Mária
-6 °C
-2 °C

Sacra Corona a tavalyi bevételi lista élén

2002.02.04. 20:23
Megjelentek a 2001-ben bemutatott új magyar filmek forgalmazási adatai. A kultuszminisztérium által kiadott összesítésből kiderül: a 22 új játékfilm javított a hazai alkotások nézettségén.
A 2001-ben bemutatott új filmeket 18.654 előadáson, 713.472 néző előtt vetítették, az összes jegybevétel 360 millió 387.644 forint volt - derül ki Reichenberger János, a kultuszminisztérium főtanácsosa által készített összegzésből. A 2000-es adatokhoz képest a magyar filmek előadásszáma tavaly 37,2 százalékkal, a jegybevétel 35,4 százalékkal, a nézőszám pedig 20,4 százalékkal emelkedett.

A nemzetközi trendhez hasonlóan tovább bővült az országos multiplexhálózat, míg egyre több artmozi zár be. Az országos mozistatisztika adatai alapján megállapítható, hogy a mozitermek száma stabilizálódott, számuk 550-600 között változik: tavaly 564 vásznat üzemeltettek.

2001-ben három forgalmazóra szűkült a hazai filmekkel foglalkozó vállalatok száma: a Budapest Film 17, az InterCom 2, míg a Mokép 3 magyar film forgalmazási jogát vásárolta meg.

A forgalmazók jelentései szerint az elmúlt évben a mozik összes nézőszáma 15,7 millió volt, ez meghaladta az előző három évben regisztráltakat; az előadások száma 431.982, a pénztári jegybevétel pedig 10 milliárd forint volt, a magyar mozikban tavaly 173 filmet mutattak be.

TOP10 bevételi rangsor
Filmcím Bemutató Jegybevétel Látogatók száma Előadásszám Kópiák száma
Sacra Corona 04.12. 83 974 219 254 623 4771 25
Csocsó 11.31. 72 011 535 101 641 2664 25
Üvegtigris 10.18. 72 011 535 95 995 2254 11
Moszkva Tér 09.20. 47 991 189 72 870 1464 5
Pizzás 08.23. 21 292 349 30 883 1332 8
Vakvágányok 02.08. 16 717 729 35 228 1666 15
I Love Budapest 04.26 10 041 444 22 876 800 8
Utolsó vacsora 02.15. 4 812 589 11 839 456 4
Hamvadó cigarettavég 12.27. 4 652 242 6 921 191 9
Werckmeister harmóniák 02.01. 4 227 940 10 653 337 2
Forrás: Magyarországi Filmforgalmazók Szövetsége