalék, az RTL Klubot pedig csupán 20,7 százalék nézte.

1998-ban a Tv2 tarolt, a korcsoport 33,2 százalékát magához csábította, az RTL Klubra viszont átlagosan csak 26,2 százalék kapcsolt, míg az MTV nézettsége ebben a korosztályban 18,7 százalékra zuhant.

Először 2000-ben vette át a vezetést az RTL Klub, akkor 39,2 százalékos közönségarányt ért el, míg a Tv2 már csak 37,3 százalékot csábított. A közszolgálati televízió 2001-ben érte el működése mélypontját, akkor a 18 és 49 év közöttiek csupán 7,8 százaléka tévedt a csatornára.

Tavaly az RTL Klub 39,7 százalékos, a Tv2 pedig 30,5 százalékos közönségarányt ért el, az MTV viszont ráerősített, és a nézők 11,8 százalékát ültette a képernyők elé.

Az RTL Klub fölénye ellenére ma már igen ritka, hogy egy-egy program hárommillió feletti nézőszámot érjen el. Ennek a Tv2 megújulása és az MTV viszonylagos megerősödése mellett a kis kábeltévék térhódítása az oka.

Élen Carter

Hogyan mérik a nézettséget?
Hogyan működik a rejtélyes nézettségmérő rendszer? Mit jelent a nézettség pontosan? Hány néző véleményéből és hogyan számítják ki a hirdetési piacot meghatározó mutatókat? Az AGB Hungary működésének bemutatása

A kereskedelmi idők legnézettebb műsora a Vészhelyzet 1997. november 25-ei adása volt még a közszolgálati televízión, amit az AGB Hungary statisztikai adatai alapján 3 695 849-en, azaz a tévével rendelkező négy év feletti lakosság 39,1 százaléka nézett meg. A kórházsorozat abban az évben sugárzott epizódjai mind bekerültek a lenézettebb műsorok százas listájára, egy-egy részt átlagosan 3 268 783-an izgulták végig, míg például a múlt héten az RTL Klubon már csak 1 716 378-an követték figyelemmel Carter és orvostársai kalandjait.

A lista második helyezettje a Szeszélyes évszakok 1998. február 9-i adása lett, amit 3 695 071 embert ültetett a képernyők elé. A kabaréműsor legutóbb, 2004. október 2-án azonban már csak 1 131 163 nézőt vonzott.

A harmadik helyre az azóta már megszűnt Szomszédok című teleregény 1997. december 4-ei epizódja futott be, Etus és Gábor Gábor kamerába mondott bölcsességeiből aznap este 3 627 553 okultak. Ez a mindössze harminc perces műsor érte el a legnagyobb közönségarányt, az akkor éppen tévé előtt gubbasztók 69 százaléka választotta az életszerűtlen dialógusokat és az elcsépelt tanulságokat.

A közszolgálati idők után

A legsikeresebb kereskedelmi csatornán sugárzott műsor a Tv2 Előszilveszteri poénbombája volt 2000. december 27-én este. Akkor 3 338 393-an voltak vevők a flitteres táncosokra és a vicceskedő jelenetekre. Az RTL Klub viszont egyetlen műsort sem tudott bejuttatni az első ötvenbe, a Legyen Ön is milliomos szombati különkiadása a maga 3 096 562 nézőjével csak a hatvanhatodik helyre volt elegendő.

A legnézettebb 10 műsor 1997 november 3. és 2004 október 25. között

MűsorcímAlcímDátumCsatornaAMR
VészhelyetXXII/1.1997.11.25.MTV3695849
Szeszélyes Évszakok1998.02.09.MTV3695071
Szomszédok277.1997.12.04.MTV3627553
Szeszélyes Évszakok1997.11.10.MTV3609346
Szomszédok278.1997.12.18.MTV3587624
VészhelyetXXII/8.1998.01.13.MTV3566016
VészhelyetXXII/2.1997.12.02.MTV3367291
VészhelyetXXII/9.1998.01.20.MTV3364226
Előszilveszter2000.12.27.TV23338393
VészhelyetXXII/3.1997.12.09.MTV3327263

Néhány műsor, ami megelőzte Vágó István, Dévényi Tibor és Pokrivtsák Mónika vetélkedését: A Zámbó Jimmyre emlékezünk a Tv2-n, amit 2001. januárjában 3 313 592-en néztek meg, és ezzel a tizenegyedik helyen végzett, a Kriminális 1998. eleji adása, ami 3 297 575 nézőt vonzott a közszolgálati televízióra, a Dáridó, ami rendre hárommillió felett szerepelt, 1999. február 5-én például 3 281 180 embert csábított tévézésre, vagy éppen a Vad angyal 2001. február 5-ei epizódja, amire 3 240 145-en voltak kíváncsiak.

