Árpád
-2 °C
9 °C

Szavakba zárva

2001.09.07. 15:10
Kapcsolódó cikkek (1)
Agustí Vila író-rendező 1998-ban készült első filmje bejárta a világ filmfesztiváljait, és végül a Budapest Film jóvoltából hozzánk is eljutott.
Ki-ki marad saját autizmusának a foglya
A történet főszereplője Juan, akinek a barátnője két év együttélés után hosszabb időre külföldre utazik, és ez kapcsolatuk végét jelenti. A fiú új életet keres: új lakást, új lakótársat, új nőt. Az első kettőre hirdetés alapján könnyen rá is talál, a harmadik már nehezebben megy.

Régi barátai megpróbálják összeboronálni különböző lányokkal, de neki nem fűlik a foga az előre megkoreografált randikhoz, a kényelmesen lefutható pályákhoz, amelyeken már a startvonalnál látszik, hogy ki áll a célban. Megszületik benne a gondolat: úgy fog kitörni a szokásos ismerkedési körökből, hogy a nagybetűs Véletlenre bízza a találkozást. Ő maga csak annyit tesz, hogy minden nap ugyanabban az időben ugyanazon a helyen várakozik, remélve, hogy az Igazi előbb-utóbb rátalál.

A terv úgy tűnik, beválik: hamarosan feltűnik a Nő. Csak az az apró probléma, hogy mindjárt kettő. Alicia annál a bizonyos címadó padnál a parkban, Ana pedig a bárban, a másik helyszínen, ahol Juan a véletlen találkozást várja napról napra. És megkezdődnek a beszélgetések. A padon, a bárban és Juannál otthon, ahol ő lakótársának meséli folyamatosan a Nőügy (a Véletlenügy) fejleményeit. Azonban a szavak elszállnak, hamar rájövünk, hogy valójában mindenki csak magában beszél.

A Véletlen eredményez ugyan találkozásokat, de kapcsolatok nem születnek. Hiába mindenkiben a szándék, hogy szóljon a másikhoz, végsősoron ki-ki marad saját autizmusának a foglya. A szereplők olyan természetességgel beszélnek el egymás mellett, hogy az nyomasztóvá sem válik; túl ismerős, túl megszokott ez számunkra ahhoz, hogy bántson.

Ezt a "magától értetődő klausztrofóbiát" az operatőri munka erősíti fel: a kézikamerás felvételek természetesnek, keresetlennek hatnak, és az, hogy legtöbbször kistotálban látjuk a szereplőket, bezártságérzetet kelt. Barcelonában vagyunk, de igazából nem látjuk a várost, a parkból is csak zöld foszlányokat ismerünk meg, a zöld pad, amelyen Juan üldögél, majdnem mindig betölti a látómezőnket.

Juan kitart az elhatározása mellett, hogy a Véletlenre bízza az események alakulását, nem választ a két nő között, és ily módon persze mindkettő kilibben szűkös látóteréből. A valódi kontaktus nem született meg, marad a bezártság. Juant szobrász barátja gipszformába önti, így most már tényleg nem tud megmozdulni. Még véletlenül sem.

Pad a parkban - Un banco en el parque
Színes feliratos spanyol romantikus vígjáték, 83 perc, 1998
Rendező: Agusti Vila
Forgatókönyvíró: Agusti Vila
Zeneszerző: Ian Briton
Operatőr: David Omedes
Díszlettervező: Sofia Pape
Jelmeztervező: Annick Celine Turiaf
Executive producer: Beatriz de la Gándara
Társproducer: Enrique González Macho
Vágó: Miguel Ángel Santamaría
Szereplő(k):
Alex Brendemühl (Juan)
Victoria Freire (Alicia)
Mónica López (Ana)
Aitor Merino (Carlos)
Rosana Pastor (Cristina)
Gary Piquer (Emilio)
Ingrid Rubio (Marta)