István, Vajk
17 °C
22 °C

Családi kör-menet

2000.06.26. 16:21
Kapcsolódó cikkek (1)
Ha egy rendezőnek kevés a humora, szűkös a fantáziája és döntésképtelen, viszont olyan sokarcú filmet akar, mint a John Malkovich menet - akkor abból ez sül ki. Főképpen, ha ott bujkál a direktorban a kis népnevelő, a kis filozófus és a kis szexuálpszichológus is, valamint az a meggyőződés, hogy a neki legmegfelelőbb műfaj a vígjáték.
A legjobb barátom felesége a szeretőm
Tán ne is foglalkozzunk azzal, hogy a fordító milyen vicces egy címmel ajándékozott meg minket, azt kell mondanom, nem feltétlen hátrány, ha ez elkerget néhány nézőt.

A filmmel a legnagyobb baj az, hogy a rendezőnek fogalma sem volt róla, mit akar. Vígjátéknak indul (a forgalmazó is így jelöli) majd romantikus jelenetekkel tarkított pszichodrámává alakul, amelynek a végén lelkileg nyomorék szereplők nézik üres tekintettel a falat, vagy a plafont, attól függően, hogy milyen pozícióban éri őket az újabb szexuális kudarc.

Rendezőnk előtt megannyi járható út adódott volna ennek ,,a legjobb barátom felesége a szeretőm"- alaphelyzetnek a megoldására - és ő nem tudott választani. Készíthetett volna egy pörgős, ,,mindenki mindenkivel"-típusú vígjátékot, egy ,,a szívnek megmondani nem lehet"-jellegű romantikus filmet, vagy egy ,,a szerelem sötét verem"-drámát, ő azonban mindezt együtt akarta megvalósítani, megspékelve némi oktató szándékkal, amitől a történet egyszerűen szétesik, a cselekmény következetlen, a szereplők pedig hol idegesítően, hol irracionálisan viselkednek.

Természetesen nem arról van szó, hogy a műfajokat nem lehet kevergetni, ám ehhez bizonyos koncepció kell, amelytől a kész alkotás minden keveredés ellenére az egységes egész benyomását kelti. Esetünkben azonban a végtermék a szórakoztatva népnevelő Családi kör-t idézi, azzal a különbséggel, hogy nem a munkanélküliség, vagy az alkoholizmus, hanem a szexuális problémák állnak a középpontban. Az illúzió teljességéhez csak a félórás stúdióbeszélgetés hiányzik, amelyben egy középkorú szexuálpszichológus (a Nekem a feleségemmel is megy című bestseller szerzője) megosztja értékes tanácsait a kitartó nézőkkel.

Az alkotók talán úgy gondolták - nem is teljesen alaptalanul - , hogy az ütőképes színészgárda elviszi a darabot. A legnagyobb nevet, Nastassja Kinskit leszámítva, olyan színészekkel találkozhatunk, akik nagy filmek karakteres mellékszereplőiként már bizonyítottak, mint például Katherine Keener (John Malkovich menet), Amy Brennerman (Szemtől szembe). Sajnos azonban - az egymásra találó Nastassját és Keenert leszámítva - előbb utóbb színészeink is elvesznek a zűrzavarban.

Azért igazságtalan lennék, ha azt mondanám, hogy a filmnek nem voltak jó pillanatai is, sőt a közepe felé úgy éreztem, hogy a kissé céltalanul hosszúra nyúlt előjáték után beindul a dolog - ebben a periódusban ültek a poénok, és kedvesen tevékenykedtek a szereplők -, ám aztán jött az említett fonálvesztés, majd a teljesen indokolatlan végkifejlet, amely azt sugallja, hogy a szerelem férfi és nő között kudarcra van ítélve, mindenki boldogtalan ezen a földön, és csak az enyhén pszichopata, kőbunkó machók járnak jól. Nem mondom, lehet ezt így gondolni, lehet ebből jó filmet csinálni, de nem biztos, hogy erre a szerelmi sokszöges vígjáték a megfelelő alap.

Színes feliratos amerikai vígjáték
100 perc, 1998
Rendezte: Neil LaBute
Szereplő(k):
Ben Stiller (Jerry)
Jason Patric (Cary)
Nastassja Kinski (Cheri)
Catherine Keener (Terri)
Aaron Eckhart (Barry)
Amy Brenneman (Mary)