Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Moore Bush-ellenes filmje győzött Cannes-ban

2004.05.22. 20:11
Az amerikai Michael Moore-nak adták át az Arany Pálmát Fahrenheit 9/11 című dokumentumfilmjéért az 57. Cannes-i Filmfesztivál szombat esti díjkiosztó ünnepségén a Filmpalotában. A főbb díjakat a Quentin Tarantino vezette zsűri távol-keleti művészeknek ítélte.
Michael Moore a 2001. szeptember 11-i Egyesült Államok-beli terrortámadásokról szóló filmjével nemcsak a Bush ellenes hangulatot fokozta a május 12-23-ig tartó 57. Cannes-i Filmfesztiválon azzal, hogy naiv elbeszélőmodorával az amerikai elnök, a Bin Laden-család, és a szaúdi uralkodóház közötti pénzügyi kapcsolatot sejtetett, hanem a zsűri szerint "filmes értékeket" is felmutatott, így elnyerte az Arany Pálmát.

Tarantino, Moore és az Arany Pálma
"Mit tettetek? Le vagyok taglózva! Köszönöm!" - mondta a bejelentést követő tízperces ováció után a Fahrenheit 9/11 rendezője. "Ezzel gondoskodtok arról, hogy az amerikaiak is megnézzék ezt a filmet" - utalt Moore arra, hogy a Disney-hez tartozó Miramax stúdió nem vállalta a forgalmazást, így a tervezett július 4-ei amerikai bemutató ténye kétséges lett.

Moore tavaly már részt vett a Kóla, puska, sültkrumpli Oscar-díjas dokumentumfilmjével a cannes-i információs vetítéseken, de arra, hogy a tizennyolc versenyfilm közül egy dokumentumfilm győzzön Cannes-ban, Jacques Cousteau 1956-os filmje, a The Silent World óta nem volt példa.

Aratott a Távol-Kelet

Igazuk lett azoknak is, akik a zsűrielnök Quentin Tarantino Ázsia-imádata miatt távol-keleti nyertesekre tippeltek, ha nem is Wong Kar-Wai science-fiction-e, a 2046 kapta az Arany Pálmát, de a zsűri nagydíját már a dél-koreai Pak Csan Wook Old Boy című bűnügyi thrillere kapta, ami egy tizenöt éven át bezárva tartott családapa bosszúállásának történetét meséli el.

A legjobb férfi színésznek választott 14 éves japán Juuja Jagira nem tudta átvenni a díját, mert pénteken iskolai vizsgák miatt haza kellett utaznia. Jagira Koreda Hirokaszu filmjében, a Nobody Knows-ban egy tokiói prostituált legnagyobb törvénytelen gyermekét alakította. A legjobb női színész díját a hongkongi Maggie Cheung vette át az Olivier Assayas rendezte, Clean című filmben megformált drogos nő szerepéért.

Az elpusztíthatatlan házinéni és a kifütyült thai film

A legjobb rendezés díját a francia színekben induló, algériai születésű Tony Gatlif, a kétszeres César-díjas zenész nyerte az Exils című road-movie-s művészfilmért, ami egy szerelmespár Franciaországból Algériába tartó utazását meséli el.

Zhang Ziyi, Tony Leung, Carina Lau, és Takuya Kimura
A zsűri egyik díját a Maladie tropical című thaiföldi film kapta, rendezője, a chicagói művészeti intézetben tanult, 34 éves Apitcsatpong Viraszethakul a díjátadón hangsúlyozta, hogy műve az első thaiföldi filmalkotás, amely eljutott Cannes-ba. Arra, hogy a kisvárosi homoszexuális szerelmet és a misztikus dzsungelbeli tigrisvadászatot ábrázoló darab milyen visszatetszést keltett a fesztivál közönségében kedden este, ezúttal nem reagált. Mindenesetre elhamarkodott volt Viraszethakul akkori kijelentése, hogy csak Thaiföldön értékelik a hazai fiatal generáció filmjeit.

Irma P. Hall amerikai színésznőnek ítélték a fesztivál zsűrijének másik díját, a The Ladykillersben nyújtott elpusztíthatatlan házinéni szerepéért, de a 67 éves színésznő nem tudott megjelenni a díjátadón, mert autóbalesetet szenvedett. A krimi-vígjátékban a templomjáró fekete asszonyság (P. Hall), a műfogsoros bűnöző-professzort: Goldthwait Higginson Dorr III, Ph.D-t (Tom Hanks) akadályozza folyamatosan az évszázad bűntényének elkövetésében.

Bár a Ladykillerst sikerrel vetítették május 19-én a fesztiválon, a bemutató után az angol sajtó a már hetedszerre cannes-ozó rendezőnek, Joel Coennek szegezte a kérdést, hogy mert az 1955-es eredeti angol filmsikerből amerikai remake-t készíteni, és csak az első-cannes-ozó Tom Hanks komikus magánszólója mentette meg az influenzás bátyja (és társrendező Ethan Coen) nélkül érkezett rendezőt a bocsánatkéréstől.

Első és rövidfilmesek

Tim Roth az angol rendező-színész vezette zsűri A legjobb első film Arany Kamera díját az izraeli Keren Jedaja Mon Trésor című filmjének adta. A legjobb forgatókönyv díjazottja a francia Agnes Jaoui és Jean-Pierre Bacri a Comme une image című filmért. Antal Nimród május 16-án sikerrel bemutatott Kontroll című filmje is ebben a kategóriában versenyzett, és az Ifjúsági Díjban (Prix de la Jeunesse) részesült, amit a magyar rendező tegnap délután vehetett át.

A legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát a román Catalin Mitulescu Trafic című művének ítélték, a Nyikita Mihalkov orosz rendező vezette rövidfilmes zsűri díját a belga Jonas Geirnaert rajzfilmje, a Flatlife kapta.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.