Többszázmilliós gyorskölcsön a Sorstalanságnak

2004.03.29. 16:15
"Nagyobb pénzügyi fegyelemre lesz ezután szükség" - mondta Gréczy Zsolt, a finanszírozási gondokkal küszködő Sorstalanság produkció sajtófőnöke az Indexnek. A Kertész Imre regényéből készülő film producerei a héten fejezik be a tárgyalást a Magyar Mozgókép Közalapítvánnyal (MMK) egy többszázmillió forintos áthidaló gyorssegély folyósításáról.
"Ezt a többszázmilliós áthidaló kölcsönt a 920 millió forintos állami támogatáson kívül kapnánk az MMK-tól, hogy a többtízmillió forintos meglévő adósságainkat visszafizessük - árult el Gréczy megközelítő összegeket a 2,5 milliárd forint költségvetésű Sorstalanság című produkcióról az Indexnek. - Ha ez a birtokunkban lesz, a függőben lévő támogatások megérkezéséig folytathatjuk a munkálatokat."

"Szeretnénk, ha minél előbb véget érne a tárgyalás, hiszen nincs lehetőség hetekig tartó egyeztetésre" - mondta Gréczy. Az első megbeszélés a Közalapítvány és a film producerei között március 25-én zajlott, a másodikra a héten kerül sor, ami a sajtófőnök reményei szerint az utolsó is lesz. A forgatás ugyanis már hét hete áll, a téli jeleneteket nem is lehet pótolni, és lassan a Köves Gyurit játszó tizenhároméves fiú is "felnőhet".

Gréczy elmondta, hogy az áthidaló kölcsön birtokában az elmaradt külföldi támogatás megérkezését nyugodtabban várhatják ki: az angol Renegade Film 390 millió forintját és a német Euroarts 175 millióját. Az aláírt kölcsönszerződés birtokában Gréczy szerint az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages is átutalja a támogatásának második harmadát: 7,5 millió forintot. "Ezután sokkal erősebb pénzügyi fegyelemre lesz szükség!" - tette hozzá a sajtófőnök.