Miklós
-7 °C
4 °C

Két filmmel folytatódik a Mátrix

2000.10.19. 10:50
A Mátrix tavaly márciusi bemutatójakor a filmet író és rendező Wachowski testvérek arra a kérdésre, hogy lesz-e folytatása a történetnek, még korántsem adtak egyértelmű választ: ,,Elvileg a történet folytatódik, de a megfilmesítéssel nem foglalkozunk egészen addig, amíg erre jó okunk nem lesz." Két héttel később, amikor a Mátrix bevételei csak az Egyesült Államokban elérték a 100 millió dollárt, a film producere, Joel Silver a következőket nyilatkozta egy hasonló témát feszegető kérdésre: ,,Azt hiszem a jó ok már megvan. Ennél jobb már nem is kell."
Bőrszerkó, csikszemüveg - Trinity és Neo
Wachowskiék - elmondásuk szerint - az alapötletből szinte bármit ki tudnának hozni: egy előzményt és egy folytatást, két folytatást, két kifestőkönyvet vagy akármit, amiben egy történetet el lehet mesélni.

Ismét feltűnik ,,Kovács ügynök"

Valószínűleg ebből a kijelentésükből származik az a pletyka is, miszerint a Mátrix-trilógia középső részét láthatta a mozikban a közönség, ám ezt a film producere, Joel Silver nemrég megcáfolta, szerinte ugyanis nincs szó előzmények leforgatásáról, mindkét tervezett folytatás az első rész után játszódik.

Az oroszoknál már van Mátrix 2.
Néhány hónapja az orosz video-feketepiac abszolút hot filmje nem más, mint a Mátrix 2. Viszik is mint a cukrot, pedig természetesen apró átverés van a dologban: ha az orosz filmbarát hazaviszi a drága pénzért beszerzett portékát, és nem bírva tovább magával, gyors mozdulattal a magnóba löki a cuccot, amely a Matrix 2. feliratú és mátrixosított designnal ellátott tokból kicsusszan, a néhány éves Menno's Mind című amerikai "B" (vagy inkább C) kategóriás sci-fit élvezheti végig, melynek története egyébként valóban emlékeztet pindurkát a Mátrixéra, így panaszra nem is lehet ok. Jó ötlet, valaki biztos nagyot akasztott vele.
A két film felvételei egyszerre, egyetlen monstre 250 napos menetben zajlanak, méghozzá a hírek szerint a sydneyi Fox-stúdiókban, ahonnan lassan végre kicuccol a Star Wars stábja, helyet adva Wachowskiéknak. A két folytatáshoz Keanu Reeves (Neo) máris leszerződött, akinek - ha a folytatások is akkorát kaszálnak, mint az első film - közel 100 millió dollárral lesz vastagabb a bukszája. Aztán ismét láthatjuk majd a dögös latex-lányt, Carrie-Anne Mosst (Trinity) és Laurence Fishburne (Morpheus) is újra felölti majd csíkszemüvegét és bőrszerkóját.

Visszatér sokak kedvence, "agent Smith" (Hugo Weaving) is, aki az első Mátrix film talán legnépszerűbb karaktere volt, és bár az előző részben pusztulni láttuk, ne felejtsük el, hogy Kovács ügynök csupán egy számítógépes program, így nem halt meg, csak lefagyott, és egy reset után végülis van létjogosultsága a filmben.

Egykori ,,Bros-fiú" játszik egy újabb ügynököt?

Plágium per Wachowskiék ellen
Kiadós pereskedésnek néznek elébe a Wachowski testvérek, ugyanis a The Invisibles című képregénysorozat írója, Grant Morrison szerint a Mátrix egy az egyben az ő ötletein alapszik, a film története pedig nem más, mint a The Invisibles jól sikerült, ám pofátlan koppintása. A pert Morrison valószínűleg később, a Mátrix 2. bemutatója körüli időpontban indítja meg, nagyobb sajtóvisszhangra számítva ezzel. Az Invisiblesből egyébkent szintén készült volna film, azonban a Mátrix meglehetősen bekavart Morrissonnak és filmtervének.
A kiszivárgott hírek egy újabb ügynökről is szót ejtenek, őt állítólag a feledés homályából előhúzott Luke Goss alakítja majd, aki egykor a Bros nevű brit fiúcsapat frontembere volt, és bár annak idején elég bárgyún bámult ránk a Bravo-poszterekről, azóta színészkedésre adta a fejét, és az elmúlt években jó néhány színpadi műben nyújtott kiemelkedő alakítást.

