Delej, bűbáj, rassz?

2002.02.06. 13:16
A film pompás, aki meg rasszizmust emleget, az tanuljon meg mozit nézni. Kritikusunkat egy ostoba beszólás késztette elgondolkodásra.
Amikor kijöttem a moziból, nem tudtam eldönteni, hogy akkor ez a film most micsoda is valójában.

Nem lehet kisrealista szkeccs az ezredfordulós Magyarországról - mert bár előfordul benne maga alá vizelő vidéki vállalkozó (százmilliós hiánnyal) és félszeg meleg tanár a nagyi sütijével, van tenyérbemászó menedzserarc és furfangos hacker, van kecskékkel lakó roma pereputty és díjazásért mosdó homelessek sora, hagymaföldek, lerohadt gyártelepek és hegyvidéki magánvillák is - az egész valahogy mégis inkább szürreális, mint "dokumentarista". De nem lehet görög sorstragédia sem, bár van apját és énjét kereső, jószívű hőse, aki keservesen fizet meg a fel nem ismert szerelem hübriszéért és van őserejű varázslónő is, akit a sértett szenvedély ragadtat szörnyű tettekre - mert az egész valahogy mégis inkább lírai vallomás, sok szeretettel és iróniával. És afféle könnyű darabnak sem nézhetjük, mert bár viccesek a figurák, hullanak a poénok és az egész végig szórakoztató, a végén az ember valahogy mégis borzongva tápászkodik fel a székéből.

Szóval a Kísértések, bár fogalmam sincs, hogy a fenti kérdésre mi a válasz és a címét sem értem, jó film. Az amatőr színészek telibe vannak találva, a profik is hozzák a színvonalat (Gazsó György kamaraalakítása joggal kapott külön elismerést), Árvai György térteremtő fantáziája megint lenyűgöző, Melis László zenéje hibátlan, Medvigy Gábor operatőrként remekel. Kamondi Zoltán pedig fölényesen dirigál: erős víziója arányérzékkel párosul, ami nagy szó, becsüljük meg. (És nagyon jót tesz a filmnek, hogy Kamondi profi dramaturgokkal dolgozott, a konfliktusok és hierarchiák feszesek, a dialógok jók, a történet kerek.) Utólag igazolom, hogy a díj megérdemelt, kéretik minél többeknek megnézi.

PS. Ennyivel a film minősítése el is lehetne intézve. De úgy esett, hogy mozi után régi ismerősömmel futottam össze, aki zavartan mesélte: a háta mögött franciák ültek és a vetítés alatt végig hangosan kifogásolták, hogy a Kísértések rasszista film. Merthogy az oláh cigányvajda három láda pucolt hagymáért szó nélkül (azazhogy követhetetlen tempójú romarizsa közepette) a saját gyereklányát is eladja, a gazdag és identitászavaros fehér gyerek pedig úri passzióból megveszi, és bár a maga módján megkedveli, civilizálgatja is kevéssé, miután high-tech üzelmeinél jó szolgálatát veszi a kis tolvaj ügyességének, a patakokban dőlő lé pedig újra összehozza hirtelenszőke barátnőjével, a fogadott kislány nyűggé válik a számára - ezt torolja meg a féltékeny romagyerek a kvázi-rituális gyilkossággal, majd az egész villa elvarázslásával. Mintha bizony a film azt üzenné: jobb nem újat húzni ezekkel, akiknek démóniájával szemben fölvilágosult, liberális és libertárius civilizációnknak, hiába hiszi magát fölényben levőnek, nincs sok esélye: akit nem lehet civilizálni, azt jobb köreinktől távol tartani.

Kamondi Zoltán
Ez persze szűkagyú baromság - a film épp a romákkal való együttérzés pillanataiban emelkedik katartikus magasságokba. Nem Kamonditól és csapatától kell félteni a másságot, a kisebbséget. Vegyük észre, hogy a mágikus varázslás az önmegvalósítás metaforája - és a filmi narratívában éppúgy a vágyteljesítés költői formája, mint ahogy a bankok kifosztása is az a fiú részéről. A hackerfiú ördögi ügyességgel csapolja meg az idegen bankszámlákat, hogy vele bűvölje vissza férfiasságát és barátnőjét, a kislány meg boszorkányos trükkökkel tünteti el a dolgokat, hogy bosszút álljon sértett szerelméért: e mágikus erő révén nőnek mindketten kisszerű környezetük fölé. És hiába sikerül mindkettőnek, mégsem lehetnek boldogok. Ha valami, hát ez párhuzam teszi nyilvánvalóvá, hogy a film nem a civilizációs, hanem az emberek közötti szakadékok áthághatalanságáról beszél. Egy olyan háznak, ahol senki sem képes megtalálni a maga Másikát, nincs helye még a Pasaréten vagy a hidegkúti villaövezetben sem - ez a cigánylány igazsága.

Meglehet, a franciák előítéletes beszólása nélkül sose jutottam volna el idáig. De hát így működik az értelmező elme - ha provokálják, minden szómágiára képes. Csak a címet, csak azt nem bírom megérteni.