Hárommillió emlékezetben élnek

A három millió feletti nézettséget elérő sorozatok közt van a Vad angyal, a Maharadzsa lánya című olasz teleregény, a Rex felügyelő, a Megperzselt szívek, de a Kisváros egyes epizódjai is felkerült a listára. Az RTL Klub sikerét megalapozó Barátok közt azonban nem került be a top100-ba, a Berényiek egyetlen kalandja sem vonzott még hárommilliónál több embert.

Az utóbbi hónapokban rendre a nézettségi lista élén szereplő Irigy Hónaljmirigy is csak egy show-val került fel a százas listára. A 2001-ben sugárzott Legirigyebb láncszem című összeállításukat ugyan 3 020 966-an nézték meg, de ez is csak a 94. helyre volt elég.

A top100-ba több olyan műsor is bekerült, amelyek ugyan pár éve népszerűek voltak, most mégis minden bizonnyal már kevesen emlékeznek rájuk. Így például több adással is szerepel a listán Friderikusz Sándor Tv2-n sugárzott Gyerekszáj című show-ja, amelyben gyerekek beszéltek komoly, felnőttes témákról 2000-ben. A Ki vagyok én? című show, ami a Tv2-n ment 1998-ban Szulák Andreával egészen a 28. helyig menetelt, legnépszerűbb adását 3 231 705-an látták.

A listára mindössze két film került fel, méghozzá a Bud Spencer és Terence Hill fémjelezte Bunyó karácsonyig, ami 1999-ben 3 206 747 embert vonzott a Tv2-re, és a Reszkessetek betörők, ami 3 085 644 embert csábított 2000. karácsonyán az RTL Klubra.

A fiatalok több filmet néznek

A 18 és 49 év közötti korcsoportban is a Vészhelyzet 1997. november 25-i adása lett a legnépszerűbb 1 667 117 nézővel, a második helyre pedig a Szeszélyes évszakok 1997. november 10-ei kiadása futott be, amit valamiért 1 645 877 nagy vásárlóerővel rendelkező fiatal, a teljes korcsoport 36,4 százaléka kísért figyelemmel.

A legnézettebb 10 műsor 1997 november 3. és 2004 október 25. között (18-49)

MűsorcímAlcímDátumCsatornaAMR
VészhelyetXXII/1.1997.11.25.MTV1667117
Szeszélyes évszakok1997.11.10.MTV1645877
VészhelyetXXII/10.1998.01.27.MTV1608789
Profi boxmérkőzésKovács István2001.01.27.RTL KLUB1605134
Reszkessetek betörők!Szupermozi2000.12.25.RTL KLUB1604419
Ovizsaru1998.10.04.TV21596652
A függetlenség napjaSzupermozi2001.12.06.RTL KLUB1588738
Szeszélyes évszakok1998.02.09.MTV1588375
Legyen ön is milliomos!2000.03.28.RTL KLUB1551780
Irigy Hónaljmirigy-showAmi a szilveszterből kimaradt2003.01.26.TV21541759

Ebben a korosztályban azonban több programmal szerepel a listán az RTL Klub, és az is egyértelműen megállapítható, hogy a fiatalokat jobban érdeklik a filmek, hiszen jóval több ilyen program szerepel az első százban. Az első húsz legnézettebb műsor közt van a Reszkessetek betörők mellett a Két túsz között, az Ovizsaru, a Függetlenség napja, a Robin Hood, a tolvajok fejedelme, valamit a Die Hard- és a Halálos fegyver-széria negyedik részei is. A százas listára pedig felkerült még a Rambo I, az Örömapa II, a Die Hard 3, a Vasmadarak, a Tűzparancs vagy éppen a Megint 48 óra.

A negyedik helyen végzett Kokó és Chello Diaz küzdelme, amely 2001. január 27-én 1 605 134 18 és 49 év közötti nézőt kergetett az RTL Klubra. Ebben a korcsoportban már bekerült az első százba több Barátok közt epizód is, a legnépszerűbb a 2002. február 6-i adás lett, amit 1 534 200-an néztek.

Az új tévéműsorok felé nyitottabb és az igényes programokat preferáló korcsoport kedvencei közé beverekedte magát még az Esti Showder is. Fábry Sándor poénjaira 2001-ben 1 394 719-en voltak kíváncsiak, ami ezúttal a 96. helyre volt elegendő. A százban szerepel emellett az X-akták és a Fókusz is, nem sikerült viszont bejutniuk a humor nagyágyúinak, a Heti Hetes egyik korcsoportban sincs az első százban.

Az AGB Hungary adatait az RTL Klub bocsátotta rendelkezésünkre.