Sára, Márió
-12 °C
-1 °C

Szavakba zárva

2001.09.07. 15:10
Kapcsolódó cikkek (1)
Agustí Vila író-rendező 1998-ban készült első filmje bejárta a világ filmfesztiváljait, és végül a Budapest Film jóvoltából hozzánk is eljutott.
Ki-ki marad saját autizmusának a foglya
A történet főszereplője Juan, akinek a barátnője két év együttélés után hosszabb időre külföldre utazik, és ez kapcsolatuk végét jelenti. A fiú új életet keres: új lakást, új lakótársat, új nőt. Az első kettőre hirdetés alapján könnyen rá is talál, a harmadik már nehezebben megy.

Régi barátai megpróbálják összeboronálni különböző lányokkal, de neki nem fűlik a foga az előre megkoreografált randikhoz, a kényelmesen lefutható pályákhoz, amelyeken már a startvonalnál látszik, hogy ki áll a célban. Megszületik benne a gondolat: úgy fog kitörni a szokásos ismerkedési körökből, hogy a nagybetűs Véletlenre bízza a találkozást. Ő maga csak annyit tesz, hogy minden nap ugyanabban az időben ugyanazon a helyen várakozik, remélve, hogy az Igazi előbb-utóbb rátalál.

A terv úgy tűnik, beválik: hamarosan feltűnik a Nő. Csak az az apró probléma, hogy mindjárt kettő. Alicia annál a bizonyos címadó padnál a parkban, Ana pedig a bárban, a másik helyszínen, ahol Juan a véletlen találkozást várja napról napra. És megkezdődnek a beszélgetések. A padon, a bárban és Juannál otthon, ahol ő lakótársának meséli folyamatosan a Nőügy (a Véletlenügy) fejleményeit. Azonban a szavak elszállnak, hamar rájövünk, hogy valójában mindenki csak magában beszél.

A Véletlen eredményez ugyan találkozásokat, de kapcsolatok nem születnek. Hiába mindenkiben a szándék, hogy szóljon a másikhoz, végsősoron ki-ki marad saját autizmusának a foglya. A szereplők olyan természetességgel beszélnek el egymás mellett, hogy az nyomasztóvá sem válik; túl ismerős, túl megszokott ez számunkra ahhoz, hogy bántson.

Ezt a "magától értetődő klausztrofóbiát" az operatőri munka erősíti fel: a kézikamerás felvételek természetesnek, keresetlennek hatnak, és az, hogy legtöbbször kistotálban látjuk a szereplőket, bezártságérzetet kelt. Barcelonában vagyunk, de igazából nem látjuk a várost, a parkból is csak zöld foszlányokat ismerünk meg, a zöld pad, amelyen Juan üldögél, majdnem mindig betölti a látómezőnket.

Juan kitart az elhatározása mellett, hogy a Véletlenre bízza az események alakulását, nem választ a két nő között, és ily módon persze mindkettő kilibben szűkös látóteréből. A valódi kontaktus nem született meg, marad a bezártság. Juant szobrász barátja gipszformába önti, így most már tényleg nem tud megmozdulni. Még véletlenül sem.

Pad a parkban - Un banco en el parque
Színes feliratos spanyol romantikus vígjáték, 83 perc, 1998
Rendező: Agusti Vila
Forgatókönyvíró: Agusti Vila
Zeneszerző: Ian Briton
Operatőr: David Omedes
Díszlettervező: Sofia Pape
Jelmeztervező: Annick Celine Turiaf
Executive producer: Beatriz de la Gándara
Társproducer: Enrique González Macho
Vágó: Miguel Ángel Santamaría
Szereplő(k):
Alex Brendemühl (Juan)
Victoria Freire (Alicia)
Mónica López (Ana)
Aitor Merino (Carlos)
Rosana Pastor (Cristina)
Gary Piquer (Emilio)
Ingrid Rubio (Marta)

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Kezdje az évet egzotikus körutazással!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.