Vilma
-7 °C
4 °C

Vér és nyál a kólásüvegben

2001.08.14. 09:45
Két hős férfi és egy csodálatos asszony a történelem viharai közepette. Száznyolcvan perces digitális szerelmi eposz az amerikai életérzésről: a hamburger, a kóla és persze Hollywood diadala a világ felett.
Az Egyesült Államok második világháborús kalandja tulajdonképpen diadalok sorozata. Ahol a jenkik partra szálltak, onnan előbb-utóbb iszkoltak a náci németek, a Római Birodalmat álmodó olaszok, vagy az Ázsia uraként tetszelgő japánok. Egyetlenegy igazi és teljes vereség képe él máig az átlagamerikai emlékezetében: a Pearl Harbor-i incidens, de a szovjet propagandafilmek hagyományait követve a hollywoodi mágusoknak ezt is sikerült győzelemmé hazudniuk.

A film első órájában a háborúra készülő Amerikát és egy különös szerelmi háromszög vázlatos történéseit ismerhetik meg a nézők. Az egy pilóta és egy ápolónő, majd egy pilóta legjobb barátja és egy ápolónő kapcsolat részleteiről, illetve a kör háromszögesítésének körülményeiről e helyen nem ejtenék szót, a Titanicon edződött nézőknek úgyis ismerős lesz a legtöbb beállítás, ráadásul a film egyetlen - ugyan cseppet sem váratlan - fordulatát sem lenne illendő elárulnom. A monumentális történelmi tabló és vontatott szerelmi giccs után azonban a film váratlanul a címben is hangsúlyozott eseményt: az amerikai flotta felének pusztulását vette górcső alá.

A japán vadászbombázók megérkezésével minden cinizmusom elpárolgott, és halk döbbenetben ültem végig a Csendes-óceáni flotta megsemmisülésének negyven percét. A Ryan közlegény megmentése óta az amerikai látványtervezők a háború ábrázolásának mestereivé váltak, de ez a film minden eddiginél erősebb képekkel adja vissza a modern hadviselésben elvesző ember kétségbeesett menekülését, aki egyedül a sors szeszélyének köszönheti, hogy ha életben marad a bombák, repeszek és nehézgéppuska-lövedékek záporában. A hatást ráadásul a végletekig fokozza, hogy az alkotók figyelmességének köszönhetően a halálban tobzódó jelenetek alatt a támadás mind a 3177 áldozatának utolsó rángásait közvetlen közelről szemügyre veheti a nagyérdemű.

A pusztulás képsoraival szemben azonban hamar rezisztensé váltam, ezért újból tisztán láttam a film ordas nagy hibáit. Egy idő után nyilvánvalóvá vált, hogy ez az alkotás leginkább a Sacra Coronára hasonlít, csak a készítők egy kicsivel több pénzt invesztáltak a digitális technikába, és persze a rendező sem a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tanulta a mesterségét.

A Pearl Harbor ugyanis az amerikai életérzés száznyolcvan perces himnusza, ami egész végig fortéban dübörögve, diadalmasan áradva tölti be a nézőteret. A film főhősei, a tiszta lelkű és persze szívdöglesztően csinos pilóták a szó minden értelmében szembeszállnak az egész japán légierővel, ezért szemrebbenés nélkül mondhatnak ki olyan mondatokat, miszerint "ha a tükörbe nézek egy hőst látok". Ráadásul a két elválaszthatatlan barát a haza érdekében még a magánéleti súrlódásokon is képes túllépni, és az aggódó nézők szeme láttára visszavágnak az elbizakodott japánoknak. A film történelmi hitele ugyan ekkor egy percre megremeg, de - mint azt tapasztaltam - a vereségben is a diadal csíráját kereső hurráoptimizmus hamar magával ragadja a kételkedő nézők egy részét.

A japánok viszont az amerikai héroszokkal szemben minden emberi vonástól lecsupaszított aprítani való ellenségnek tűnnek. Nyoma sincs a Ryan közlegényt jellemző kvázi pártatlanságnak, mivel a harci gépek vezetői - egy-két röpke jelenetet leszámítva - leginkább a birodalmi Tie Fighterek pilótáira hasonlítanak: arctalanok és roppant gonoszak. A csatajelenetek alatt eszembe jutott, hogy ezt a filmet Japánban is bemutatták, de előtte kivágták a japán kultúrát és embereket rossz színben feltüntető képsorokat. Akármennyit gondolkoztam, nem jöttem rá, hogy az alkotók a maradékból hogyan tudtak összefüggő, koherens történetet összeeszkábálni.

A sötétben töprengve arra is rá kellett jönnöm, hogy a film üzenete egy képben is teljes bonyolultságában tetten érhető, minden további jelenet csak ennek a szimbólumnak a variálása, illetve magyarázata. A végletekig tömör képsorban a két hős pilóta a katonai kórházban éppen vért ad, a sűrű, sötét folyadék egy-egy Coca-Colás üvegbe csorog, mintegy jelképezve az Egyesült Államoknak népének és a fogyasztó kultúrának tett áldozatokat. A képet lágy, de erős dallam kíséri, a vonósok versenyt futnak a fúvósokkal, a ritmus katonásan kattog. Bennem a jelenet hatására egy pillanatra életre kelt egy röpke vágy: én is büszke amerikai akartam lenni. Vagy legalább egy picivel hülyébb, hogy bevegyem ezt a marhaságot.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.