Nézőtér - Vászon 5-0

Bár alkoholista és drogos is, kimondottan prímán néz ki

Az úgy kezdődött, hogy tizenegy huszonötkor beléptem a Ster Century tizenhármas termébe, öt perccel kezdés előtt. Már akkor gyanakodnom kellett volna, mert a terem mindkét kapuját csukva találtam. De akkor még gyanútlan voltam. Annál inkább meglepett, amikor a sötét terembe lépve az őrjöngő Bullockot pillantottam meg a vásznon, a fejem felett. Jé, a 28 nap mellett egy másik premier filmmel is itt van az édes kis nő?! De nem, az előzetesnek nem akart vége szakadni.

Eltartott bizonyos ideig, míg rájöttem: ez már maga a film, a 28 nap, ami még vagy már, de megy. A jegyemre, majd a programra pillantok. Tizenhármas terem, tizenegy harminc. Az órámon bekapcsolom a korallzöld világítást. Tizenegy huszonhat. Nem én vagyok a hülye! Ahogy felpillantok, mellettem egy másik riadt néző néz fel az órájáról. Arcára ez van írva: nem én vagyok a hülye! Egymást bámuljuk a sötétben.
- Ez már megy? - kérdezem én okosan.
- Én nem tudom - válaszolja ő talpraesetten.

Mindegy. Elindulunk felfelé a sorok mellett. Én kicsit lemaradva, nehogy azt higyje, hogy akkor most már barátok is lettünk. Csak ekkor veszem észre, hogy teremben a sorok üresek. Csak mi vagyunk a moziban. Itt valami nem stimmel. Nem számít. Leülök a helyemre. A vásznon Bullock leül a fürdőkád szélére és sír.

Elkezdenek beszállingózni a nézők. Na, ők aztán az igazán hülyék! Fel sem tűnik nekik, hogy a film már javában tart, és Bullock már az elvonóban van, (ahová valószínűleg azért került, gondolom a látottak és a rövid tartalom alapján, amit még a foyerban olvastam), mert alkoholista és drogos is. Egyébként ahhoz képest egész jól, sőt prímán néz ki. Kimondottan prímán. Csinos. Kedves.

Na, ezen aztán nem sokáig töprenghetek, mert odalent befordul az ajtón egy másik kedves és csinos lány, újabb néző, kukoricával és kólával felpakolva (tizenegy negyven felé járhatunk), és elindul felfelé a lépcsőn. Ő már fel se veszi, hogy a film a közepén kezdődött.

Már csak három sorra van tőlem, amikor megbotlik, a kólát meg a kukoricát mintegy reflexből felém hajítja, de oly ügyesen, hogy pont el is talál. Mindkettővel. Ő maga nyugodtan hever a lépcsőn, mintha odaszólna a jegye. Próbál kicsit ilyen laza testtartást felvenni, hogy ő akkor most nézné a filmet, meg minden. Én letörlöm a kólát a hajamról, és kiemelek egy kukit a fülemből, ő meg csak fészkelődik. Most úgy tesz, mintha kényelmetlen lenne a lépcsőn. Körbepillant. No lássuk csak, vajon hol lenne kényelmesebb?

Nagyjából mindenhol. Feltápászkodik, laza mozdulattal letörli a vért az orráról, majd lehuppan - egyenesen mellém. Pont bele a kólába, amelyet az imént tettem a szomszéd ülésre, a kabátom mellé. Újabb ázás.

Bullocknak közben felbukkan az a seggfej pasija, aki belevitte az ivásba anno, meg az a pasi is, akibe később majd vélhetőleg szerelmes lesz. Már éppen kezdeném kitalálni, hogy ki az a kiscsaj Bullock mellett, aki úgy viselkedik, mint egy fontos mellékszereplő, amikor (tizenkettő körül) három kínai kiscsaj fordul be az ajtón a terembe. Onnan találtam ki, hogy kínaiak, mert hangosan beszéltek. Kínaiul. Végig az egész film alatt, és nem akárhol abban a rühes nagy moziban, hanem direkt az én hátam - meg a kólás kiscsajé - mögött. Ők nem ejtették el a kukoricájukat -- mert azt is hoztak, háromszor tizenöt litert, abban az elviselhetetlen zörgős-zacskós kiszerelésben.

Mire elszámoltam százhúsztól nulláig (azért visszafelé, hogy biztosan megnyugodjak), egy fontos mellékszereplő már meghalt heroin-túladagolásban, Bullock rájött, milyen családi traumákat dolgozott fel rosszul annak idején, milyen téves döntéseket hozott életében, és hogy milyen rosszul tenné, ha nem rúgná ki azonnal a pasiját, aki belevitte a rosszba. Nem sokáig örülhettem azonban Bullockkal, mert a filmnek csakhamar vége lett. A stáblistát síri csendben nézte végig a mozi.

***** a tízből