Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Beépülünk a Mátrixba

2003.04.25. 13:57
A japán animék mintájára készült Mátrix-kisfilm felveti a kérdést: az Újratöltve a sikeres nyitódarab ötleteit rágja tovább, vagy csak egy szokatlan reklámkampány célközönsége lettünk.
Köztudott, hogy a Mátrix-sztori nem áll meg ott, ahol a megdicsőült Neo lekaratézza az illúzióvilág ügynökeit, hamarosan ugyanis két új részben támadnak az emberiség maroknyi csoportjaira a gonosz és intelligens gépek. A Mátrix - Újratöltve című fejezetben például az utolsó, vélhetően jórészt rasztafárik által lakott emberi várost, Ziont menti meg a Nabukodonozor legénysége.

Újabb információ viszont, hogy a trilógia mellett kilenc rövid animációs film is pályára áll, amelyek a Mátrix-univerzum háttértörténetét, az író-rendező Wachowski testvérek víziójának a nagyfilmekből kimaradt részleteit vázolják fel.

Az első epizód Az Osiris utolsó útja egyúttal az Újratöltve prológusaként is felfogható. Az Osiris hajó legénysége az elpusztított Föld felszínére keveredve hatalmas fúrótoronyra bukkan, amelyről nagyon bölcsen nem az olajipar újraindítására következtetnek, hanem a gépek újabb ármánykodására. Szeretett földalatti városuk ugyanis éppen a nagy erőkkel működő fúróberendezés alatt található.

Egy kínai lány táplálja vissza magát a rendszerbe, hogy vészjelzést juttasson el az otthoniakhoz, ami sikerül is, de sajnos a küldetés közben mind ő, mind a hajó elpusztul.

Az Animatrix további részei a trilógiához lazábban kapcsolódó történetekből állnak, felvázolva a Mátrix-univerzum teljes horizontját. Az egyik epizódban egy világklasszis sprinter tör ki véletlenül az illúzióvilágból, egy másikból megismerhetjük Trinity előéletét és kapcsolatát egy kiábrándult nyomozóval, vagy hogy miként fedezi fel a hibát a rendszerben egy csapat kölyök.

Anime

A filmek érdekessége nem csak annyi, hogy a rajongók következtethetnek belőle a még nem látott rész tartalmára, hanem elképzelésünk lehet arról is, nagyjából hol tart most a számítógépes animáció fejlődése. Ez az epizód ugyanis, csakúgy mint a többi, teljes egészében digitális technikával készült.

Az Animatrix sorozat a Mátrix látványvilágát ihlető animék előtti tisztelgésként is felfogható, mivel a rendezők saját bevallásuk szerint sokat merítettek japán rajzfilmek megoldásaiból. A film sajátosan lelassult akciói, a harci jelenetekben kimerevedő képkockák mind jellegzetesen anime stíluselemek. Wachowskiék ezúttal eredeti környezetébe visszatöltve kísérleteztek saját elképzeléseik és az anime fúziójával.

Az Animatrix sorozat könnyen keltheti azt a bíztató képet az emberben, hogy a Mátrix körül egy, a Gyűrűk Urához hasonló univerzum rajzolódik ki, előtörténettel, történelmi adalékokkal, koherens világrenddel.

Illúzió és valóság

Elgondolkoztató viszont, hogy az Enter the Matrix videojátékot éppen a hosszú, Playstation-hangulatú verekedős jelenettel kezdődő Osiris filmmel együtt dobják piacra. Továbbá, hogy a rövidfilm, bár eredeti és jól felépített darab, nem sokat tesz hozzá az előző részhez. Éppen annyit, hogy felkeltse az érdeklődést az Újratöltve iránt.

Mátrix-értelmezési Szakcsoportunk két lehetséges megoldást vázolt fel. Az Újratöltve a második részek szokásához hasonlóan a sikeres nyitódarab ötleteit rágja tovább, és a telefonok közti futkosásnál, csatornában menekülő hajóknál és látványos verekedésnél többre nem számíthatunk. Vagy az Osiris utolsó útjával egy új, szokatlan reklámkampány célközönsége lettünk. Én a b válaszra tippelek.

Az Osiris utolsó útja
színes amerikai animációs film, 9 perc, 2003

rendező: Andy Jones
forgatókönyvíró: Larry Wachowski, Andy Wachowski
díszlettervező: Tani Kunitake
vizuális effektek: Kory Juul, Jake Rowell, Kevin Bjorke

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.