Vilma
-7 °C
4 °C

A szenzáció hatalma

2001.05.23. 23:32
Kapcsolódó cikkek (1)
A jövőben mindenki híres lehet tizenöt percre - fogalmazta meg látnokian Andy Warhol úgy harminc éve. Hogy pontosan miért mondott ilyesmiket, nem tudni (valószínűleg jól hangzottak a szavak így együtt), meg amúgy is lényegtelen, mert aranyköpése véletlenül telibe talált. E mondatot a média irányította világ visszáságai kapcsán szokás koptatni, most pedig egy hollywoodi film címeként került végleg a közhelyek csillogó panoptikumába.
Ma már nem a valóság, hanem a média által keltett kép számít, pont
Mert sajnos a Tizenöt perc hírnév című mozi, hiába Robert de Niro, hiába a komoly kritikai szándék, semmit nem tesz hozzá Warhol örökzöldjének tartalmához, viszont két óráig tart. Amiért mégis érdemes megnézni a filmet, az az izgalom. Mert igaz, hogy az alkotók által beharangozott leleplező médiakritika helyett csak unalomig ismert általánosságokkal találkozunk, ezek az általánosságok azonban úgy vannak sorba rakva, hogy a mozilátogató egy kellemes 120 perc emlékével távozik a teremből.

A film a két-zsaru-egy-bűneset klisével indul. A helyszín pedig mi más, mint a bűnös város, New York. A sikeres nyomozó, Ed Flemming (Robert de Niro) és fiatal, de tehetséges és főleg becsületes kollégája Jordy Warsaw (Edward Burns) különös bűnügyben nyomoz New York mocskos, iszamlós és egyéb vizuális elemek által nyomatékosítottan lepattant utcáin. Bármerre járnak, a média mindenütt a nyomukban liheg, kérdez, provokál, és minden létező módon hajhássza a szenzációt.

Ám képzett rendőreink nem menekülnek a kamerák elől, ahogy az a valóságot szem elől tévesztő tévé-krimikben szokás. Ed beavatja az ifjú titánt (és mellesleg a nézőket) a médiasiker titkába: a sajtóval jóban kell lenni, mert ma már nem a valóság, hanem a média által keltett kép számít, pont.

A média működéséről már hazánkban is rendeztek tanulságosabb jeleneteket
Robert de Niro és Edward Burns
A tétel igazolására előkerülnek gyilkosság nagyon gonosz elkövetői is. Minő véletlen: egy cseh és egy orosz bevándorlóról van szó. Ahogy a posztkommunista barakklakókhoz illik, gyermeteg együgyűséggel figyelik a "fehér ember" világát, és egy lopott kamerával filmezik mindennapjaikat. Hamar rájönnek a média mindenható erejére, véres home-movie-juk eladásával nem csak pénzt, de védettséget, ügyvédet és rajongókat is szereznek.

A film felénél valóban az az érdekes szituáció alakul ki, ahol a tévé önmagának gyártja a híreket, az élet szalutál a kameráknak. Az alkotók azonban nem tudtak vagy inkább nem akartak a jelenség mélyére hatolni, és jól felépített sztorijukat a lövöldözős-üldözös thriller sémái közt vezénylik le. Aki ilyesmire kíváncsi, nézze meg a filmet. A média működéséről tanulságosabban azonban már hazánkban is rendeztek jeleneteket. Gondoljunk csak a legutóbbi sikerdarabra a Frei-Juszt alkotópáros rendezésében.

15 perc hírnév - Fifteen Minutes
színes feliratos amerikai thriller, 121 perc, 2001
rendező: John Herzfeld
forgatókönyvíró: John Herzfeld
zeneszerző: Anthony Marinelli , J. Peter Robinson
operatőr: Jean-Yves Escoffier
jelmeztervező: April Ferry
zene: Anthony Marinelli , J. Peter Robinson
producer: John Herzfeld , Keith Addis , David Blocker , Nick Wechsler
executive producer: Claire Rudnick Polstein
látványtervező: Mayne Schuyler Berke
szereplő(k):
Robert De Niro (Eddie Flemming)
Edward Burns (Jordy Warsaw)
Kelsey Grammer (Robert Hawkins)
Avery Brooks (Leon Jackson)
Melina Kanakaredes (Nicolette Karas)
Karel Roden (Emil Slovak)
Vera Farmiga (Daphne Handlova)
Kim Cattrall (Cassandra)
David Alan Grier (Mugger)
Tygh Runyan (Stephen Geller)