Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Kosztümös gettó

2002.04.02. 16:01
Kapcsolódó cikkek (1)
Bár Hasfelmetsző Jack csak mellékállásban szedi áldozatait, mégis bebizonyítja, hogy az ő bomlott elméjéből mászott elő az egész huszadik század.
Hangulatfestő elemek
Hasfelmetsző Jack nemcsak a sorozatgyilkos szakma megteremtője, a Drakulához, Freddy Krugerhez vagy Dr. Hannibal Lecterhez hasonló, ösztöneinkből előkúszó és félelmeinkből táplálkozó rémek prototípusa, de a huszadik század egyik szimbóluma is: már a viktoriánus Angliában megérezte az új idők hullaszagot hozó szelét, és messze megelőzte korát rémtetteivel. A London szegénynegyedeiben garázdálkodó gyilkosok szerint egyenesen az elkövetkező évszázad hírnöke volt, ezért nem meglepő, hogy pár évtized alatt ikonná vált, és ma már Mickey Egérhez vagy a Coca-Colához hasonlóan a modern, globális kultúra meghatározó viszonyítási pontja. Ezt a gazdag jelentést használják ki a Hughes testvérek, akik új filmjükben túllépnek a véres szikével rohangáló, fekete köpenyes őrült kliséjén, és Hasfelmetsző Jack története kapcsán arról a társadalomról mesélnek, mely lerakta a mi világunk alapjait.

Johnny Depp visszafogott ópiumfüggő gesztusa
A film azt a gyilkosságokhoz kapcsolódó összeesküvés-elméletet dolgozza fel, amely szerint Hasfelmetsző Jack nem egy önjelölt pszichopata volt, hanem egy a királyi család becsületét és jó hírét védelmező, kissé túlbuzgó és perverz szabadkőműves. Ezt a meglepő és merész teóriát már egy sor horror, krimi, oknyomozó áldokumentumfilm, sőt vígjáték feldolgozta, így a gyakorlottabb mozi járóknak, vagy a ponyvairodalom kedvelőinek nem fog sok meglepetést okozni a gyilkos személye. De A Pokolból nem is a nyomozás intellektuális munkájának bemutatására helyezi a hangsúlyt, az ismert történet ugyanis csak eszköz pár emberi sors és egy szélesebb társadalmi tabló bemutatásához. A Hughes testvérek feldolgozásában a gyilkos csak mellékszereplő, és a történet reflektorai inkább a nyomozóra és az áldozatokra irányulnak.

Rendőri túlkapás
A filmből megismerjük Fred Abberline-t, az ópiumfüggő rendőrt, aki kábítószeres hallucinációi és álmai segítségével veszi üldözőbe a gyilkost, miközben ő maga is menekül személyes tragédiái elől. Találkozunk az áldozatokkal, akik utolsó napjaikban is küzdelmet folytatnak a kegyetlen mindennapokkal London Whitechapel nevű nyomornegyedében. És eközben a Hughes testvérek megmutatják nekünk az a viktoriánus Angliát is, ahol a szegénység az utcára űzi, és prostitúcióra kényszeríti a nőket, ahol mindennaposak a rendőri túlkapások, miközben az utcai bandák a legvédtelenebbeket terrorizálják, és ahol a gazdagok társadalma elérhetetlen magasságokban trónol. Igazi, modern gettókép ez, csak itt nem a négereket, hanem a zsidókat vádolják minden bűncselekménnyel, és a prostituáltak nem testhez tapadó miniben, hanem rakott szoknyában pózolnak az utcasarkon.

Érzelemmentes orvostudomány
A nyomor ábrázolásán túl az alkotók nagy figyelmet fordítanak a korhangulat érzékeltetésére is, ezért kisebb-nagyobb jelenetekben bemutatják a századforduló embertelen, érzelemmentes orvostudományát, a szabadkőműves mozgalom mindent behálózó titkait, vagy az arisztokrácia jól nevelt gőgje mögött tomboló érzéketlenséget és kegyetlenséget. Ezek a hangulatfestő elemek belesimulnak a történetbe, ezért felerősítik a film különös atmoszféráját. A cselekménybe lopott szerelmi szál hétköznapi szépségével pedig az alkotóknak sikerült elkerülniük a két véglet: a véres rémfilm és a nagyszabású, éppen ezért törvényszerűen elnagyolt történelmi tabló hazugságait.

Horrornak kevés
Ebben a különleges közegben lubickolnak a színészek: a misztikus filmek sztárja, Johnny Depp finom, visszafogott gesztusokkal formálja meg az ópiumfüggő nyomozót, és partnere, Heather Graham is emlékezetes alakítást nyújt. Az igazi meglepetést mégis a mellékszereplők színészi játéka okozza, hiszen Robbie Coltrane, vagy a Gyűrűk Urában Bilbot játszó, ezúttal sötétebb szerepben feltűnő Ian Holm alakítása is túlnő a szerep szűkre szabott keretein. A Pokolból ugyan leszámolt az ócska klisékkel, a megcsillanó penge és a ködből kibontakozó sötét alak sablonjával, de nem talált új eszközöket a rémület kifejezésére, ezért többnyire megmaradt a Hetedik óta elcsépelt naturális ábrázolásnál, az áldozatok aszfaltra freccsent beleinek veséjének vagy méhének bemutatásánál. Horrornak éppen ezért kevés, de Filmnek talán több lett.