Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Görgey is lemond Döbrentei miatt az írószövetségből

2004.02.10. 17:22
Görgey Gábor csaknem 50 évi tagság után kilép a Magyar Írószövetségből, ha az nem határolódik el Döbrentei Kornél költőnek a Tilos Rádió előtti tömeggyűlésen mondott, uszító beszédétől - a volt kulturális miniszter, a Magyar PEN Club elnöke az írószövetséghez intézett, erről szóló levelét kedden ismertette az MTI-vel. Döbrentei szerint csak nyálverés zajlik, és ő marad.
A Rákosmente Polgári Körök Egyesülése több ezres demonstrációt rendezett január 11-én a Tilos Rádió előtt az adóban karácsonykor elhangzott keresztényellenes megnyilatkozás miatt, a médium betiltását követelve. A tiltakozó megmozduláson Melocco Miklós és Lovas István mellett Döbrentei Kornél is felszólalt, aki - mint a Magyar Nemzet című lapban később írta - "egy régről tartó, Rákosiék óta meg sosem szűnő keresztényellenes tendenciát" ítélt el.

Parti Nagy Lajos író a beszéd miatt kilépett az írószövetségből. A szervezet több tagja február elsején Kalász Márton írószövetségi elnöknek írott levelében úgy foglalt állást: elvárja, hogy a szövetség elnöksége "a nyilvánosság előtt elhatárolódjék Döbrentei Kornél kirekesztő szellemiségű nyilvános fellépéseitől és felszólítsa őt választmányi tagságáról való lemondására, valamint gyűlöletre uszító megnyilvánulásai beszüntetésére".

A tizenegy aláíró - közöttük Bodor Ádám, Földényi F. László, Kukorelly Endre és Kornis Mihály - által jegyzett levél szerint tűrhetetlen, hogy a szövetség bármelyik tagja nyíltan gyűlöletre uszítson bármilyen kisebbség ellen.

Nyílt és/vagy kódolt antiszemitizmus

Mint írták, Döbrentei Kornél "évek óta hol nyíltan, hol kódoltan juttatja kifejezésre antiszemita felfogását". Úgy értékelték továbbá, hogy a Tilos Rádió előtti, "gyűlöletre uszító, alig kódoltan antiszemita beszédében minden határt túllépett". A tiltakozáshoz később - többek között Balla D. Károly, Konrád György és Sándor Iván - csatlakozott. A már 23 aláírást tartalmazó levelet és Görgey Gábor tiltakozását hétfőn kapta meg Kalász Márton.

"A Magyar Írószövetség nem lehet cinkosa semmifajta társadalmi békétlenséget és gyűlöletet indukáló mozgalomnak és megnyilvánulásnak" - mondta Görgey Gábor kedden az MTI-nek. A levelet külföldi távolléte miatt nem tudta aláírni, múlt szombati hazatérésekor, miután tudomást szerzett arról, úgy érezte erkölcsi kötelessége "jelezni, hogy teljesen egyetért azzal".

A volt kulturális miniszter szerint az írószövetség elnökségének az első tiltakozó levél nyomán február 2-án kiadott közleménye - amely szerint a szövetség "nem kívánja tagjaival szemben a gondolat- és véleményrendőrség szerepét betölteni" - "elegáns kitérés egy megoldandó probléma elől".

Kalász Márton: "Nem tudom, mennyire volt gyűlöletkeltő"

Kalász Márton kedden az MTI-t úgy tájékoztatta: értesíti az elnökség tagjait az újabb aláírókról, Görgey Gábor leveléről és esetleg felveti a kérdés újbóli megvitatását. Véleménye azonban változatlanul az, hogy személyes megnyilatkozásokról van szó, amelyeket "jobb volna összefüggésben szemlélni". Mint mondta, "Döbrentei Kornél valamire reagált, ami szintén foglalkoztatta az országot, és nem tudom, mennyire volt gyűlöletkeltő".

Elmondta, hogy az írószövetség fő döntéshozó szerve, a választmány két hét múlva más ügyekben összeül, "és nem tudjuk megkerülni, hogy ez a kérdés is napirendre kerüljön".

Döbrentei: "Nyálverés zajlik"

Döbrentei Kornél az MTI-nek kedden kijelentette: megtámadott beszéde nem volt sem uszító, sem antiszemita. "Nyálverés" zajlik ebben a szerinte nagyon csúnya és igazságtalan ügyben.

A költő közölte, teljesen egyetért azzal, hogy "Kalász Márton nem óhajtja a Magyar Írószövetséget politikai arénává tenni". Döbrentei Kornél végül kijelentette: ha felszólítanák, nem mondana le választmányi tagságáról, mert igaztalannak tartja az ellene irányuló támadást.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.