Téglák mobillal

2003.10.13. 10:45
A Titanic fesztiválon idén meglepetésként hatott, hogy csak egy távol-keleti film indul a mezőnyben: a Szigorúan piszkos ügyek. A film műfaja még nagyobb meglepetéssel szolgált a művészfilmhez szokott fesztivállátogatóknak: akciófilm. Nem is akármilyen, 2002 legnézettebb hongkongi akciója.
Az ázsiai akcióktól elvárt látványos küzdőjelenetek, lebegő kung fu a Szigorúan piszkos ügyekben a színfalak mögött zajlik, így a testközeli összetűzéseknek maximum csak az első másodperceit láthatjuk. Puszta kéz helyett mindenki hi-tech-hel küzd. Míg Uma Thurman keményen kung-fuzik a Kill Billben, a Szigorúan piszkos ügyekben Tony Leung és Andy Lau a kínai filmvászon két legjobb harcosa a színen csak laptoppal és mobiltelefonnal vív párbajt. A két színész a forgatás előtti hónapokban harckoreográfus helyett valószínűleg IT-szakemberektől tanult.

Az ütős Andy Lau A pörgő akciók még a hiperaktívabb nézőket is magukkal sodorják a film első felében. A cselekmény fordulatai is szövevényesek: ki kit árul el, ki kit használ fel, hol vannak a határok az átverésben.

A történet szerint két főhősünk két tégla, egyikük a honkongi maffiába, másikuk a rendőrségbe épült be tíz éve. Identitászavarukban néha maguk sem tudják hova tartoznak. Egy éjszakai ütközet során keresztezik egymás útját, így jön rá mindkét szervezet, hogy besúgó van közöttük, csak azt nem tudják, hogy kik azok.

Mivel nemcsak bunyó, de szex sincs a filmben, a férfiak lelkizéssel töltik az idejüket. Az álmaffiózó pszichológusnőhöz fordul, az álrendőr pedig egy írónőhöz, hogy megtudják, jó vagy rosszfiúk-e valójában. Az ázsiai filmekre jellemző túlzásba vitt melodráma lassított felvételek, lírai zene, megható párbeszédek formájában jelenik meg, amik csak úgy bombázzák az európai nézők ingerküszöbét. Szerencsére egy-egy agyba küldött golyó, vagy a mellkasból ömlő véráradat valamennyire tompítja a pátoszt. (A film hibájául felrótt lelkizés és a melodráma mindössze 27%-kal akasztja meg a 100%-osan pörgő ritmust.)

Az eredetileg forgatókönyvíró Siu Fai Mak és operatőr Wai Keung Lau a film társrendezői, de eredeti szakmájukat is gyakorolták a film során. A hibátlan képivilág a már kezdő operatőrként Wong Kar Wai-jal dolgozó Launak köszönhető, a hongkongi akciófilmes titán Johnny To Fogy az idő című filmjének ötleteit pedig Mak másolta le és tupírozta fel új forgatókönyvvé.

A Szigorúan piszkos ügyek összességében egy jó kis film, az egyetlen távol-keleti alkotás, amit a Titanic szervezői ki tudtak fizetni és aminek a kópiája is eljutott a fedélzetre. A rendezőpáros közben már a következő fesztiváljainkra gondolva a film további két részének elkészítésébe fogott Szigorúan piszkos ügyek 2. és Szigorúan piszkos ügyek 3. fantáziacímmel.

A Szigorúan piszkos ügyek sikere
A hongkongi filmgyártásban gyakori a nagy költségvetéssel készült szórakoztató film, melyek nézettségben a hazai pályán le is győzik Hollywoodot (Hollywood több filmjüknek is megvásárolta már az újraforgatási jogát). A legnézettebb tömegfilm Hongkongban a statisztika szerint 2002-ben a Szigorúan piszkos ügyek volt. Nemcsak a nézők, de a kritikusok kegyét is elnyerte. A legnagyobb Európában megrendezett távol-keleti filmfesztiválon, Udinében pedig az egyetlen kiosztott díj, a közönségdíj nyertese lett.
Szigorúan piszkos ügyek
színes hongkongi dráma, 97 perc, 2002

rendező: Wai Keung Lau
forgatókönyvíró: Felix Chong, Siu Fai Mak
operatőr: Wai Keung Lau, Yiu Fai Lai
zene: Kwong Wing Chan

szereplők: Andy Lau - (Lau Kin Ming)
Tony Leung Chiu Wai - (Chan Wing Yan)
Anthony Wong Chau-Sang - (SP Wong )
Eric Tsang - (Sam )
Kelly Chen - (Dr. Lee Sum Yee)