Ogre a vásznon, statiszták a vörös szőnyegen

2004.05.12. 20:35
A francia moziforradalom a statiszták és a közönségfilmek győzelmével ért véget. Így a cannes-i filmpalota felé vezető vörös szőnyegen az arisztokratikus sztárok mellett filmipari munkások igyekeztek a szerda esti nyitógálán, a május 23-áig tartó vetítéseken pedig a művészfilmek szereplőin kívül a közönségfilmek sztárjai: ogre, zombi és alkoholista Mikulás tűnnek fel az 57. Cannes-i Filmfesztiválon.
Szerda délután, a nemzetközi filmszakma legjelentősebb eseményeként elismert Cannes-i Filmfesztivál nyitóestéje előtti utolsó órákban derült ki, hogy a francia filmipar dolgozóinak képviselői felvonulhatnak a sztárok mellett a vörös szőnyegen, mert lemondtak a ceremónia szétzilálásáról, amivel a világ figyelmét a romló anyagi helyzetükre akarták felhívni. (A tavalyi munkanélküli-segélyezési rendszert érintő reform a szakszervezetek szerint a százezer francia szórakoztatóipari dolgozóból tizennyolcezret teljesen ellehetetlenített.)

Tekintse meg képeinket!
A sztrájkolók kedvenc célpontja éppen a vörös szőnyeg lett volna, ahol a fotózásra beállt sztárok parodizálását tervezték. A New York Times szerint a programtervük között többféle változat szerepelt, mint például a Filmpalotába tartó út elzárása, a nyitórendezvény megzavarása, a fesztivál nyitófilmjének, Pedro Almodóvar - magában is - botránygyanús versenyen kívüli darabjának, a La mala educaciónnak a megszakítása és a közvetítő tévéstúdiók elfoglalása is.

Ehelyett a zavartalan megnyitó ünnepségen Almodóvar ünnepélyes beszédet tartott, melyen a március 11-i madridi vonatrobbantások áldozatainak ajánlotta filmjét. Kedvenc színésznői: Victoria Abril, Carmen Maura, Angela Molina, Marisa Paredes és Leonor Watling a fesztivál közönségét kínaiul, spanyolul, olaszul, angolul és franciául köszöntötték. Majd rendben levetítették a spanyol rendező Franco-rezsim idején játszódó katolikus kollégium diákjainak életét ábrázoló önéletrajzi alkotását.

Ogre, szamár, szamuráj

Giller Jacob a fesztivál igazgatója a fesztivál másik nagy fordulatáról, az "intelligens közönségfilmek" túlprezentálásáról nyilatkozott szerda reggel az AP-nek. A stílusváltás oka szerinte az, hogy tavaly felsültek a művészfilmekkel. Az 56 éves francia seregszemle történetében a 2003-as fesztivál volt a mélypont. A legnagyobb füttykoncertet közülük is Vincent Gallo kapta, mikor a művészfilmnek készült drámájában, a The Brown Bunnyban percekig vezetette néma csendben az autóját. Ez a filmrészlet az AP szerint a fesztivál egész színvonalára jellemző volt.

Így kerültek a tizenegy ország Bad Santa) át szamurájfilmig (Kill Bill 2 ) szintén szélesebb lett a választék. A művészfilmes rendezők, mint Pedro Almodóvar, Quentin Tarantino, Wong Kar-Wai, Emir Kusturica, és a Coen testvérek is szórakoztató filmmel jelentkeztek.

Antal és Mundruczó a Croisette-en

Antal Nimród Kontroll című filmje teljesen megfelelt az "intelligens közönségfilm" szempontjának, így kerülhetett be abba a huszonegy filmbe, mely az Un Certain Regard elsőfilmes szekcióban szerepel, és így kerülhet sor Tekintse meg képeinket!Antal Nimród és Mundruczó Kornél bevallásuk szerint személyesen is megjelennek filmjük cannes-i debütálásán. A szerda esti megnyitó közönsége a Filmpalota vörös szőnyegén felvonuló kedvencei közül többek között Penelopé Cruzt, Sophie Marceau-t, Nike Nolte-t, Kevin Kline-t, Eddie Murphyt, Tom Hankset és Brad Pittet láthatta, és persze a főkategóriát bíráló zsűritagokat: Quentin Tarantinót, Tilda Swinton skót színésznőt, Jerry Schatzberget, a Madárijesztő rendezőjét, valamint a francia mozi fiatal üdvöskéjét, Emmanuelle Beartet és a Jóbarátok sorozatban ismét felfedezett Kathleen Turnert.

"Ez a pompa, ceremónia, páratlan a show-bizninszben" - nyilatkozta szerda reggel az AP-nek Kevin Kline, aki a fesztivál zárófilmje, a De-Lovely főszereplőjeként jelent meg. Kline volt az egyetlen gyanútlan sztár, aki a tüntetéseket beharangozó cikksorozatokból egy sort sem olvasott, és nem aggódott azon, hogy Jean-Pierre Raffarin francia miniszterelnök a múlt héten még hatszáz rohamrendőr bevetését tervezte, hogy megvédje a sztárokat a statisztáktól. "Alig várom, hogy végigvonuljak a szőnyegen, ahol minden tökéletes, még a francia köztársasági őröknek öltöztetett biztonságiak is olyanok, mintha szereplőválogatással kerültek volna a posztjukra" -mondta, és neki lett igaza.

A Cannes-i Filmesztivál programja:
Versenyfilmek:
Wong Kar-Wai
: 2046; Olivier Assayas: Clean; Agnčs Jaoui: Comme une image; Walter Salles: Diarios de motocicleta; Hans Weingartner: Die fetten Jahre sind vorbei; Tony Gatlif: Exils; Michael Moore: Fahrenheit 9/11; Mamoru Oshii: Innocence; Hong Sang-Soo: La femme est l'avenir de l'homme; Lucrecia Martel: La nińa santa; Paolo Sorrentino: Le conseguenze dell'amore; Kore-Eda Hirokazu: Nobody Knows; Park Chan-Wook: Old Boy; Adamson, Asbury, Vernon: Shrek 2.; Joel és Ethan Coen: The Ladykillers; Stephen Hopkins: The Life and Death of Peter Sellers; Apichatpong Weerasethakul: Tropical Malady; Emir Kusturica: Zivot je cudo

Versenyen kívüli filmek:
Raymond Depardon
: 10e chambre instants d'audiences Terry Zwigoff: Bad Santa Frédéric Sojcher: Cinéastes ŕ tout prix Zack Snyder: Holtak hajnala (Dawn of the Dead) Abbas Kiarostami: Five Yimou Zhang: Flying Daggers Quentin Tarantino: Kill Bill Vol. 2 Yousry Nasrallah: La porte du soleil Jonathan Nossiter: Mondovino Jean-Luc Godard: Notre musique Patricio Guzmán: Salvador Allende Wolfgang Petersen: Trója

A fesztivál nyitófilmje: Pedro Almodóvar: La mala educación (versenyen kívül)
A fesztivál zárófilmje: Irwin Winkler: De-lovely (versenyen kívül)