Vasárnapi matiné

Forradalmi eszmék csapnak össze a külvárosi kispolgárság örök értékeivel

Vasárnap délben minden tisztességes, jóravaló ember otthon marad, hogy családja és egy jókora rántottszelet társaságában próbálja meg kiheverni a szombat esti bulimaraton fáradalmait. A Titanic rendezői azonban mit sem törődnek a vasárnapi ebéd szentségével, ezért ebbe az érzékeny idősávba pakolták a szemle egyik legígéretesebb filmjét. A svéd Lukas Moodysson Együttlét című alkotására ezért nagy várakozásokkal, de korgó gyomorral ültem be.

A film kezdetén Elisabeth, a háztartásbeli elunja férje agresszív viselkedését és alkoholizmusba hajló italozásait, ezért két gyerekét hóna alá kapva fivéréhez Göranhoz költözik. A helyzetet bonyolítja, hogy Göran nem éppen svéd mintapolgár, hiszen a társadalom konvenciói ellen lázadva egy kommunába költözött barátnőjével együtt. A két eltérő világ találkozása furcsa, néha humoros, néha pedig groteszk helyzeteket szül, amik során tulajdonképpen a forradalmi eszmék csapnak össze a külvárosi kispolgárság örök értékeivel: radikális kommunizmus a túlfejlett demokrácia ellustult szocializmusával, vegetarianizmus a gyorséttermi hamburger kultusszal, és a homoszexualitás a frigiditással.

A küzdelmek során kiderül, hogy a kommunába költözött hippik csak unalmukban lázadó, elveszett emberek, a kispolgárok pedig érzelmeiket és problémáikat mélyen magukba záró boldogtalan szerencsétlenek. A fenti tétel igazolása gyanánt feltűnik egy divat-leszbikus, egy gazdag szüleitől a kommunizmusba menekülő frigid fiú, egy fáskamrában önkielégítő családapa, és még egy-két kitűnően kitalált, elesettségében is emberi karakter.

A különböző meggyőződésű emberek mindenfajta erőlködés és görcs nélkül válnak barátokká

A film végére azonban elcsendesednek a viharok, és a különböző meggyőződésű emberek mindenfajta erőlködés és görcs nélkül válnak barátokká, hogy megtalálják boldogságuk igazi forrását: az emberi együttlétet. A történetet befejező idill azonban talán túlságosan is rózsaszín, a lassított képek talán túl mesterkéltek és a zene is túl szentimentális ahhoz, hogy elhiggyük: a korlátok tényleg ilyen könnyen áttörhetők. Szinte megdöbbenünk a váratlan fordulaton, ami oda vezet, hogy a záró képkockákon közösen hempereg a boldogságban és a hóban a leszbikus, annak homoszexuális exférje, a film alatt emancipálódott anya és szomszéd néni.

A lezárás ügyetlenségét, a happy end kényszerét azonban feledteti velünk a jó színészi játék, és a briliáns korrajz. Ez utóbbit az ABBA slágerei és a most már csak trendi streeterek ruhatárában fellelhető flanelingek jellemzik a legjobban, de a látványos kellékeken kívül a párbeszédek és a felvetett problémák is autentikusan a hetvenes évek termékei. Mindent összevetve az Együttlét olyan, mint egy jó vasárnapi ebéd: gazdagon fűszerezett, mégsem fekszi meg az ember gyomrát.