Vilma
-7 °C
4 °C

Igazoltan tűntek el Gothár milliói

2004.06.23. 17:15
A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) csak a júniusi ülése után tudott válaszolni Tarr Béla TT Filmműhelyének és a Producerek Szövetségének május elején feltett kérdésére, hogy közpénzzel tartozó producereknek miért adott állami támogatást. Tarr Barbalics Pétert hozta fel példának, aki állítása szerint 28 millió forinttal nem számolt el a Gothár Péter rendezte filmnél. Az Indexnek viszont csak három hetet kellett várnia az MMK válaszára, aminek birtokában sok mindenre fényt derült, csak arra nem, hogy hányas Gothár lába.
Gothár Péter Jancsi és Juliska című filmje az MMK tavaszi pályázatán az 1,7 milliárd forintos támogatási alapból semmit nem kapott. Az elutasítását az MMK Játékfilmes Szakkollégiumának elnöke, Szabó B. István azzal indokolta korábban az Indexnek, hogy a film előző producere még nem számolt el a tervre adott támogatás elköltésével.

Tarr Béla rendező, a Jancsi és Juliska új producere ezek után az Indexnek arra hívta fel a figyelmét, hogy az említett adósságban maradt producer nem más, mint Barbalics Péter, akinek másik filmjének, a Sorstalanságnak ezek után 920 millió forintot ítélt az MMK. "Ez pedig - ahogy a Producerek Szövetségének sajtótájékoztatóján fogalmaztak az elnökségi tagok - ellenkezik a Filmtörvény szellemiségével, ami szerint elszámolatlan korábbi filmmel nem kapható állami támogatás".

Barbalics: "megígérték, hogy Szabó B korrigál"

"Az MMK arról tájékoztatott, hogy Szabó B. Istvánt, a szakkollégium elnökét tévesen informálták arról, hogy miért utasította el a szakkollégium a Gothár-filmet" -nyilatkozta Barbalics Péter az Indexnek. Barbalicsot - elmondása szerint - az MMK megnyugtatta, hogy Szabó B. "korrigálni fogja a hibáját a sajtóban".

Miután a korrigálásra nem került sor, az Index megkérdezte minderről az MMK főtitkárát, Tóth Erzsébetet, aki csak most - három hét várakozás, és az MMK júniusi ülése után - válaszolt: "A producer 2001-ben maradéktalanul elszámolt az MMK által az első fordulóban folyósított 14 millió forint támogatásról, melyet a film előkészítésére fordított" - mondta a főtitkár, majd további kérdésre hozzátette: "Mivel nem sikerült partnereket bevonni a film további finanszírozásába, a támogatási összegből fennmaradó rész nem került folyósításra."

"Ha valaki, akkor Gothár pontosan tudja, mire költöttük el a támogatást "- mondta Barbalics az Indexnek arra a kérdésére, hogy a TT Filmműhely (melynek Gothár is tagja) közleménye mégis mire alapozhatta a Barbalicsot támadó kijelentését. Megkerestük Gothár Pétert is, aki nem akart minderről nyilatkozni, csak annyit árult el: "Ez olyan, mintha arról faggatnának, hogy hányas a lábam".