Ambrus
-7 °C
3 °C

A hamis koporsószeg

2004.06.28. 11:50
Kapcsolódó cikkek (1)
A neten rendelem a jegyet, mert nem biztos, hogy a bemutató napján egyszerű lesz bejutni a Fahrenheit 9/11-re. A dokumentumfilm az év filmje lett Cannes-ban és azt rebesgetik, Michael Moore ezzel aztán jól beveri a koporsószeget Bush elnök újraválasztási kampányába. Lesz itt nemulass. A parkban rutinos béketüntetés ('Bush fasiszta'), egy New York-i újság címlapján delejes lángok csapnak ki Moore szeméből ('Moore fasiszta'). A mozi előtt derűs, péntek délelőtti sor, nyoma sincs tömeghisztériának, a filmet óránként vetítik és persze sold out.
#alt# Az első néhány perc után fészkelődni kezdek a puha székemben. Ez nem dokumentumfilm. Valamire halványan emlékeztet, de nem tudom, mire. Aztán egyszercsak beugrik szegény Árkus József zsemlemosolya a Parabolából és az a sok vicces államfő, ahogy megcsúsznak a kormánygép lépcsőjén és kalimpálva leszánkáznak a betonra, bitte lächern, schau mal diese politikern-idioten. Moore filmjének nagy részét ilyen parabolás felvételek teszik ki: láthatjuk, ahogy ifjabb George Bush az egyik TV-beszéd felvétele előtt a stúdióban bután néz, nyalogatja a száját, forgatja a kicsi szemeit, ekkor Moore le is lassítja a filmet, úgyhogy ettől még butábban néz, aztán megszólal és persze ezen is sokat lehet nevetni.

Bűzlik a szandál

A következő két órában szép lassan elvesztem blazírt kelet-európai nyugalmamat. Hitetlenkedve nézek magam elé. Ez nem lehet. Ez nem lehet az amerikai baloldal válasza Bushra. Ez lenne a demokrata kampány hőseposza, a novemberi választások előtti utolsó hónapok nagy adu ásza? Ez itt New York, a haladószellem fellegvára, tele retro-bohém értelmiségiekkel, akik nem félnek semmitől, csak ne legyen benne szénhidrát és zsír, emberek, akik annyival de annyival többnek gondolják magukat republikánus, konzervatív, jobboldali honfitársaiknál. Ezek az emberek most összefognak és egy elnagyolt, szájbarágos, csúsztatásokra épulő propagandafilmet tűznek a zászlajukra?

A sztori

Moore a következő "tényeket" tárja a néző elé.

A 2000-es amerikai választási eredményeket meghamisították. Bush csalással került az Államok élére. Busht és családját üzleti kapcsolatok fűzik szaúdi befektetőkhöz, többek között Bin Laden családjához is. Az Amerikában élő szaúdi üzletfelek családtagjait a terrortámadások után gyanús sietséggel menekítették ki külön engedéllyel az országból. Bushnak és családjának jól jött a szeptember 11-ei támadások után kialakult háborús helyzet, hiszen az idősebb Bush tanácsadóként dolgozik egy, a térségben érdekelt biztonságtechnikai cégnél. Az egész iraki haború ezeket az önös érdekeket szolgálja. Mikor lesz már vége. Bush félkegyelmű, malacszemű bohóc, új elnök kell ide.

Röviden ennyi.

#alt#Nincs ezzel semmi baj, ez Michael Moore véleménye. Egy ilyen szép nyári napon, mint a mai, kisétálhat a parkba, elővehet egy hangosbeszélőt és elmondhatja a járókelőknek, mi hogyan történt, mi miből következik. Michael Moore azonban jelenleg Amerika legismertebb dokumentumfilmese, a baloldal kisnagyembere, aki egymagában száll szembe a kormányzattal, a gépezettel, a háborúval. De olyan rosszul, olyan visszatetszően demagóg módon csinálja mindezt. A moziból kisétálva egy alapjáraton gondolkodó, politikában közepesen képzett választópolgár habozás nélkül kikérheti magának, hogy egy ilyen maszlagot probáltak vele megetetni. Mert Moore meg sem próbál objektív lenni. Nem bizonyít, nem érvel, csak kijelent. Ferdít, csúsztat, cirkuszi poénokat durrogtat, és közben még arra sem figyel, hogy következetes maradjon, legalább a saját érvrendszerén belül.

Moore-t nem érdekli a másik oldal. Egyetlenegy embert szólaltat meg Bushék védelmében; egy rágózó, álmos Britney Spears-t, aki kijelenti, hogy ő megbízik az ő elnökében. Egy emberként nevet fel a new yorki mozi, banyek, ez a Britney, ez tényleg, hát ez őrület.

