Gyűrűk Ura - A kasszasiker visszatér
Kétezer-négyszáz fős stáb, huszonhatezer statiszta, mesterséges intelligencia irányította virtuális seregek, és 2,8 milliárd dollár feletti várható összbevétel. Számok és adatok minden idők legsikeresebb trilógiájának befejező részéről.
A 471 méter hosszú vörös szőnyeg, amelyen a film alkotói és a színészek Wellingtonban végigmasíroztak, öt évnyi megfeszített munka célegyenese volt. Már fél évtizede, hogy Peter Jackson és írótársai először ragadtak tollat és papírt, hogy Tolkien fantáziavilágát filmes struktúrába szerkesszék.
Világ születik
![]() |
| Tekints emeg képeinket! |
Alan Lee az Oscar-díjra jelölt látványtervezővel, Grant Majorrel dolgozott együtt Középfölde megtervezésén, amit eredetileg is inkább történelmi jellegűnek terveztek, mint mitológiainak. A csapathoz John Howe is csatlakozott, akit az egyik legsikeresebb Tolkien-illusztrátorként tartanak számon a világon. Ők hárman feleltek a vizuális harmóniáért, ami a trilógia darabjait összetartotta.
Hogy A Gyűrűk Uráról megálmodott monumentális vízióját megvalósíthassa, Jackson az új-zélandi központú WETA Workshop vezetőihez, Richard Taylorhoz és Tania Rodgerhez fordult. A kétszeres Oscar-díjas Taylor több mint 120 technikusból álló csapatát hat nagy csoportra osztotta attól függően, milyen szakértelmet kívánnak a megvalósítandó feladatok: a lények, a speciális effektek, a sminkek és maszkok, a páncélok és fegyverek, a makettek és nem utolsósorban a modellezés feladatköreihez kellett megtalálnia a legmegfelelőbb szakembereket. A komputergrafikával készített figurákkal és jelenetekkel a cég speciális részlege, a WETA Digital foglalkozott.
Mielőtt egyetlen 35 mm-es kockát is elforgattak volna, a WETA elkészítette Középfölde tájainak miniatűr verzióját, amiben a rendező egy miniatűr kamerával tudott manőverezni annak érdekében, hogy pontosan tudja, mit akar majd felvenni élőben a teljes méretű díszletben. Mire a díszlet elkészült és minden szereplő és statiszta a helyén volt, Jackson úgy kezdhetett neki a jelenet felvételének, hogy nagyon otthonosan mozgott a terepen.
Amikor Jackson előállt azzal az ötlettel, hogy egybe forgassák le a három filmet, mindenki elképedt. Ilyesmi még soha nem fordult elő a filmtörténetben. Egy ilyen monumentális produkció összehangolása valódi logisztikai hadművelet. Művészeti részlegek serege, digitális szakértők, fegyverszakértők, szobrászok, nyelvészek, jelmezkivitelezők, maszkmesterek, kovácsok és modellkészítők munkáját kellett összehangolni, és ott volt még a szereplőgárda és több mint 26 ezer statiszta is.
Előre ittak a medve bőrére
A Gyűrűk Ura trilógiát végül is egyben forgatták le, csak a digitális utómunkálatok folytak még az első rész premierje után is. Az első két rész sikere után a stáb már tudta, hogy a történetet lezáró harmadik epizód sem bukhat nagyot, éppen ezért Wllingtonban már nem csak a Király visszatér debütálását, de sikerét is ünnepelte a több mint 2400 fős stáb.
![]() |
| Klikk a képre! |
Egy ideig egyébként úgy tűnt, hogy a díszbemutatót nem Új-Zélandon, hanem Los Angelesben tartják majd, mivel Wellington legpatinásabb mozija sem volt elég elegáns az eseményhez. A hetvenkilenc éves Embassy filmszínházra közel 966 millió forintnak megfelelő új-zélandi dollárt kellett volna költeni, hogy megfeleljen a filmstúdió elvárásainak, de a városi tanács mindössze az összeg huszonöt százalékát lett volna hajlandó állni, pedig a produkció közel 350 millió új-zélandi dollárt, azaz több mint 4,8 milliárd forintot pumpált az ország gazdaságába. Végül a kormány közbenjárására volt szükség, hogy az Új-Zélandnak ingyen reklámot csapó alkotás Wellingtonban maradjon.
Nem csak Új-Zélandon, hanem a világ minden pontján nagy várakozások előzték meg a film bemutatóját. Norvégiában sokan három hétig álltak sorba a december 17-ére szóló jegyekért, az Egyesült Államokban pedig volt, aki 455 dollárt adott egyetlen belépőért egy internetes aukción.
A király visszatér trükkjei felülmúlják az eddigi epizódokban látott effekteket, a csatajelenetek pedig sok kritikus szerint pedig egyenesen megújítják majd a háborús- és kalandfilm műfaját. A filmtörténet eddigi legnagyobb csatajeleneteit ugyanis újszerű módón, mesterséges intelligencia segítségével forgatták le az alkotók.
