Sikerfilm lett a Kontroll

2003. november 24., hétfő 22:35

Négy nap alatt harmincezren nézték meg a budapesti metróban forgatott filmet, ezzel a Mátrix - Forradalmakon kívül minden ebben a hónapban bemutatott produkciónál sikeresebb lett a Kontroll.

A hétvégi statisztikák alapján négy nap alatt harmincezren látták Antal Nimród Kontroll című filmjét. A forgalmazó Budapest Film komoly esélyt lat arra, hogy a fiatal rendező első filmjének a hét végére már több mint negyvenezer fizető nézője lesz, és a nézőszám az év végéig elérheti a százezret is. A budapesti metróban forgatott filmet egyszerre húsz kópiával kezdték el vetíteni, ebből tíz a fővárosi multiplexekbe és művészmozikba jutott, míg a többi tekercset nyolc vidéki város filmszínházában vetítik.

Amerikánál is népszerűbb

A Kontroll első hétvégi jegyeladási eredménye kimagaslóan jónak számít a magyar filmek piacán, hazai alkotás több mint egy éve nem ért el ilyen rövid idő alatt ilyen magas bevételt. Az utóbbi évek legsikeresebb magyar filmjének számító Valami Amerika például négy nap alatt csak valamivel több, mint huszonötezer nézőt vonzott. A Kontrollhoz hasonló jegyeladási eredményt ért el például annak idején a 101 kiskutya filmverziója.

Tekintse meg képeinket!
A Kontrollnak minden esélye megvan arra, hogy a november 20. és 26. közt tartó mozihét pénzügyileg legsikeresebb felnőtt fillmje legyen, mivel a Mátrix - Forradalmak premierjétől eltekintve, az utóbbi hetekben egy listavezető film sem büszkélkedhetett negyvenezernél több nézővel. A magyar alkotás azonban midnen bizonnyal alul fog maradni a Nemo nyomában című számítógép animációs filmmel szemben.

A 180 millió forintból forgatott alkotás első heti bevétele így meghaladhatja a negyven millió forintot, ami esélyt ad arra, hogy a film nyereséggel távozzon a magyar mozikból.

A film sikeréhez minden bizonnyal hozzájárult a Magyarországon szokatlanul erőteljes reklámkampány, amelynek során plakátokon, az interneten, televízióban és úgynevezett gerilla-kampánnyal, mindenhova felragasztható kis matricák segítségével is népszerűsítették a produkciót.

Jön, jön, jön

A Kontroll után zsinórban érkeznek majd a közönségigényekhez igazított magyar filmek, így a hazai alkotások az előző évekhez képest nagyobb szeletet hasíthatnak ki a filmpiacból. December 11-én jön Sas Tamás Apám beájulna című filmje, amit Salinger Richárd nagysikerű könyvéből készítettek, február 5-én pedig Herendi Gábor a Valami Amerika rendezőjének új filmjét, a Magyar vándort mutatják be, amely műfaját tekintve történelmi vígjáték, és a hét vezér alternatív kalandjait meséli el. Ez utóbbi film látványos jelenteit 380 millióból forgatták, de Sas Tamás alkotása is 280 millióba került.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!