Vágó: a sztárokat a nézők nevezik ki
Az RTL Klub műsorvezetője a Törzsasztal vendége volt
Vágó István megérti, hogy a valóságshow-k kiszorítják az egyéb műsorokat a kereskedelmi tévékről, de nem érzi jól magát a kispadon. Az RTL Klub műsorvezetője az Index olvasóinak kérdéseire válaszolva elmondta, megkeresték a Magyar Televíziótól, és tárgyalásokat is folytattak.
![]() |
"Vannak elveim"
Egyes kérdezők a Nekünk 80 című műsor "politikai célját" firtatták, illetve Vágó megjelenését a két választási forduló között, a Gerbeaud cukrászdában rendezett találkozón, ahol az akkori ellenzék vezetői voltak jelen. Vágó visszautasította a feltételezést, hogy pénzért vagy más ellenszolgáltatásért vállalta volna véleményét, és kijelentette: vannak elvei, szerepvállalását ezek határozták meg. Megjegyezte: egyáltalán nem egyedülálló, hogy ismert személyiségek politikai rendezvényeken vegyenek részt; példaként többek között Makovecz Imrét, Konrád Györgyöt és Fábry Sándort említette.
"Nem érdemes már politikai újságírásba fognom", felelte Vágó István arra a kérdésre, amely az erre vonatkozó korábbi terveit firtatta.
Tárgyalások az MTV-vel
![]() |
Cigaretta, Saab, népművelés
Másfél doboz cigarettát fogyasztok egy nap - ismerte be Vágó, aki egyébként egy pisztáciazöld Saabbal közlekedik, sőt meggyőződése, hogy a sötét színű autók a hivataloknak valók. Olvasóink élénken emlékeztek a műsorvezető azon kezdeményezésére, amely a w betű "vu" kiejtését propagálta (a v-től megkülönböztetendő). Vágó István az ellenállást tudomásul vette, de továbbra is megoldatlannak találja a problémát.
|