Még nem tudni, milyen szerepben, de mindkét folytatásban láthatjuk majd a hongkongi akciósztárt, Jet Lit, és bár ezt hivatalosan még nem erősítették meg, egyre több filmes forrás említi meg a francia Jean Reno nevét is a Mátrix második részével kapcsolatban.

A folytatásban a valóság újabb rétegei kerülnek elő

Visszatér sokak kedvence ,,agent Smith" (Hugo Weaving) is
A film történetéről egyelőre elég keveset lehet tudni, de az interneten már jó ideje terjed a Wachowski testvérek eredeti Mátrix-trilógia ötleteit tartalmazó vázlatos leírás, és bár nem tudhatjuk, hogy tartják-e majd magukat az eredeti terveikhez, azért a néhány hete kiszivárgott, és a hálón pillanatok alatt szétspriccelt storyboard (a film képregényszerű forgatókönyve) képekből már sok mindenre lehet következtetni.

Például arra, hogy ebben a filmben végre láthatjuk majd az utolsó ember lakta várost, Ziont, ahol a hírek szerint egy üldözéses jelenet is játszódik majd a város hatalmas központi számítógépe körül, ami az informátorok szerint kísértetiesen emlékeztet a londoni Big Benre.

Egy újabb ügynökről is szót ejtenek, őt állítólag a feledés homályából előhúzott Luke Goss alakítja majd
Egy igen húzósnak ígérkező autós üldözés a Mátrixon belül zajlik, ahol az ügynökök - mivel kezdenek lemaradni Neo kocsijától - a nagyvárosi forgalomban egyik autó sofőrjének a testéből a másik testébe ugrálva közelítik meg a film főhősét. A korai vázlatok alapján arra is lehet következtetni, hogy a Morpheus és Neo által valóságnak hitt világ nem más, mint a Mátrix által generált virtuális valóságok közül csak egy újabb a sok, hagymahéjszerűen elhelyezkedő réteg közül. Sőt, hogy Wachowskiék még nagyobbat csavarjanak a történeten - és hogy Neónak méltó ellenfele legyen - állítólag feltűnik majd egy újabb manipulátor is, aki képes megváltoztatni a virtuális világ eseményeit, ám ő a gépek oldalára áll.

Láthatjuk majd a hongkongi akciósztárt, Jet Li-t
A Mátrix 2 látványvilágát egyébként az alkotók természetesen megpróbálják ezúttal még nagyobbra, még szebbre és még csillogóbbra összehozni, éppen ezért a Wachowski testvérek és a Manex FX (ők készítették az első film trükkjeit is) már hónapok óta dolgoznak azon, hogy még jobban felturbózzák a Mátrixra oly jellemző "bullet-time" jeleneteket (a lassított felvételek, amikor látjuk a pisztolyokból kilőtt golyókat), illetve hogy hihetővé tegyék a színészek repülését. Ugyanis ebben a részben - akárcsak Superman - a szereplők már erre is képesek lesznek ,és állítólag láthatunk majd néhány repkedés közbeni verekedést is. (Reméljük, nem fordul majd cikibe a dolog.)

A premier: 2002 decembere

A Mátrix második részét előreláthatólag 2002 decemberében mutatják be (fél évvel később, mint ahogy azt eredetileg tervezték), amely egy trilógia második részéhez méltóan úgy fejeződik be, hogy rengeteg lesz a függőben maradt esemény és az elvarratlan szál. De nem kell majd sokáig rágnunk a körmeinket, ugyanis a tervek szerint néhány röpke hónappal később máris a mozikba kerül majd a mindent megoldó befejező rész is.