Ha én demokrata érzelmű amerikai választópolgár lennék, minden idegszálamat felborzolva tiltakoznék az ellen, hogy bármilyen közösséget vállaljak a Moore-filmmel. Mert a Fahrenheit 9/11 ugyanolyan eszközöket használ, amelyeket az amerikai baloldal évek óta kétségbeesetten próbál számon kérni a jobboldali médián, például az itt is kifigurázott kormányzati szócső-tévén, a FoxNews-on.

Duplacsövű

Moore veszélyesen elfogult. A Fahrenheit 9/11-ben John Ashcroft igazságügy-miniszter dalra fakad és előadja saját szerzeményét, a Szárnyalj, sas, szállj magasra címűt, egy isten tudja honnan előbányászott pártvideón. Moore kacsint, milyen ciki. Persze Clinton ex-elnök lelkes, meg-megbicsakló szaxi-szólója az 1992-es kampányban Moore szerint valószínűleg nem ciki volt, hanem szuperkúl.

Moore rengetegszer nyilatkozta, hogy tévedés ne essék, ő John Kerry-t, a demokrata elnökjelöltet sem kedveli, mert Kerry is támogatja a háborút és ő, Moore, egy megátalkodott békegalamb, a háború esküdt ellensége. A filmben rengeteg megnyomorított, véres katonát látunk, az egyik például a szemünk láttára sétál rá egy aknára és eltűnik a füstben. Magukra hagytuk őket, szegény fiainkat és lányainkat, a háború poklában, a távoli Irakban, értünk halnak szörnyű halált - szipog Moore, és én is szipognék vele, ha nem éppen ő kérte volna számon néhány perccel ezelőtt a Bush-kormányzaton, hogy nem küldtek elég amerikai katonát annak idején Afganisztánba. A balfékek, ugye. Ki érti ezt? Hogy lehet ezek után komolyan venni Moore háború-ellenes kirohanásait?

Vonzó sztálinizmus

#alt#A bátor Cannes-i nagydíjas élesen kritizálja Bushék szeptember 11 előtti lazaságát, nem érti, miért nem vették komolyan a terrorveszélyt. A következő pillanatban kigúnyolja a támadások után hozott intézkedéseket és elmagyarázza a nézőnek, hogy Bushék csak pánikot akartak kelteni a terrorveszély emlegetésével. Világos. Hol így, hol úgy.

Hátborzongató ez a kettős mérce. Moore nem átall egy paradicsomi, idillikus háború-előtti Irakot lefesteni, csak azért, hogy aztán diadalmasan a néző arcába nyomja az iraki csecsemő vérző holttestét, tessék, nesztek jó kis előtte/utána - kontraszt. Moore képes Szaddám diktatúráját kedélyes, nagybajuszú életképekkel illusztrálni: boldog, békebeli irakiak a borbélynál kvaterkálnak, iraki nők sétálgatnak a napfényben, finoman, kacéran összesúgnak a csador alatt, és végül, iraki kisfiú sárkányt ereget. Sárkányt ereget. És ezt bombázta szét ifjabb Bush, ezt az édent, papírsárkányostul, mindenestül. Ez ilyen egyszerű, legalábbis Moore szerint.

Demagóg damaszt

A két óra alatt sokminden napfényre kerül. Például, hogy a háború véres, iszamos káosz. Hogy az Egyesült Államok jelenlegi elnöke szeret golfozni és bárgyú a tekintete. Megtudhatjuk, hogy leginkább a szegény ember gyereke megy el Irakba meg Afganisztánba katonának, a gazdag gyerekek inkabb otthon maradnak. Ez még nem minden. Képzeljék, amellett hogy a háború véres, iszamos káosz, furcsa módon megdobja az ország gazdaságát. Ezek megdöbbentő, hihetetlen tények. Álszent Moore remegő hangon osztja meg velünk mindezt. Arra is kitér, hogy ifjabb Bushnak szeptember 10-én éjjel volt képe francia damasztlepedőn, nyugodt, tejbajuszos álomra hajtani a fejét. Ez sok, ez felfoghatatlan. Az amerikai elnök és a damaszt. Amikor másnap ezrek hullottak a lángokba.

Szomorú kritikus

#alt#Szomorúan poroszkálok ki a Loews-moziból. Mélyen megrázott a Fahrenheit 9/11. Nem lehet ennyire felelőtlenül, pimaszul dokumentumfilmnek keresztelni egy csúsztató-bajnok szándékosan korlátolt, mindegy-csak-ne-a-Bush kampányfilmjét. Az a nemzet, aki vevő az ilyesmire, az elveszett. Az a nemzet nem gondolkodik. Azzal a nemzettel bármit meg lehet csinálni. Háborúba is lehet küldeni, például.