Judit
-2 °C
8 °C

Michael Moore lenyomta Spielberget

2004.06.28. 12:05
Michael Moore cannes-i Arany Pálma-díjas, Busht kritizáló dokumentumfilmjét nézték a hétvégén az amerikai nézők a játékfilmek helyett. 21,8 millió dollárral Amerikában és Kanadában a hétvége legnézettebb filmje, sőt három nap után minden idők legsikeresebb dokumentumfilmje lett. Bushon kívül viszont Ray Bradbury, a 451 Fahrenheit című regény írója is elégedetlen.
Az amerikai elnök politikáját és az iraki háborút demagóg módon kritizáló, cannes-i nagydíjas Fahrenheit 9/11 az előzetes becslések szerint eszméletlen bevételt produkált a hétvégén az USA-ban és Kanadában. Még a film 17 éves korhatáros besorolása sem tartotta vissza a nézőket a jegyvételtől.

Michael Moore dokumentumfilmjére 868 amerikai moziban péntektől özönlöttek a nézők, míg a 2000-nél több helyen vetített játékfilmekre jóval kevesebben voltak kíváncsiak. Az előrejelzések szerint a múlt heti nyertes, a Ben Stiller és Vince Vaughn főszereplésével készült Dodgeball: A True Underdog Story című vígjáték például ezen a hétvégén csak 18,5 millió dollárt hozott, Steven Spielberg új filmje, a Tom Hanks-szel forgatott Terminal pedig 13,9 milliót. Nick Cassavetes Notebook című könnyfakasztó romantikus filmjére pedig 13 millióért vettek jegyet, Moore 21,8 milliós bevételével szemben.

Moore mostani filmje egy hétvégén többet produkált, mint előző, szintén cannes-i díjas dokumentumfilmje, a Kóla, puska, sültkrumpli kilenc hónap alatt. Sőt a Fahrenheit 9/11 három napos vetítése után minden idők legnézettebb dokumentumfilmje lett. Az ezernél kevesebb teremben műsorra tűzött filmek esetében utoljára a Rocky 3 ért el ennél jobb eredményt 1982-ben, az Aranypálma-díjas filmek közül pedig csak a Ponyvaregény múlta felül 1994-ben.

Megáll Moore esze

"Ezektől a számoktól megáll az eszem" - mondta Moore egy sajtótájékoztatón. "Nem lett igaza azoknak, akik azt szajkózták, hogy ez a film csak egy kórus, ami a Busht nem szeretők véleményét visszhangozza, és csak azokat csábítja majd a mozikba, akik hozzám hasonlóan éreznek." "Ezt bizonyítják a nézettségi adatok is" - tette hozzá Tom Ortenberg, a film egyik forgalmazója, a Lions Gate Film elnöke. "A Fahrenheit 9/11 a demokrata párti és a republikánus párti városokban ugyanolyan erősen indított." Holott Moore-t az Oscar-díjak tavalyi átadásán még kifütyültek, amikor az amerikaiak iraki beavatkozása ellen tiltakozva ezt kiáltotta: "Szégyen Önre, Bush úr!".

Moore filmjében az iraki háborút bírálja, leírja az Egyesült Államok háborúba lépéséhez vezető folyamatot, a terrorizmus elleni harcot, és a Bush-család valamint a szaúdi olajsejkek - közöttük Oszama bin-Laden, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője - közötti családi kapcsolatokat boncolgatja.

A Walt Disney tiltása ellenére a Miramax vezetői juttatták a mozikba az Egyesült Államokban a filmet. Bob és Harvey Weinstein 6 millió dollárért vásárolták meg saját cégüktől a forgalmazási jogokat. Hozzájuk csatlakozott később a Lions Gate Film, és az az IFC médiaholding.

Címplágium vádja

Legutóbb Ray Bradbury, a sci-fi irodalom klasszikusa nyilatkozott Moore filmjéről elégedetlenül a sajtónak. Bradbury neheztel a rendezőre, mert a filmjéhez "lekoppintotta" a 451 Fahrenheit című regényének a címét.

A 83 éves író szerint Moore-nak engedélyt kellett volna kérni a címlopáshoz, amivel az 1953-ban megjelent világhírű könyvére utal. Bradbury hat hónappal ezelőtt fel is hívta Moore produkciós irodáját a címplágium miatt, de a rendező csupán néhány napja hívta őt vissza, hogy zavartan szabadkozzon. Bradbury nem indít pert Moore ellen, bár szerinte "9/11 Michael Moore" lett volna a filmhez illő cím.

Moore korábban azzal magyarázta a címválasztását - nem tagadva a "mestertől kapott ihlet"-et - hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások szolgáltak ürügyül az amerikai kormánynak arra, hogy "elégesse" az egyének szabadságjogait. Bradbury regénye pedig egy totalitárius diktatúráról szól, ami megsemmisít minden irodalmat, így az ellenállók kívülről megtanulják az emberiség írott emlékeit. A cím arra utal, hogy 451 Fahrenheit fokon ég el a papír.