Börtönbe zárták, mert levetítette a Született gyilkosokat

2003.08.21. 16:16
Csak a nyugati civilizáció romlottságát akarta demonstrálni Oliver Stone filmjével, mégis letartóztatták az iráni egyetemi tanárt.
Iránban letartóztattak egy egyetemi tanárt, mert diákjainak levetítette Oliver Stone botrányfilmjét, az 1994-ben bemutatott Született gyilkosokat.

Veszélyes vetítés

"A film érzékletesen mutatja be a nyugati erkölcsöket, ezért szeretném, ha a tanítványaim végignézhetnék. Ez nagyon veszélyes rám nézve, de mindenképpen hasznos a diákjaimnak" - mondta a vetítés előtt Ali Afsahi egyetemi tanár, aki tisztában volt vele, hogy az iszlám törvénykezésű Iránban akár börtönbe is zárhatják, amiért bemutatja a világ számos pontján agresszív, véres jelenetei miatt betiltott alkotást.

"A Született gyilkosokból nagyon sokat tanulhatnak a diákok, akiknek mindenképpen meg kell érteniük a nyugati kultúrát, mielőtt elutasítanák azt" - nyilatkozta Afsahi a BBC-nek, majd elmondta, hogy a filmvetítésekkel szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy a két kultúra megismerje, és talán egyszer el is fogadja egymást.

Afsahi kurzusát egyébként sokkal szelídebb alkotások, többek közt Bergman filozofikus filmjeinek bemutatásával kezdte. A hallgatók először jól viselték a mélymerülést a nyugati fertőbe, a pszichopata szerelmespár ámokfutása alatt azonban felháborodásukban sokan távoztak a teremből.

Nyugati fertő
Nyugati fertő

Virágzó bűn

A filmművészet egyébként sok keményvonalas iszlám gondolkodó szemében a bűn egyik kifejezésformája, ami a pokolba csábítja a tömegeket. Az iszlám forradalom idején éppen ezért száznyolcvan mozit zártak be, romboltak le vagy gyújtottak fel, Abdanban például egy ilyen támadás során több száz embert gyilkoltak meg az iszlám forradalom felbőszült hívei.

Ennek ellenére Iránban virágzik a filmművészet, az iszlám cenzúra szabta keretek közt sok fiatal, gyakran még tinédzser rendező mondhatja el viszonylag szabadon a gondolatait, érzéseit. Az iráni mindennapokat bemutató filmek emellett időről időre nagy sikert aratnak Európa és Észak-Amerika filmfesztiváljain. A magyar nézők többek közt Jafar Panahi iráni rendező Fehér léggömb, Tükör és Kör című filmjeit láthatják jelenleg is a budapesti művészmozikban.