Nem megy egyik napról a másikra

2008.02.27. 13:35
Lecserélte a teljes vezetést a Tv2 vezérigazgatója, aki szerint még hagyni kell egy kis időt az új embereknek, hogy megmutassák, mire képesek. A Tv2 növelni akarja nézettségét, pedig a piaci tendenciák ellenük dolgoznak, és új adót is indítanának, ha végre nem lenne törvénytelen.

Ősszel, a kinevezése utáni hónapokban azt ígérte, hogy három éven belül legyőzik az RTL Klubot. Hol tartanak most?

A Tv2-nél az utóbbi években egyre többen mondogatták egyre gyakrabban, hogy nem olyan rossz a második hely. Hiányzott a győzni akaráshoz szükséges motiváció, és ez bizony egyes műsorainkon meg is látszott. Én már a kezdetektől azt mondom, hogy az első hely megszerzése kell hogy legyen a cél, hiszen csak így lehet szívvel-lélekkel dolgozni. Nem lehet folyton azt hajtogatni, hogy az ezüst is szépen fénylik.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Ez a menedzsment vállalása a tulajdonos felé?

Nem, ez a menedzsment tagjainak vállalása saját maguk felé.

De mégis hogyan lehet az élre törni? A Tv2 időről-időre megpróbálkozik ezzel, sok pénzt költ új műsorokra és programstruktúrára, de az igazi áttörés általában elmarad.

Nem több pénzt kell költeni, hanem a meglévő erőforrásokkal kell hatékonyabban bánni. Ez így túl egy egyszerűnek hangozhat, pedig tényleg erről van szó. Kreativitással, szorgalommal, céltudatossággal lehet piacvezetővé válni.

Emellett fontos, hogy a Tv2-nél is minden döntést a piaci verseny szabályai irányítsanak. A tavasszal induló három új műsorunkat például három különböző beszállító cég gyártja majd, a Kiválasztottat az Interaktív, a Popdarálót a Filmservice, az Igazság árát pedig a Paprika Entertaintment elnevezésű német-román produkciós cég.

Természetesen a sikerhez nem elég, ha mi jobban csináljuk, az is kell, hogy megváltozzon a Tv2-ről kialakított kép, a pozitív imidzs kialakítása azonban nem megy egyik napról a másikra. Keményen kell dolgoznunk, hogy a nézők észrevegyék a változást, és emellett nagyobb hangsúlyt kell fektetni a marketingre is. Ezért vettük fel többek között Nagy Andreát, a Tv2 új marketing és kommunikációs igazgatóját, akinek nemzetközi tapasztalata és szakmai tudása segít a sikeres márkakommunikáció kialakításában.

Az utóbbi hónapokban felállt az új menedzsment, lecserélte a programigazgatót, az Interaktív ügyvezetőjét, távozott a marketingigazgató, és az ön helyére is új ember került a kereskedelmi igazgatói székbe. Mikorra lesz érezhető az az új irányvonal, amit ők képviselnek?

Úgy gondolom, sikerült megújítani a Tv2 menedzsmentjét, a programigazgató Gyöngyössy Bence, az RTL Klub egykori programigazgatója lett, Kovács Krisztiánt neveztük ki kereskedelmi igazgatónak, Nagy Andrea a marketing- és kommunikációs kérdésekben dönt ezentúl, Kiss Péterrel pedig még hatékonyabb műsorgyártó céggé válhat az Interaktív.

Időt kell azonban nekik hagyni, legkorábban fél év múlva lesz majd látható az ő munkájuk eredménye. A nézők, a programigazgató és a marketingvezető munkájának eredményeit láthatják majd leginkább, de nekik is lassan, fokozatosan kell felépíteniük a Tv2 megújult arculatát és programkínálatát.

