Két pofára zabálhatjuk a reklámokat

2006.10.25. 14:07
Minden eddiginél hosszabb lesz az idei Reklámzabálók éjszakája, és most már a kisgyerekek sem ússzák meg.

Idén is lesz Reklámzabálók éjszakája, sőt a szervezők szerint ezúttal minden eddiginél több reklámfilmet mutatnak be Jean Marie Boursicot francia reklámgyűjtő, több mint 800 ezer filmből álló gyűjteményéből november 25-én, a Kongresszusi Központban.

A hatodik reklámzabálás ezúttal minden eddiginél hosszabb lesz: este héttől, hajnali öt óráig lehet a vásznon pergő hirdetéseket bámulni, sőt a családos reklámszakemberekre, brandmanagerekre és kreatívokra tekintettel ezúttal matiné is lesz, ahol délután kettőtől hatig várják az érdeklődőket. Ide a 14 év alatti gyerekek ingyen mehetnek be, a legfiatalabbakra, akik még nem élveznék a reklámdömpinget,pedig képzett óvónők vigyáznak majd a rendezvény alatt.

Az idei reklámzabáláson a nézők nagyobb adagot kapnak majd a dél-koreai reklámipar filmjeiből, lesz Superstars of Ads válogatás, amiben híres filmszínészek, popsztárok és sportolók közreműködésével készül hirdetéseket lehet majd látni, de éjjel tíz órakor még egy tűzoltózenekar is fel fog majd lépni.

A Reklámzabálók Éjszakája után a rendezvény több vidéki városban is tart majd vetítéseket, ahol bemutatják a Budapesten levetített válogatás legszórakoztatóbb darabjait. A november 25-ei budapesti rendezvénye jegyek 4900 forintért válthatóak az ismert jegyirodákban. A matinéra 2900 forintért mehetnek el a felnőttek, VIP-jegy, amit a rendezvény kommunista jelmezei miatt ezúttal Nagyon Fontos Kartárs belépőnek hívnak, 7900 forintért váltható.

A reklámzabálók első éjszakáját 1980-ban mutatta be Jean-Marie Boursicot Párizsban, azóta a látványos show-elemekkel, játékokkal és koncertekkel színesített vetítéseket már ötven ország százhetven városában rendezték meg. A vetítéssorozat sikerét jellemzi, hogy a például a reklámzabálót jelentő pulbivori szó bekerült az olasz értelmező kéziszótárba. A reklámfesztivál története alatt eljutott például Iránba is, ahol kisebbfajta botrányt okozott, amikor gépfegyverrel kényszerítették a mozigépészt, hogy ugorja át az izraeli filmblokkot, vagy éppen Kínában, ahol a párt támogatásával megrendezett estén végig szigorú arccal jegyzeteltek a helyi propaganda-szakemberek.