Miklós
-7 °C
4 °C

Biztonsági rések a Való Világban

2004.01.08. 11:37
Hiába a közjegyző jelenléte, a Való Világ SMS-szavazásainak hitelességét gyakorlatilag senki sem ellenőrzi, derítette ki az Index. Maga a közjegyző pusztán azt tudja hitelesen igazolni, hogy Stohl András azt a számot kiabálja-e, ami a monitorján megjelent. A Szerencsejáték-felügyelet nem érzi magát illetékesnek, az RTL Klub pedig nem hajlandó elárulni, auditálják-e egyáltalán az SMS-számláló rendszert.
A kereskedelmi csatornák szavazásait legtöbbször közjegyző ellenőrzi. Az RTL Klub Való Világ című valóságshow-jának szavazásai ugyan szintén közjegyző előtt folynak, de a szakember kizárólag azt garantálja, hogy az SMS-eket összesítő szoftver kliensprogramján megjelenő adatok megegyeznek azzal, amit az élő műsorban felolvasnak.

A Való Világ harmadik szériája kapcsán újból felmerült a gyanú, hogy a televíziós csatornák esetleg érdekeik szerint manipulálják a telefonos szavazások eredményeit. A Való Világ 3 hivatalos honlapjának fórumán az év utolsó napjaiban csalással vádolták meg az RTL Klubot, mivel a Best című bulvármagazin december 30-i számában már képeket közölt az első beköltözőkről, így az egy nappal később megrendezett beszavazóshow akkor még ismeretlen győzteséről is. A vádakat mind a televíziós csatorna, mind a bulvárlap határozottan cáfolta.

Utánajártunk, hogy milyen biztonsági megoldásokkal védi a csatorna a voksolások tisztaságát, illetve milyen jogszabályok vonatkoznak az SMS-szavazásokra.

Nincs garancia

Hoffman Vladimír, a Való Világ 3 beszavazóshow-it felügyelő közjegyzőhelyettes az Index kérdésére elmondta, hogy a valóságshow elindítása előtt az RTL Klub ugyan auditáltatta az SMS-számláló rendszert egy külső céggel, de a szoftver folyamatos működéséért már az RTL Klub felel. A közjegyző megjegyezte, hogy mielőtt a műsor szavazásainak felügyeletéről aláírták volna a szerződést a csatornával, ellenőrizték, hogy a rendszert auditáló cég rendben találta-e szavazatszámláló működését. Az általuk a műsorok után kiállított jegyzőkönyvekben azonban csak az szerepel, hogy az SMS-eket összesítő számítógép képernyőjén megjelent és az adásban elhangzó számok azonosak, így garanciát is csak erre tudnak vállalni.

Megpróbáltuk megtudni, hogy az RTL Klub kit kért fel SMS-számláló rendszere auditálására, de a csatorna üzleti titokra hivatkozva elzárkózott a válaszadástól, így az sem tudtuk meg, hogy a rendszer működését folyamatosan felügyeli-e egy független cég, vagy csak a kereskedelmi adó, illetve a szavazást lebonyolító cég munkatársai ellenőrzik a rendszer működését.

Ki ellenőrzi?

A valóságshow első szériája óta nem tisztázott az sem, hogy melyik állami szerv hatáskörébe tartozik a televíziós szavazások tisztaságának ellenőrzése. A Való Világ 3-ban a játékosokra emelt díjas SMS-ben voksoló nézők nagy értékű ajándékokat is nyerhetnek, így felmerülhet, hogy a tárgynyeremény-sorsolásnak minősülő szavazások a Szerencsejáték-felügyelet jogköre alá tartoznak.

Az Index megkereste a felügyeletet, ahol azonban azt a tájékoztatást kaptuk, hogy bejelentésköteles játéknak csak az minősül, amelyben a játékosok valamilyen termék megvásárlásakor, illetve szolgáltatás igénybevételekor kapott sorsjegy kihúzása útján juthatnak nyereményeikhez. A Való Világ 3 szavazásában való részvétel azonban a felügyelet álláspontja szerint nem minősül szolgáltatásnak, így nem vonatkozik rá a szerencsejáték-törvény sem.

Vizsgálódik az ORTT

Az Országos Rádió és Televízió Testület tavaly nyáron, a Való Világ 2 végeredményének manipulálásáról felröppent feltételezések ügyében egyszer már kijelentette, hogy feladatának egyedül a médiatörvény betartatását tekinti, ezért a televíziós szavazások kívül esnek a hatáskörén. A Való Világ 3 körüli botrány miatt az Index megkereste a testület sajtóosztályát, ahol azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az ügyet már vizsgálja az ORTT, de végleges álláspontjuk egyelőre még nincs.

A televíziós vetélkedők és szavazások tisztaságát több európai országban külön hatóság felügyeli, az Egyesült Államokban pedig még kongresszusi meghallgatást is rendeztek az ötvenes években, amikor felmerült, hogy az egyik országos televíziós csatorna manipulálja műveltségi vetélkedőjének végeredményeit. (Ezt a sztorit dolgozza fel Robert Redford 1994-es filmje, a Quiz Show.)