Persze szó sincs arról, hogy elölről kéne kezdenünk, hiszen a tévénézők közel egynegyede most is a Tv2-t választja minden nap, de szükség van finomhangolásra. Lehet, hogy idővel kicsit megváltoznak majd a csatorna arculatának látványelemei is, de a legtöbb döntés eredménye nem lesz talán ennyire látványos.

A Tv2 modern kereskedelmi televízióvá kell hogy váljon, hátra kell hagynia a közszolgálati programokat is kínáló csatorna imidzsét. Mi szórakoztatni akarunk, és ezt nem is szégyelljük.

Miért akkor nevezte ki az új programigazgatót, Gyöngyössy Bencét, amikor már szinte lezárult a tavaszi műsorstruktúra kialakítása, és megvásárolták azokat az új műsorformátumokat, amelyek meghatározzák majd a csatorna arculatát az elkövetkező hónapokban?

Egy új vezető kinevezésére nincs igazán jó időpont. A tavaszi műsorstruktúra már tényleg kezdett körvonalazódni, amikor megtaláltuk Gyöngyössy Bencét, így az ő munkájának eredményei ősszel lesznek majd igazán látványosak.

Ennek ellenére már a tavaszi műsorstruktúrát is úgy alakítottuk ki, hogy a megszokott műsoroknak megtaláljuk a legjobb helyet, és újból kínáljunk olyan műsorokat, amelyekről beszélhet az ország.

Az Uri Geller utódát kereső Kiválasztott vagy az Igazság ára biztos sokkol vagy megdöbbent majd egyeseket, és minden bizonnyal beszédtémává válik majd. Legalábbis ez a célunk. Harmadik új műsorunk, a Popdaráló pedig akár egy péntek esti buli alapozója is lehet, ahol jókedvet teremtünk, és szórakozni hívjuk a nézőket.

Gyöngyössy Bence az elmúlt években a filmgyártással foglalkozott. Nem gondolja, hogy amióta ő távozott az RTL Klub programigazgatói székéből, sokat változott a magyar médiapiac?

Gyöngyössy Bence egyszer már bizonyított, van tapasztalata abban, hogyan kell piacvezető kereskedelmi csatornát építeni. Az utóbbi években pedig nem az országos kereskedelmi adók változtak, hanem a médiapiac körülöttünk, egyre több kis csatorna jelent meg, de ettől még a programstruktúra kialakításának alapvető szabályai nem változtak meg.

A felső vezetés cseréje hogyan befolyásolja majd a Tv2-nél dolgozók mindennapi munkáját? Legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondta, hogy szeretné, ha ez a cég is úgy működne, ahogy az egy nemzetközi médiavállalattól elvárható. Most már úgy működik?

Egy új felső vezető munkája kezdetekor végignézi, hogy a vele dolgozó embereknek milyenek a képességei, hogyan tudnának együtt dolgozni. Jelenleg még ez a folyamat zajlik, de már most látni a változást. Amennyire visszajutott hozzám, az Interaktívnál már úgy vitatják meg az új műsorötleteket, hogy azt keresik, melyikből lehet piacvezető műsort készíteni. Az itt dolgozók közül egyre többen érzik, hogy nyerhetünk, ha igazán akarjuk.

A tavasszal érkező új műsorok hetente jelentkező, drága vetélkedők és show-műsorok. A Tv2-nek azonban mintha a hétköznapokkal lenne igazán gondja, hiszen az Áll az alku óta nincs olyan programja, amely legalább állná a versenyt a Barátok közttel, vagy a Legyen Ön is milliomossal. Hogyan igyekeznek betömni ezt a lyukat a hétköznap esték főműsoridejében?

Igaz, hogy a Barátok közttel szemben az utóbbi időben nem tudtunk versenyképes műsort kiállítani. Úgy gondolom, hogy nem csak olyan műsorokra van szükség, amelyek üggyé válhatnak, beszédtémát adnak az embereknek, de olyanokra is, amelyek jó ismerősként végigkísérik őket a hétköznapokon.

