A valóság Hollywood ellen tör

2003.03.28. 13:54
Amerikában a háború miatt a népek nem járnak moziba, itthon viszont az Oscar-díjas filmek jól teljesítenek.
Talán a hétvégi Oscar-gála hatása, hogy a március 20 és 26 közötti mozihéten az Amerikai Filmakadémia díjával kitüntetett filmek szinte megszállták a budapesti nézettségi listát. Az időszak legnépszerűbb filmje a hat Oscar-díjas Chicago volt, amelyre 28 ezer néző váltott jegyet több mint 23 millió forint értékben.

A húszas éveket felidéző posztmusical mögött kilencezer nézővel lemaradva áll a lista második helyezettje, a Még egy kis pánik, amelyben Rober de Niro és tettestársa Billy Crystal megpróbál még egy bőrt lehúzni a maffia pszichológusa sztoriról. A harmadik helyre a február 27-én bemutatott Taxi 3 került, amely így már több mint 130 milliót jövedelmezett az alkotóknak.

Az ötödik és a hetedik helyen is két Oscar-díjas film tanyázik: a három arany szobrocskával jutalmazott Zongoristára 11 ezren, míg a Nicole Kidmannek Oscart hozó Órákra ötezren voltak kíváncsiak ezen a héten. A két alkotás közé beékelődött Steven Seagal buddhista guru és kiöregedett akciósztár új filmje a Félholt, amely a már jó néhányszor megbukott "fehér nyomozó és jószívű fekete zsivány küzdelme a világ megmentéséért" kliséire épül.

Álomcsapda - A CNN ugyanezt adja
Eközben Amerikában jelentősen csökkent a filmszínházak forgalma, mivel az emberek inkább otthon maradnak és a háború eseményeit nézik a hírcsatornákon. A filmstúdiók már több alkotás premierjét is elhalasztották emiatt, így például Meg Ryan új filmje is csak az iraki konfliktus rendeződése után kerülhet a mozikba.

Az amerikai jegyeladási lista élén már hetek óta Steve Martin és Queen Latifah vígjátéka, a Több a sokknál (Bringing Down the House) áll, amely az internetes társkeresés kellemes veszélyeit ecseteli. Steve Martin, az idei Oscar-gála házigazdája ezzel a filmmel sokak szerint elérte karrierje csúcsát, hiszen a kritikusok elismerő nyilatkozatai mellett a bevételekre sem lehet panasz: a vígjáték három hét alatt 83 millió dollárt fialt.

A második helyen a Stephen King regénye alapján készült Álomcsapda áll, amely emberi testekből kibuggyanó földönkívüliekről, UFO-invázióról és katonai ellentámadásról szól, persze a híres horror-író misztikus stílusában. A Morgan Freeman nevével fémjelzett film szerényen teljesített, mindössze 15 millió dollárt profitált a bemutató hetében, de a szakértők szerint háborús időkben egy katonai filmtől ez is meglepően jó eredmény.

Ezen a héten a harmadik az Agent Cody Banks című tini kémtörténet, amelynek fiatal főhőse nem csak a pubertással, de a világot leigázni akaró gonoszokkal is felveszi a küzdelmet.

A háború miatti visszaesést jól jellemzi, hogy a negyedik helyen álló View from the Top című vígjáték már egyértelmű pénzügyi bukás, pedig készítői mindent megtettek a sikerért: a főszereplő Gwyneth Paltrow a történet jelentős részében tenyérnyi fehérneműben kuszálja a cselekményszálakat.

BUDAPEST 2003. március 20 - március 26.
Cím Bemutató Forgalmazó Nézőszám
Chicago március 13. UIP 28041
Még egy kis pánik március 13. InterCom 19044
Taxi 3. február 27. InterCom 15940
Kör március 6. UIP 14323
A zongorista március 20. Best Hollywood 11511
Félholt március 20. InterCom 7858
Órák március 6. UIP 5217
Álmomban már láttalak március 6. InterCom 4599
Solaris március 13. InterCom 4524
A muskétás március 20. SPI 4131
TOP 10 összesen 115188
Budapest összesen 149293