Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Ugye ez a harc lesz a végső?

2001.03.09. 15:19
Már megint halhatatlanok küzdenek a háztetőkön, miközben kardjukról szikrázva verődik vissza az aktuális szponzor neonreklámjának fénye. A kíméletlen idő múlását jelzi, hogy ezúttal Freddie Mercury nem asszisztál öblös hangjával az öldökléshez, ráadásul az örökké fiatal skót vitézt alakító Christopher Lambert ráncai is mélyebbek, mint az előző epizódban.
Christopher Lambert
A sikeres mozifilmek gyakran tévésorozatként folytatják pályafutásukat, hogy a vászonról megismert karakterek és helyzetek a kéken villogó csodaláda segítségével is kiszámítható izgalmakat nyújtsanak a tévénézőknek. Néha egy népszerű, már-már kultikus szappanopera is a mozikban végzi, hiszen a póló- és bögrepiac törvényszerű telítődése után az alkotók már csak a filmszínházak jegypénztárainál tudják begyűjteni a fanatikus rajongóktól járó dézsmát. De a Hegylakó negyedik része egyszerre folytat egy nyolcvanas évek közepe óta húzódó félresikerült filmtrilógiát, és visz a vászonra egy kis dózisokban tulajdonképpen szórakoztató tévésorozatot.

A filmben egyaránt feltűnik a mozikból már ismert Connor Macleod és a szép emlékű tv3-ból az RTL Klubba lopott sorozatban Magyarországon is látható Duncan Macleod. A két karakter közti különbségek először ebben az opusban bontakoznak ki teljes valójukban, hiszen a tévéváltozat készítői - a kínai piacok árusaihoz hasonlóan - az azonos csengésű nevek segítségével is megpróbálták palástolni a film és a sorozat közti különbségeket. A rajongók tehát nem csak egy izgalmasnak egyáltalán nem nevezhető párviadal történetét ismerhetik meg, hanem tudásukat is bővíthetik a Hegylakó világának eddig titkolt háttér-információival.

Ölés utáni energiagyűjtés
Még mielőtt mindenki rohanna a mozikba, hogy megismerje a Skót-felföld szülötteinek viszontagságos életét, el kell mondanom, hogy a film megtekintése alatt mellékhatásként akut cinizmus, súlyosabb esetben émelyítő rosszullét vehet erőt a nézőkön. A Hegylakó 4 ugyanis felvonultatja az eddigi részek összes hibáját, sőt néhány csak erre az epizódra jellemző baklövéssel is kiegészíti a sort. A forgatókönyv írói ez alkalommal sem foglalkoztak a Hegylakó-univerzum alapjait adó legenda tisztázásával, az öldöklő párviadalok eredetét és célját egyszerűen a feledés homályába burkolják. A történet ráadásul átvette a tévésorozat közhelyes párbeszédeit, így egy beszélgetés alatt nagy dózisban érnek minket a ,,bosszú nem szabadít meg a szenvedésektől", és a ,,mindenki a maga útját járja" típusú életbölcsességek.

A film képi világa először bizakodásra ad okot, de a Mátrixot utánzó jelenetek az idő múlásával egyre szürkébbé válnak, így a történet végére a látvány a videotékák eldugott polcain sorakozó külső-hollywoodi tömegfilmek szintjére süllyed. A moziból kilépve ezért csak reménykedhetünk, hogy a halhatatlanok ezentúl békében tengetik végtelen életük napjait, mivel minden egyes újabb összecsapás nekünk, nézőknek fáj egyre jobban.