Folytassa, Potter!

Harry Potter cirokseprűjén lassan kilovagol a kritika hatóköréből, ha még pár tucat nyelvre lefordítják, végleg és kitörölhetetlenül a világkultúra egyik legmeghatározóbb szereplője lesz, és mint ilyen, Darth Vader, Odüsszeusz vagy éppen Hamlet társaságából inthet be annak, aki mégis kétségbe vonná a varázslóoktatás mindennapjaiba bepillantást engedő kalandregény értékeit. Egy-egy félénkebb kritikus úgy érezheti, hogy a Potter-sorozatot becsmérelni, vagy legalábbis megkérdőjelezni már-már olyan, mintha a Biblia írójának felrónánk, hogy túl hatásvadászra sikeredett az utolsó vacsora munkacímet viselő jelenet, a kereszthalál pedig túlontúl naturális és csak polgárpukkasztásra jó.

A Harry Potter és az azkabani fogoly című hollywoodi szuperprodukció azért még nem tart itt, de így is nehéz fogást találni rajta, mivel a megtévesztő elemek - úgymint mozgókép, hatalmas vászon, digitális trükkök és a terem előtt árult két literes popcorn - ellenére ez nem is egy film. Inkább nevezhetjük magas hozamú szórakoztatóipari befektetésnek, a kiterjedt cirokseprűipar és az ezoterikus lobbi rejtett propagandaanyagának, vagy egyszerűen csak a könyvek mellé csomagol vizuális gratisnak.

Képek

Pedig az első másfél óra alapján azt hihetnénk, hogy a Warner Brothers áthatolhatatlan szivarfüstbe burkolózó fejesi végre jó döntést hoztak, hogy lecserélték az eddigi részekért felelős Chris Columbust, és a rendezői széket a mexikói Alfonso Cuarón alá tolták. Az Oscar-díjra is jelölt alkotó alig egy éve még két homoszexuális fiúról forgatott filmet, akik egymás anyját is megdugták, most viszont örömmel vállalta el az egyik leghíresebb gyerekregény-sorozat megfilmesítését.

Cuarón, aki az 1995-ös Kis hercegnővel azért már bizonyított a gyerekpiacon, meglepő módón realista vizuális elemekkel dobta fel a cseppet sem reális történetet, például előszeretettel használt kézikamerát, amivel ráadásul gyakran mászott szereplői arcába, már csak a hatás kedvéért.

Persze a trükkbrigád és a 3D effektekért felelős számítógépes szakemberek gondoskodtak arról, hogy a Harry Potter és az azkabani fogoly azért ne legyen egy puritán művészfilm, sőt talán kicsit túl is teljesítették a tervet, hiszen egyetlen apró filmkockát sem hagytak érintetlenül, minden másodpercet digitális trükkök tucatjaival manipuláltak. Ennek ellenére a film nem annyira hideg és élettelen, ami talán annak köszönhető, hogy az alkotók ezúttal pasztellszínűre állították a tónusokat, amitől a Roxfort a negyvenes évek színes filmjeinek túl sárga, túl barna, mégis otthonos világára hasonlít.

Csak képek

Persze több raklapnyi apró hiba sorakozik a filmben, elég, ha csak azt említjük, hogy a forgatás alatt minden bizonnyal lecserélték a sminkest, talán mert ellopott pár szemceruzát a stáb készletéből, mivel Harry Potter híres sebhelye hol a homloka közepén, hol pedig bal oldalt jelenik meg. És persze ott van még Emma Watson, aki még mindig nem tud játszani, ráadásul a rendező utasításai alapján úgy adja a titkon epekedő tinilányt, ahogy csak német pornófilmekben bohóckodnak két copfba kötött hajú gimnazistának sminkelt harmincasok.

Az ilyen bakik és hibák azonban nem csökkentik a film élvezeti értékét, annál inkább a forgatókönyv lezárása, ami a könyv ismerete nélkül tulajdonképpen értelmezhetetlen, hiszen több fontos mozzanatra csak egy-egy apró elszólással utalnak a szereplők, ez pedig egy időutazással bonyolított sztori esetében nagyban megnehezíti a nézők dolgát.

A Harry Potter és az azkabani fogoly éppen ezért, a lenyűgöző és ezúttal tényleg gondosan felépített látvány meg a jó ötletek ellenére is csak a könyv mozgó illusztrációja, önálló alkotásként értelmezhetetlen. Persze ez a moziban ülve egy pillanatra sem fog zavarni senkit. Főleg ha még idejében átlapozza a könyvet.