Vilma
-7 °C
4 °C

Vontatott vázlat

2002.06.24. 11:25
El nem múló bosszúvágy, egy ismeretlen ismerős, ármány, szerelem és némi bonyodalom az apaság körül. Minden szappanopera egyik legismertebb irodalmi előképét ezúttal másodvonalbeli amerikai filmesek vitték vászonra.
Romantikus nagyregényből nehéz filmet készíteni, hiszen a több száz oldalas mű szerteágazó cselekményszálait, a gondosan kidolgozott karakterek árnyalt jellemvonásait, vagy a regény alapját adó elméleti fejtegetéseket szinte lehetetlen százhúsz percbe összesűríteni. A klasszikusokat ennek ellenére előszeretettel dolgozzák fel, hiszen Victor Hugo vagy Dumas regényeit könnyedén bele lehet tuszkolni az érzelmes-érzelgős kalandfilmek nyákos falú sablonjaiba, és az alkotókat általában még az sem zavarja, hogy a kimaradó részeket levagdosva végül csak egy naplementével, pálmafával és fodrozódó hullámokkal zsúfolt, giccses képeslapot kapnak.

A bosszúszomjas Monte Cristo gróf történetének legújabb klónozói azonban nem elégedtek meg az elcsépelt kalandfilm-klisékkel, az üres kardcsörtetéssel és a színpompás jelmezversennyel, megpróbálták átadni az eredeti műbe zárt értékeket is. Sajnos a producerek már az alkotói folyamat elején hibát követtek el, hiszen a forgatókönyv írását egy másodvonalbeli szappanopera-szerzőre bízták, míg rendezőnek azt a Kevin Reynoldsot kérték fel, aki a minden idők legkínosabb bukása címet birtokló Waterworlddel már kompromittálta magát.

Jay Wolpert, a főállásban délutáni vígjátékok barkácsolásával foglalatoskodó forgatókönyvíró jelentősen átdolgozta az eredeti történetet, de ez a változat még így is sokkal jobban hasonlít Dumas könyvére, mint a legtöbb Monte Cristo-adaptáció. Megmaradt a hamis vádakkal börtönbe vetett naiv fiú alakja, If, a rettenetes várbörtön, Faria abbé és rejtélyes kincse, és tulajdonképpen csak a történet második felét, a bosszúszomjas gróf rafinált ámokfutását kellett jelentősen megcsonkítani. A cselekmény átírása során ráadásul néhány érdekes új szálat is sikerült a történetbe sodorni, így például Edmond Dantes, a későbbi gróf ebben a filmben közeli barátságban van árulójával, ami még feszültebbé teszi a bosszú jeleneteit.

Az alkotók tehát meg akarták őrizni az eredeti mű cselekményének sokszínűségét, és talán éppen ez okozta vesztük, hiszen a több mint két órás film így tulajdonképpen csak Dumas híres regényének kivonata, amolyan képes olvasónapló. A film az ártatlanság elvesztéséről szól, legalábbis a sajtókönyv szerint, de igazi személyiségfejlődésről persze szó sincs, hiszen a főszereplő James Caviezel először csökkent szellemi képességű matrózt alakít, majd hirtelen, minden átmenet nélkül vált, és a film hátralévő részében az okos, de gyűlöletén uralkodni képtelen büszke ifjú sablonját adja. Ráadásul a jellemrajz vázlatosságát az akciójelenetek sem ellensúlyozzák, hiszen a dinamikus kameramozgások és a számítógéppel feltupírozott látványvilág korában két nyamvadt kardpárbaj nem elég a nézők figyelmének ébrentartásához.

A Monte Cristo legújabb feldolgozása tehát irodalmi adaptációnak túl vázlatos, kalandfilmnek pedig egyszerűen unalmas. Persze ettől még szerezhet pár kellemes percet a moziban, főleg ha van légkondi is, de nem érdemes sok pénzt adni a jegyre, hiszen néhány év múlva úgyis leadják a tv2-n, mint nyári, szombat esti szuperfilmet.