Száznegyven film az 58. Velencei Filmfesztiválon

2001.08.29. 16:07
A vártnál kevesebb filmsztár és politikus jelenlétében, a szokásosnál "intimebb" légkörben, de a korábbiaknál gazdagabb filmválasztékkal rendezik meg az idei, 58. Velencei Filmfesztivált, amely szerda este Milcso Mancsevszki macedón rendező Dust (Por) című, versenyen kívüli filmjének bemutatásával veszi kezdetét.
Összesen száznegyven filmalkotás kerül bemutatásra az észak-olaszországi tengeri városban, ezek közül húsz vesz részt a hagyományos versenyben, további húsz az idén először bevezetett, "a jelenkor filmművészete" elnevezésű kategóriában látható majd. A versenyen kívüli filmek mellett különleges vetítéseket tartanak különféle kategóriákban és műfajokban.

Nicole Kidman Alejandro Amenábar: A többiek című filmjében
Az idei zsűri elnöke az a Nanni Moretti, aki tavaly a Fiú szobája című produkciójával elnyerte az Aranypálmát. A versenyben indított filmek alkotói a világ minden szegletét képviselik, így megtalálható köztük a brit Ken Loach, a francia Philippe Garrel, az izraeli Amosz Gitai, a portugál Joao Botelho, a mexikói Alfonso Cuarón, az olasz Antonio Capuano és Giuseppe Piccioni, az osztrák Ulrich Seidl, az amerikai Larry Clark, a koreai Kim Ki Duk.

A jelenkor filmművészete csoportban ugyancsak versenyfilmként bemutatandó alkotások rendezői között megtalálhatjuk az olasz-chilei Marco Bechist, a kínai Csang Jangot, a fülöp-szigeteki Jeffrey Jeturiant, a japán Akihiko Siotát, a koreai Il Gong Szongot, a francia Laurent Cantet-t, az orosz Szergej Bodrovot és az amerikai Jill Sprechert.

Az olasz közvélemény sajnálattal fogadta, hogy a meghívott sztárok közül csak kevesen tudnak eljönni. Így nem lesz jelen Steven Spielberg, helyette csak versenyen kívüli filmjét, az A.I. (Artificial Intelligence, Mesterséges intelligencia) című produkcióját láthatja a közönség. Távol marad Sophia Loren is, akit a Vittorio De Sica egykori nagy rendező tiszteletére tartandó rendezvényre vártak. Ugyancsak otthon marad a nemrég agyvérzést kapott Jean-Paul Belmondo. Bizonytalan még, hogy eljön-e Woody Allen. A díszvendégek között azonban ott lesz Nicole Kidman, aki két filmben is szerepel, akárcsak Charlize Theron, Helen Hunt, Ethan Hawke, Uma Thurman, Denzel Washington, Gene Hackman, Tim Roth, Jude Law, Johnny Depp, Jeanne Moreau. Sokan szívdobogva várják Velencébe egy egykori Beatles-tagot, Paul McCartney-t.

Jelenet Woody Allen: A jáde skorpió átka című filmjéből
Az idei fesztivál is több jótékonysági rendezvénynek ad otthont. A San Giorgio szigeten szervezik péntek este az AIDS-elleni küzdelem jegyében azt a jótékonysági vacsorát, amelynek Liz Taylor lesz a "háziasszonya", s amelyen 3 millió lírába kerül majd egy hely. "Mindössze" 400 ezer lírát kell viszont fizetni fejenként az olasz Vöröskereszt által rendezett vacsorán, amely Mauritánia megsegítésére gyűjt.

Carlo Azeglio Ciampi olasz köztársasági elnök csak a szeptember 8-i záráson vesz részt, a kulturális tárca vezetője, Giuliano Urbani is arra az időpontra halasztotta érkezését.