Perverz passió

2001.02.15. 18:00
De Sade márki a XX. századra egyszerre vált a polgárpukkasztás művészévé, az emberben lakozó állati ösztönök prófétájává és visszataszító perverziók névadójává is. A hírhedt nőcsábász, budoárfilozófus és író életének utolsó szenvedésekkel teli éveit mutatja be az eredetileg az emblematikus Tollak címet viselő film, amely az emberi természet kettőségéről is megpróbálja fellebbenteni a fátylat.
A történetben megismert De Sade egy csendes elmegyógyintézet perzsa szőnyegekkel és emberi csontokkal gazdagon díszített cellájának magányában próbál úrrá lenni a lelkében lakozó gonoszon. Az intézet humanista papja különös gyógymódot talál betege számára, ugyanis arra buzdítja, írjon le minden vágyat, késztetést, így vetve ki magából ezeket a bűnös gondolatokat.

De Sade márki szexuális aberrációtól csöpögő regényei a francia nép örömére, és a kormányzat nagy bosszúságára kikerülnek a zárka falai közül, és gáttalanul rombolják az erkölcsöket Párizs utcáin. A revizorként az intézménybe érkező, konzervatív orvos perverz párviadalt kezd a márkival, amelynek végkifejlete tragikusan hat a papra, a szerelmes mosólányra és minden bentlakóra.

Gyengébb idegzetűek is bátran megnézhetik
A film egyik nagy erénye, hogy a súlyos gondolatokat szélesvásznú, kosztümös kalandfilm köntösébe képes csomagolni, így az alkotás a nézőt nemcsak a székéhez szögezi, de a vetítés végével sem engedi el. Sajnos a végső felismerés felé futó filozófiai szálak finom szövete mellett a lelki folyamatok ábrázolása néhol felületes marad: a márkiban dúló pokol okairól például csak a kezdő képsorok adnak némi felvilágosítást. Mindezért talán kárpótol bennünket a film csúcspontja, amikor a szolgálólány szerelmében raboskodó pap és a márki a tragikus események után egymásban találják meg énjük addig elnyomott felét.

A Titanicból ismerős Kate Winslet azt bizonyítja, hogy nem csak süllyedő hajók fedélzetén képes maradandót alakítani, a márkit játszó Geoffrey Rush és ellenfelét megszemélyesítő Michael Caine teljesítménye úgyszintén lenyűgöző.

A Sade márki játékai a kényes téma ellenére sem használ sokkoló képeket, gyengébb idegzetűek is bátran megnézhetik, persze csak akkor, ha készek szembenézni az unalomig ismételt, de ritkán átélt tétellel: az ember végletesen kettős egy lény.