![]() |
A Massive mesterséges intelligenciával ellátott szereplői felismerik egymásban az ellenséget, így ha például a szimulációban egy ork találkozik egy tündével, biztos vérontásba torkollanak az események. A harcot a karakterek előre beállított biológiai és mentális jellemzői határozzák meg, és természetesen hat az eseményekre a környezet is. A program figyel arra, hogy a szereplők nem menjenek át egymáson, kikerüljék az akadályokat, felmásszanak az eléjük kerülő falra, és még egymással is harcoljanak, így egy nagy csatajelenet pontos kiszámítása akár napokig is eltarthat. Ez azonban még mindig gyorsabb, mintha egyesével kellene megrajzolni a karaktereket, és olcsóbb, mintha több százezer statisztát kéne alkalmazni.
A program tehát szimulálja a csata minden pillanatát, csupán azt kell neki megadni, hogy melyik fél nyerjen. A szoftver tesztelése során azonban az is előfordult, hogy az elfek az előre beállított végkifejlettel mit sem törődve egyszerűen megfutamodtak a túlerőben lévő orkok elől.
A Massive minden egyes szereplője háromszázötven előre gyártott egy másodperces mozdulatsorral rendelkezik, amiket élő emberek mozgását digitalizálva alakítottak ki. A mozdulatokat ráadásul úgy vették fel, hogy azokat akár össze is lehet fűzni, így például egy kardcsapásból vissza lehet vonulni, de a pengeváltás után akár védekezhet, támadhat, vagy futhat is a karakter. Minden alapmozdulatból többféle változat létezett a véletlenszerűség szimulálására, éppen ezért az alkotók a számítások végéig nem tudhatták, hogy a virtuális szereplők pontosan mit is csinálnak majd a jelentben.
Emberek a szuperszámítógépek előtt
Nem minden tömegjelenet született azonban a számítógépek merevlemezén, a forgatáson több ezer statiszta vett rész, így például az új-zélandi hadsereg szinte teljes állományát megcsodálhatjuk ork vagy éppen elf jelmezbe bújva.
![]() |
A veszélyes jeleneteket sem bízta Peter Jackson a számítógépekre, ezért jó néhány színész és kaszkadőr sérült meg a forgatás alatt. Az Aragornt alakító Viggo Mortensen mindkét nagylábujját eltörte, amikor belerúgott egy páncélba, Orlando Bloomnak eltörött egy bordája, amikor leesett egy lóról, John Rhys-Davis dublőre pedig kificamította a térdét.
A csatazajokat sem a számítógép generálta, az öldöklést kísérő hangorkánt ugyanis egy wellingtoni rögbistadionban vették fel. A tavalyi szezonnyitó meccs után a produkció hangmérnökei egyszerűen megkérték a nézőket, hogy maradjanak még pár percig, és üvöltsenek, amilyen hangosan csak tudnak.
A színészek azonban nem hiába szenvedtek, hiszen megpróbáltatásaik közepette is sikerre vitték a filmtörténelem egyik legnagyobb üzleti vállalkozását. A trilógia ugyanis már most vastagon nyereséges, hiszen a három részbe fektetett 297 millió dollár már az első kép epizód alatt 1,78 milliárd dollárt fialt.
![]() |
A harmadik rész ráadásul abban a huszonnyolc országban, ahol nem hetekkel dember 17-i bemutató után kezdik vetíteni a filmet, 121 milliót hozott már az első öt nap alatt. Ez az eredmény pedig meghaladja a Mátrix - forradalmak eddig rekordnak számító jegybevételét, pedig Neo magántrilógiájának bevezető részét a világ minden pontján egyszerre mutatták be.
A Király visszatér január 5-ig 292 millió dollárt csalt ki az amerikai mozinézőkből, világviszonylatban pedig már a 699 milliót is meghaladták a film bevételei. A trilógia befejező része tizenkilenc nappal a premier után máris minden idők tizenhatodik legsikeresebb filmje, és a szakértők szerint mire kikerül a mozikból, túl lehet az 1 milliárd dolláros bevételi határon, amivel a gyakorlatilag megközelíthetetlen, 1,83 milliárd dollárt termelő Titanic mögött minden idők második legsikeresebb filmje lehetne. Ráadásul mindezt úgy, hogy a tavalyi év a hollywoodi filmipar számára egyet jelentett a hanyatlással, hiszen tizenkét év óta először csökkentek a jegyeladások.
Ugyanis mint az Exhibitor Relations cég elmúlt évi összegzéséből kiderül, az elmúlt esztendőben 0,5 százalékkal, a 2002-es 9.317 milliárd dollárról, 9.27 milliárd dollárra csökkent a jegyforgalom bevétele. Az eladott mozijegyek számát tekintve pedig még jelentősebb, 4,5 százalékos visszaesés olvasható ki az amerikai statisztikákból








