Meg kéne tanítani írni a filmeseket

Morgan Bushe a Titanic egyik zsűritagja, ő az, akinek a neve nem nagyon mond semmit még az elvakult függetlenfilm- és dokumentumfilm-rajongóknak sem, míg Jíři Menzelt ugye nem kell bemutatni senkinek. Bushe egy szakállas, 35 körüli energikus ír fiatalember, aki, mint mondja, nagyon szereti Budapestet, mert ugye az obligát “tetszik-e a főváros”-kérdést most sem bírtuk kihagyni. Érdekes egyébként látni a riportalany arcán a kétségbeesést, amikor egy ilyen kérdéssel kezdünk, de megnyugtattam, hogy ezt csak amolyan mikrofonpróbának szántam, az ír filmfinanszírozás helyzete sokkal jobban érdekel.

Bushe mellesleg azért járt már többször Budapesten, mert két filmet is forgatott itt, illetve nem szó szerint ő, hanem cége, az egyik ezek közül Gigor Attila A nyomozó című filmje volt, amire nagyon szívesen emlékszik vissza. “Jó fej volt mindenki. A stáb, a színészek, a producerek, tényleg élmény volt itt dolgozni. Otthon, Írországban néha elég nehéz dolgozni, mert ha nincs elég pénzed, nem kapod meg a megfelelő stábot, és ha az egész napos rohangálás mellett még az is a te dolgod, hogy motiváld az embereidet, abba hamar belefáradsz. Itt, mármint Budapesten csak olyan szakemberekkel dolgoztam, akik nemcsak értették, de szerették is amit csinálnak.”

Az ír filmes egyébként producer, ami sok minden lehet a filmvilágban, ami nálunk a gyártásvezető, az angolul (line) producer, meg is kérdezem, hogy ő egészen pontosan mit is csinál a filmek mellett. Mint kiderül, egy társával közös produkciós céget vezet Dublinban, amit Fastnet Films néven ismerhetünk, és filmek gyártásával foglalkozik. Bushe dolga, nagyon leegyszerűsítve a dolgokat, összeszedni a pénzt az egyes projektekre, ami, a magyar filmes helyzethez hasonlóan egyáltalán nem megy könnyen. Állami támogatás nélkül nem nagyon megy a dolog, és még így is nehéz tető alá hozni egy-egy filmet.

Hollywood persze más, mondja Bushe, a stúdiórendszer működik, de ott is csak a pár nagy (Universal, Paramount, stb.) tud dollár százmilliókat keresni, a nagy többség ugyanolyan kis, pár fős cég, mint az övé. “Az a nagy különbség, hogy ott, amikor forgatnak egy filmet, pillanatok alatt összeraknak egy stábot, és minden részfeladatnak van egy felelőse. Ilyen producer, olyan producer. Én meg mindent egyedül rakok össze, én vagyok A producere a filmjeinknek.” Azért ott, mármint Hollywoodban csak jobb lenne melózni, kérdezem, mire egy sóhaj a válasz és egy félmosoly.

Los Angeles, mondja, csak kívülről és távolról olyan csillogó, mint amilyennek az emberek gondolják, közelről már korántsem. Dolgozni persze jó lenne ott, bólogat, és elmesél egy történetet a társáról, aki egy Los Angeles-i forgatáson volt executive producer, és egyszer a díszletben sétálgatva hangosan gondolkodott, hogy “de jó is lenne abba a sarokba egy lépcső.” Nem akart ő lépcsőt, csak eljátszott a gondolattal, mire egy óra múlva jött egy asszisztens, hogy ott a lépcső, hova kéri pontosan? Na, ezt azért kipróbálná Bushe is.

Sztárokkal forgatott már, a Harry Potterben feltűnt Daniel Radcliffe és a Karib-tenger kalózaiban is szereplő Orlando Bloom is dolgozott a keze alatt, valamint az inkább tévészerepeiről (pl. Weeds) ismert Demián Bichir és Taraji P. Henson (A célszemély) is feltűnt a cég egy-egy filmjében. A független filmesek, a kisebb cégek a mai piacon még úgyis esélytelenek, ha nagyobb nevekkel forgatnak, mondja, és nem elsősorban a nagy blockbusterek költségvetése, hanem a marketingre költött súlyos milliók miatt. “Minden multiplexben csak a nagy filmekkel találkozol, ott vannak a plakátok mindenütt, újságokban és tévében reklámozzák őket, így viszont a kis stúdiók nem jutnak be a mozikba.”

Ez pedig azért baj, derül ki az ír producer mondókájából, mert ha nincs jó box office eredmény, azaz bevétel a mozipénztáraknál, akkor az alternatív terjesztési módok sem működnek. Az iTunes-ra vagy a Netflixre bekerülni így lehetetlen, mert nem foglalkoznak a filmessel, a VOD, azaz a kábeltelevíziók tévés videótékáiban bemutatott filmek pedig a gyártási költséget sem nagyon hozzák vissza. A független filmeseknek így maradnak a fesztiválok, amikek Bushe is rendszeresen látogat, 2011-ben Cannes-ba hívták meg egy fiatal filmeseknek rendezett workshopba, amit nagyon élvezett, de járt filmjeivel több fesztiválon is. A Titanic, mint mondja, jó kezdeményezés, és az idei programra különösen büszke, mert az ír filmeknek Zöld sziget címen külön szekciót tartanak fent a szervezők.

Azt, hogy miért nem működnek az európai filmek a tengerentúlon óvatosan szavakkal igyekszik megmagyarázni, szerinte az európai filmgyártásban még mindig sok az öncélú művészkedés, és a finanszírozás hiánya miatt nem mindig sikerül úgy leforgatni a forgatókönyveket, mint azt az író elképzeli. Pedig a lényeg, mondja, a jó sztori. “A magyar és az ír filmgyártás és tévéipar is ugyanattól szenved: nincs olyan képzés, ami rendesen megtanítaná az írást. Ha valaki 26 évesen írja meg az első forgatókönyvét, mire igazán jó lehet, akkorra már van családja és gyereket nevel. Ezen kellene változtatni elsőként, meg kéne tanítani írni a filmeseket.”