Ki kapja az Oscart?

2000.03.23. 13:55
Vasárnap éjjel minden lepukkant hollywoodi színész a tévék előtt fogja csorgatni a nyálát, akit nem hívták meg a színes emberek közé. A stúdiók iszonyatos hajrával nyomták sztárjaikat a médiában, remélve, hogy a reflex-szerű beidegződések hatására megfelelő döntést hozak a döntéshozók.

Kevin Spacey, az Amerikai szépség főszereplője
Esélyesek és esélyesebbek
Az 5500 tagot számláló Academy of Motion Picture Arts & Sciences tagjai évről évre kiválasztanak mintegy 250 film közül kategóriánként 5 darabot, hogy aztán további mérlegelés után valaki elvigye az Oscart. Érdekes momentum, hogy a tagoknak nem szükséges bizonyítaniuk, hogy mind az öt jelölt filmet látták, mielőtt leadják szavazataikat. Megeshet, hogy az akadémia renyhébb tagjai csak a Variety aktuális számait pörgették át, hogy aztán a legtöbbet látott, legszínesebb/ötletesebb hirdetőre tegyenek ikszet.

A bőséges jelölés általában már magában meghozza gyümölcsét. Szinte biztosra vehető, hogy az Amerikai szépség fogja learatni a legjobb film díját. Hangyányival szorosabb a verseny a rendezők között, ahol lelkiekben Sam Mendez (Amerikai szépség) és M. Night Shyamalan (Hatodik érzék) között fog eldőlni a verseny, nagy valószínűséggel előbbi javára.

Egy Oscar-díj anatómiája

Ahhoz, hogy egy film bekerüljön az Oscar-szavazás első fordulójába, néhány apróbb követelményt kell teljesítenie. A legalább 40 perc hosszúságú, azaz játékfilmnek minősülő darabokat 35 vagy 70mm-es filmen kell nyilvánosan vetíteni egy héten keresztül egy Los Angeles-i moziban. Ezekből a filmekből az Akedémia tagjai, 13 szakma képviselői válogathatnak, úgy mint színészek, rendezők, operatőrök, vágók, díszlettervezők, zenészek, producerek, menedzserek, PR-osok, írók, rövidfilmesek, hang- és képeffektesek. Az Academy of Motion Picture Arts and Sciences tagjai meghívással szaporodnak, jelentős filmes tevékenység vagy Oscar-jelölés után. A tagok általában véve konzervatívak, bejönnek nekik a nagy költségvetésű, emberi sorsokat bemutató eposzok, mint ahogy Tom Hanks és Meryl Streep széplelkű-amerikai imidzsét is komálják.

Keményebb küzdelem várható a színészek kasztjában. A legjobb női alakítások mezején harmadik Oscarjáért indul Meryl Streep (Music of the Heart), neki azonban vajmi kevés esélye van a kétmillió dollárért bereklámozott Anette Beninggel (Amerikai szépség) szemben. Mindkettőjüket csúnyán meglepheti azonban Hillary Swank (A fiúk nem sírnak), aki a Golden Globe-ot learatva, frissebb rutinnal sétálhat ki egy újabb szobrocskáért.

A női mellékszereplők frontján nagyjából azonos kategóriájú színésznők ugranak egymásnak, amiből bármi kisülhet. Ha mindenképpen szűkíteni kell a kört, akkor mondjuk Angeline Jolie (Girl, interrupted) és Toni Collette (Hatodik érzék) látszik esélyesebbnek.

A férfiemberek között hasonlóan erős a felhozatal. A 78 éves Richard Farnsworth (Straigh Story), a legújabb David Lynch-opusz egyetlen maradandó karaktere nagy valószínűséggel egyszer s mindenkorra lemarad az Oscarról, hiszen olyan nagymenők teljesítményét kellene beárnyékolnia, mint Kevin Spacey (Amerikai szépség) és Denzel Washington (A hurrikán). Utóbbi maga mögött tudhat egy idei Golden Globe-ot, Kevin Spacey nem, mégis ő tűnik valamivel esélyesebbnek. Mindkettőjüknek fejenként van egy mellékszereplő Oscarjuk, Denzelt viszont már egyszer főszereplőnek is jelölték. Mellékszereplőként Haley Joel Osment (Hatodik érzék) vagy Tom Cruise (Magnolia) fog kisétálni valami béna szöveggel.

Anti-Oszkár

Azonak, akik igazságtalannak, hovatovább butának tartják a jelölt filmek listáját avagy magukat a kategóriákat, javasolható az Anti-Oscar szavazás. A hálózati csoda segítségével lehetőség nyílik számukra, hogy az akadémiával ellenkező véleményüknek hangot adjanak, még ha szűk körben és különösebb látható eredmény nélkül is. Itt megszavazható pl. a legjobb filmelőzetes, a leggonoszabb alakítás, a leglátványosabb akciójelenet vagy a legemlékezetesebb halál.

A bennfentesek a külföldi filmesek közül bátran fogadnak Pedro Almodovár győzelmére. Mindent anyámról című klasszikusával már a fél világot végigmenetelte, hogy végül egy Oscart is berakjon a kosárba. A legjobb betétdal kategóriájában a Disney-rajongó csemeték arcára fagyhat a kakaóscsiga, ha a tarzanos Phil Collins helyett netalán a minden korhatárt meggyalázó ámokfutás South Park szerző-rajzoló-énekes párosa kapná az aranyat (brilliáns Disney-paródiájukkal, a Blame Canada!, azaz Fogd Kanadára! (az amerikai fiatalság megrontását - lsd. a filmet) c. nótájukkal).

Az effektek kategóriájába szorított Mátrix a webes szavazások és a közhangulat alapján porig fogja alázni az eddig szinte minden filmmel győzedelmes Star Wars legutóbbi meséjét. Bár ki tudja, Lucas hány akadémiai tagot rémisztett halálra álmában Darth Vader szuszogásával.