A negyvenöt körüli mérnököt rég nem látott fiatalkori barátok buliba hívják. A főhős a film kilencven perce alatt két irányból járja végig az összejövetelhez vezető utat. Egyrészt a jelenben, egy kocsiban ülve, másrészt a múltban, újra élve gyermek- és ifjúkora eseményeit.
Bulik, szerelem... |
A Borsmenta koncepciója tehát nem túl eredeti, de ettől még lehetne jó film is. A baj az, hogy az alkotók nem tudnak újat mondani sem az ötvenes, hatvanas évek Görögországáról, sem egy kisfiú felnőtté válásáról. Mert ,,az európai kultúra bölcsőjének", ,,a katonai diktatúrák", és ,,a szabadság legkitartóbb harcosainak" hazájára (hogy csak néhányat emeljünk ki a közhelyek sorából) pusztán a nyelv, és a homokos tengerpart miatt ismerhetünk rá. Semmi olyat nem látunk, ami ne történhetett volna meg bárhol Európa keleti felén.
A kisfiú története pedig nem más, mint - gyaníthatóan rendezői élményekből táplálkozó - szappanoperai epizódok semmitmondó egyvelege.
Baedekker-előszó helyett tehát sajnos csak egy olcsó utazási prospektust kaptunk, amely első látásra tetszetős, de semmi lényegeset nem mond. Emlékezni biztos nem fogunk rá.