Országjáró turnéra indul a közszolgálati híradó

2007.08.31. 15:38
Vasárnap este Tihanyból jelentkezik majd Pálffy István és az MTV Híradója, ezt követően pedig egy héten keresztül minden nap más-más városból közvetít majd a közszolgálati tévé. A nyolcnapos országjáró körút célja, hogy felhívja a figyelmet a vidék jelentőségére, valamint hogy az emberek számára Magyarország ne jelentsen egyet a fővárossal.

"Érdekesség, hogy kivételesen nem a jól megszokott stúdióban leszünk. Legtöbbször szabadban rendezkedünk be, mindenhol olyan helyszínt keresünk, ahol a háttérben jól látszik a város, vagy annak egy-egy jellegzetessége" - mondta Pálffy, akit műsorvezető társa, D. Tóth Kriszta kétnaponta vált majd a képernyőn, így míg az egyikük a műsort készíti, addig a másiknak lesz ideje feltérképezni a helyszínt és a lehetőségeket a következő városban.

"Kaposváron születtem, ezért is örülök különösen a körútnak, hiszen így fel tudjuk hívni a figyelmet a vidék fontosságára" - mondta D. Tóth Kriszta, aki először a Pannonhalmi Főapátság lenyűgöző könyvtárából jelentkezik majd szeptember 4-én, kedden.

Nem a főváros jelenti Magyarországot

A híradóturné a regionális stúdiók szoros együttműködésével, technikai felszerelésük felhasználásával készül majd, és minden korábbinál nagyobb lehetőséget ad bizonyos régiók országos megmutatkozására. Az MTV arra kívánja akciójával felhívni a figyelmet, hogy a média aránytalanul sokat foglalkozik a fővárossal, háttérbe szorítva ezzel Magyarország számos régióját. "Számunkra Magyarország nem csak a fővárost jelenti. Ezt nem csak mondjuk, teszünk is azért, hogy a vidék szépségeit és értékeit megmutatassuk" - hangsúlyozta Kert Attila hírigazgató.

A megszokott rend szerint a Híradó előtt jelentkező Föld TV helyén ebben a nyolc napban mindig az adott - a Híradó főkiadását éppen vendégül látó - városról szóló kisfilmet láthatják majd a nézők.