Egy naponta jelentkező műsor kialakítása sokkal nagyobb munka, mint ahogy a nézők gondolnánk, sok pénzbe kerül, és türelmesen meg kell várni, amíg sikeressé válik. Csupán annyit mondhatok, hogy mindenképpen lesznek ilyen új műsoraink is a közeljövőben.

A saját gyártású műsorok mellett egyre nagyobb szerepük van az országos adók műsorstruktúrájában a sorozatoknak. A Tv2 is jobban figyel majd a sorozatrajongókra, lesznek új sikersorozatok a csatornán?

A már bejáratott, sikeres sorozatok ezentúl is meghatározó részei maradnak a programstruktúrának, az NCIS, a Született feleségek vagy a Doktor House ezentúl is a várják a nézőket a Tv2-n.

Folyamatosan figyelemmel kísérjük a tengerentúli piacot, keressük az új sorozatokat, ráadásul ezentúl sokkal nagyobb választékból válogathatunk, hiszen sikerült hosszú távú szerződést kötnünk egy olyan nagy amerikai filmstúdióval, amely eddig az RTL Klub partnere volt. A stúdió nevét egyelőre nem árulnám el.

2007 nem sikerült túl jól a Tv2-nek, amíg az RTL Klub meg tudta őrizni a közönségarányát a 18-49 évesek korcsoportjában, addig a Tv2 nézettsége csökkent. Idén milyen nézettségi eredményekkel lenne elégedett?

Öt százalékkal szeretnénk növelni a közönségarányunkat ebben a korcsoportban, ami tudom, hogy ambiciózus terv, hiszen az országos adók nézőit egyre több kis, tematikus adó próbálja magához csábítani, de talán nem irreális vágy, hogy decemberre főműsoridőben átlagosan 28 százalékra növeljük a közönségarányunkat. Hiszen az élre akarunk törni.

A digitális átállás során, az első digitális multiplexben számítanak a Tv2-re, hiszen a két nagy kereskedelmi csatorna teheti vonzóvá a még idén elinduló szolgáltatást. Önök hajlandóak lennének ingyenesen átengedni a Tv2 műsorát, amikor a kábelszolgáltatóktól éppen arról tárgyalnak, hogy a csatorna is részesüljön az előfizetőktől beszedett díjakból?

Sok olyan kérdés van, amit egyelőre nem látunk tisztán a digitális átállással, illetve az új médiatörvénnyel kapcsolatban. Több elképzelés tartja magát még mindig, nem lehet tudni, hogy a multiplexek fizetősek lesznek vagy ingyenesek, illetve szó van egy vegyes megoldásról is. A Tv2-nél úgy gondoljuk, hogy a megváltozott médiapiacon tarthatatlan, hogy csak az egyik legértékesebb tartalom legyen ingyenesen elérhető, míg a tematikus adók mind pénzért árulják a kábelszolgáltatóknak a műsoraikat. Már tárgyalunk a szolgáltatókkal, és úgy látjuk, hogy ők is értik, hogy a helyzet tarthatatlan.

Ennek ellenére még nem döntöttük el, hogy a digitális multiplexekbe milyen feltételekkel engednénk a tartalmainkat. Ez függ attól, hogy az új médiatörvénybe benne maradnak azok a passzusok, amelyek indokolatlanul sújtják a Tv2-t. Mi elkötelezettek vagyunk a digitális átállás iránt, de amíg a törvény háttér nincs rendezve, semmi biztosat nem tudok mondani.

Ősszel azt ígérte, hogy a Tv2 előbb- utóbb új adót indít. Tudja már, hogy ez mikorra valósulhat meg?

A Tv2 tartja magát a médiatörvényhez, amely az országos szolgáltatóknak megtiltja újabb csatornák irányítását. Mi arra várunk, hogy megváltozzon a szabályozás. Reméljük, ez minél hamarabb bekövetkezik.

Nem kapkodunk összevissza - interjúnk Dirk Gerkensszel, az RTL Klub vezérigazgatójával>>