Animációs filmfesztivál Kecskeméten

2002.06.12. 13:09
Június 12-e és június 16-a között rendezik meg Kecskeméten a 6. Kecskeméti Animációs Filmfesztivált (KAFF), s ezzel párhuzamosan a 3. Nemzetközi Animációs Játékfilm Fesztivált, melyen a hazai és külföldi animációs műhelyek, iskolák, egyéni alkotók legújabb filmjeit ismerhetik meg az érdeklődők.
A mára már világhírűvé vált nemzetközi fesztiválra 16 országból 148 filmet neveztek, a nemzetközi versenyben az egészestés és a tévéműsor kategóriában osztanak díjakat, míg a magyar filmek a rövidfilm, a sorozat, a reklámfilm és az egész estés film kategóriájában versengenek. A díjak közül a legértékesebbet az ORTT ajánlotta fel: az ötmillió forintos díjról a kecskeméti általános és középiskolásokból álló, 86 tagú gyermekzsűri dönt. A fesztivál öt napja alatt három helyszínen (az Erdei Ferenc Művelődési Központban, az Otthon Moziban és a kecskeméti főtéren) 456 alkotást mutatnak be.

Idén a 75. születésnapját ünneplő Szabó Szabolcs, illetve az idén hatvan esztendős Jankovics Marcell és Richly Zsolt életművével ismerkedhetnek meg a fesztivál vendégei. A nemzetközi információs programban a francia Annecy Fesztivál díjnyertes filmjeiből, illetve a világhírű brit Aardman filmstúdió Oscar-díjas filmjeiből válogattak. A nemzeti műsorok kínálatát ezúttal a portugál animációs filmművészetet bemutató sorozat gazdagítja.

Az elsősorban felnőttekhez szóló, változatos kísérőrendezvények (minden este koncert és filmvetítés lesz a kecskeméti főtéren) mellett bizonyára óriási vonzerőt jelent majd a gyerekek számára, hogy négy napon át nemcsak nézhetnek, de, ha akarnak, csinálhatnak is rajzfilmet a Szoboszlay Péter által vezetett animációs stúdióban.

Sztárvendég: az Aardman Stúdió
Az angol Aardman Stúdiót, amely a világ talán legismertebb animációs filmstúdiója, 1972-ben alapította David Sproxton és Peter Lord. A stúdióban készült filmeket eddig hatszor jelölték Oscar-díjra, s háromszor el is nyerték a díjat. A két alapító a kezdetektől fogva a felnőtt közönséget szerette volna meghódítani, s ez sikerült is. Bábanimációs filmjeik karaktereit felruházták a mindennapi emberek jellemvonásaival. Filmjeiket humor, érzékenység, s a körülöttünk lévő valóság irónikus szemlélete jellemzi. 1986-ban csatlakozott Nick Park a stúdióhoz, akinek már a diplomafilmjét is Grand Day Out Oscar-díjra jelölték. Ha ez a film nem is, de a következő már meghozta a várt díjat: a Creature Comforts 1990-ben elnyerte az Amerikai Filmakadémia Díját. Három év múlva Nick Park ismét hódított: a The Wrong Trousers című filmje ismét Oscar-díjat kapott. Ez a film minden idők egyik legsikeresebb animációs filmje. 1995-ben folytatódott a sikersorozat, A Close Shave című filmjéért ismét elnyerte az arany szobrocskát. A fesztivál Aardmann-válogatásában mind a három Oscar-díjas film látható. Ezek mellett számos más világhírű film, mint az Angry Kid, az Adam és a Loves me... loves me not szerepel a válogatásban. Az Aardman Studiónak köszönhetjük továbbá Wallace és Gromit figuráját is.

Magyarországon először Kecskeméten mutatják be a világhírű műhely legjobb, leghíresebb filmjeit.