Jackie Chantől kétszer vettek kéznyomot

2013.06.11. 14:00
A színész kéz- és láblenyomata rejtélyes módon eltűnt, így kénytelen volt pótolni őket. Mosolyogva eleget is tett a feladatnak, majd arról beszélt, 1993-ban még csak bóklászott a sztárok között a híres hollywoodi Chinese Theatre vörös szőnyegén.

Az 59 éves Jackie Chan, akinek karrierje már negyven éve tart, először 1997-ben süppesztette cementbe tenyerét és talpát a Chinese Theatre előtt. Azonban ez a lenyomat eltűnt. A színész szerint ellopták, a híres filmszínház menedzsmentje viszont biztos benne, hogy nem emiatt veszett nyoma a cementtáblának, a lenyomatokat ugyanis sokszor rendezik át, hogy helyet biztosítsanak az újaknak.

A pótolt lenyomat
A pótolt lenyomat
Fotó: Facebook

Akármi is lett a régi sorsa, Jackie Chan örömmel pótolta és udvariasan meg is köszönte rajongóinak, akiknek azt is elárulta, először 1993-ban járt itt Sylvester Stallone lenyomat-avatásán és azóta álmodott arról, hogy egyszer ő is kap egy saját táblát. "A vörös szőnyegen sétáltam és láttam, ahogy a sztárok interjúkat adnak. Nekem nem volt semmi dolgom, ezért csak sétálgattam, nézelődtem" - mondta el a színész, aki már több mint száz filmen van túl.

Chan lett az első, aki másodszorra is otthagyhatta kezének és lábának nyomát a színház előtt. Mindeközben ott volt mellette Chris Tucker, akivel közösen szerepeltek a Csúcsformában filmekben, illetve Will Smith fia Jaden, akinek eddigi legnagyobb érdeme a 2010-es Karate kölyök.

Tucker a következőket mondta Chanről: "Nagy megtiszteltetés volt egy filmben szerepelni vele. Egy mentor, egy nagytestvér - a legjobb figura, az egész világon."

"Két pasi meg egy kicsi"
"Két pasi meg egy kicsi"
Fotó: Reuters

Jackie Chan Kína egyik legnagyobb filmsztárja lett. Hollywood imádta ahogy kungfuzik és ahogy -addig példátlan módon - saját maga hajtja végre kaszkadőrmutatványait. A korábban Bruce Lee kaszkadőr-koordinátoraként is dolgozó Chan, számtalan törött csont és kitört fog után, már nem vállal mutatványokat, de színészként még nagyon is aktív.