Eddie Murphy ősszel Budapesten forgat

2001.07.20. 18:55
Eddie Muprhy a főszereplője annak a hollywoodi produkciónak, melyet Andy Vajna producer készül szeptemberben a fővárosban forgatni. A szórakoztató kémfilm forgalmazója a Sony / Columbia filmstúdió, az I Spy című film gyártásában azonban magyar filmvállalatok is részt vesznek.
A kémekről szóló, I spy című vígjáték budapesti forgatása szeptember elején kezdődik, és három hétig tart majd - mondta Vajna pénteken tartott sajtótájékoztatóján. A Sony-Columbia filmstúdió által forgalmazott amerikai produkciót többek között a Halászbástya, a pesti rakpart, a Gellért szálló és a Vigadó tér környékén tervezik leforgatni. A film rendezője Betty Thomas (Intim részek, Dr. Dolittle, 28 nap), operatőre pedig Oliver Wood (Még drágább az életed, Ál/arc, U-571) lesz.

Andy Vajna
Az 1944-ben született magyar származású hollywoodi producer nevéhez több nagyszabású film is kapcsolódik. Legsikeresebb akciófilmjei között olyan mozisikerek szerepelnek, mint a Rambo-sorozat, a Drágán add az életed, az Emlékmás vagy a Jákob lajtorjája. Ő a producere a részben Magyarországon forgatott Evitának és a '97-ben bemutatott A miniszter félrelép című hazai kasszasikernek is.

A produkció 18 egységének (rendezés, fényképezés, hang, speciális effektek, stb.) vezetői nemrég jártak Magyarországon, látogatásuk során megtervezték a forgatás pontos menetét. Hazai filmes vállalatokkal, többek között a MAFILM-mel is dolgoztatnak majd, így az építkezések, a statiszták mellett operatőrök, világosítók és más szakemberek is bekerülnek a stábba. Mivel konkrét költségvetés még nem készült, így Vajna nem tudta megmondani, hogy pontosan mennyit költenek a hazai filmparkra.

Eddie Murphy mindent megkap, amit akar

Mint kiderült, Eddie Murphy asszisztense szintén járt már Budapesten, hogy személyesen számoljon be a filmsztárnak tapasztalatairól. Bár Vajna üzleti titokra hivatozva nem árulta el a komikus gázsiját, elmondta, hogy Hollywood egyik legkeresettebb és legnépszerűbb színészeként "mindent megkap, amit akar". Murphy partnere Owen Wilson (Armageddon, Anaconda, Kábelbarát) lesz, a szerelmi szál női szerepére azonban még nem sikerült színésznőt találni.

Vajna hat évvel ezelőtt vásárolta meg Aaron Spelling televíziós producertől annak a sozozatnak a jogait, melyből David Ronn és Jay Scherick a mostani forgatókönyvet készítették. Az eredeti teleregény volt az első a televíziós sorozatok történetében, melyben egy afrikai-amerikai és egy fehér színész együtt alakították a főhős párost.

Erőpróba előtt a hazai filmpark

Valóban nagy erőpróba elé állítja az itthoni filmeseket, hogy a Hídember, a Napóleon, a Drakula és egy Hoffmann-film egy időben készül - válaszolta Vajna a magyar filmpark felkészültségét firtató újságírói kérdésre. - El kellene érni, hogy a külföldi produkciók ne ad hoc érkezzenek Magyarországra, hanem egy működő gépezetet vehessenek itt igénybe - fűzte hozzá a producer.

A kémfilmet jövő nyáron tervezik bemutatni a mozikban. Andy Vajna 2002-ben kezdi el a Terminator 3. forgatását.