Ambrus
-7 °C
3 °C

Tűntettek a spanyol Oscar-átadáson

2004.02.02. 11:01
A spanyol filmes elismerés, a Goya-díj átadásán több száz ember tűntetett a Szex és Lucia rendezőjének baszk terrorizmust bemutató dokumentumfilmje ellen.
Több mint háromszáz ember tiltakozott a Goya-díjak átadásán, hogy a legjobb dokumentumfilm díjára jelölték a Szex és Luciáról ismert Julio Medem alkotását. A protestálók szerint a film túlzottan rokonszenvez a több mint 850 ember haláláért felelős ETA baszk szeparatista szervezettel.

A La pelota vasca. La piel contra la piedrában (Baszk labda. Kő a bőr ellen) kb. 70 emberrel látható beszélgetés, köztük két özveggyel, akiknek politikus, illetve rendőr férjük az ETA áldozatául esett, egy baszk vezetővel, aki egy bomba miatt elvesztette az egyik lábát, mégis tárgyalásokat sürget, valamint egy bebörtönzött ETA-tag feleségével.

Medem korábban nyílt levelet írt, amelyben megdöbbenését fejezte ki, hogy filmjét ilyen ellenséges indulatokkal fogadták.

A BBC beszámolója szerint a tüntetőket, akik a filmet bíráló táblákkal vonultak fel, a Terrorizmus Áldozatainak Szövetsége vezette, Medem több mint 100 támogatója azonban ellenfelvonulást szervezett.

A "spanyol Oscaron" egyébként az összes jelentős díjat Iciar Bollain Te doy mis ojos (Neked adom a szemem) című filmje nyerte el: ez lett a legjobb film, Bollain a legjobb rendező, az erőszakos férjet alakító Luis Tosar a legjobb színész, a tőle menekülni próbáló feleséget játszó Laia Marull a legjobb színésznő, de a legjobb női mellékszereplő, a legjobb fényképezés és a legjobb hang trófeáját is a Neked adom a szemem hozta el.

Cinematrix