Gábor, Karina, Ders
7 °C
21 °C

Güzü története az én történetem, és fordítva...

2000.08.14. 14:14
Kapcsolódó cikkek (1)
- Hogy kerültél kapcsolatba a CPg-vel és miért döntöttél úgy, hogy első filmed témája az együttes története lesz?

- Valahol hallottam, hogy Güzü (a CPg gitárosa és szellemi atyja - a szerk.) a szegedi zsinagógában dolgozik. Ez annyira abszurdnak tűnt... Egyébként, a történetnek főleg a politikai vonulata ragadott meg. A filmbe is ezért kerültek korabeli dokumentumok, ezért szólaltak meg benne szamizdatos írók, mint például a Haraszti. A punkokról, pontosabban a CPg-ről meg azért szerettem volna filmet készíteni, mert ezt a témát eddig senki nem dolgozta fel. Ami készült, kordokumentum, függetlenül attól, hogy sok hiányossága van.

- Hát, mi tagadás, látszik, hogy low-budget filmről van szó. Lemaradtak feliratok, nincs narrátor, a vágás is elég ,,punkosra" sikeredett. Rádásul úgy tűnik, hogy nem is igazán maradt idő befejezni, el kellett készülni vele a szemlére...

- Pontosan. Már a forgatás is nagyon zűrös volt, három nap alatt vettük fel azt, amire egy vagy két hét kellett volna. Lementünk Szegedre és három napig folyamatosan csak forgott a tekercs a kameránkban. Aztán másfél hét vágás, de végül mégis elkészültünk. Az utolsó néhány napon nem is aludtunk semmit, a leadási határidő reggelére készült el a vágás, már megnézni sem maradt időnk. Persze pénzünk is alig volt, sorban utasították vissza a pályázatokat. Egyedül a Filmplus támogatott: nekik köszönhetem, hogy egyáltalán elkészülhetett a film.

- Ismerted az együttest vagy a számaikat korábban is? Jártál valaha koncertjükön? Egyáltalán mit tudtál a CPg történetéről?

- Nem sokat. Néhány számot hallattam, például a híres Erdős Péter kurva anyádatrefrénű nótát. Tudtam azt is, hogy börtönben ültek, de igazán csak a film készítése közben derült ki számomra, hogy mi is történt. Koncertjükön pedig sohasem jártam.

- Sokan mások is csak hallomásból ismerik a Cpg-t, a film nekik készült, esetleg a nosztalgiázó - azóta polgári ruhába bújt - ex-punkoknak?

- Hogy kinek készült? Nem tudom, fogalmam sincs. Azt hiszem, leginkább magamnak csináltam. Csak elkezdtem forgatni, aztán egyre jobban a hatása alá kerültem. Néha még könnyeztem is - de tényleg. Például, mikor Güzü a sárkányos triciglijén rodeózott a mezőn. Meg a szövegeik is baromira tetszettek, pédául az ,,itt mindig kék az ég, itt mindig zöld a fű, itt az emberek mind némák, mindenki tetű a magyar népköztársaságban" sorok. Én tudom, mekkora bátorság kellett ehhez akkoriban - teenagerként én is átéltem azt a kort.

- Néztem a filmedet és úgy éreztem, hogy magadból szinte semmit nem raktál hozzá a történethez. Talán egyszer volt személyes hozzászólásod, az is csak "riporteri kérdés" formájában. Miért alakult ez így?

- Egyszerűen nem volt rá szükség. Güzü története az én történetem, és fordítva. A 80-as években az én bátyám is disszidált (Güzü is élt néhány évet New York Cityben - a szerk.) Párizsban publikált egy irodalmi újságban, de nem merte hazaküldeni, mert írt bele egy megemlékezést az 1956-os forradalomról. Akkor ezt a szót még nem volt szabad kiejteni. Engem nagyon sok fájdalom ért abban az időben, és Güzüben ugyanezek az élmények dolgoztak. Következő filmem, mely a Közellenség nevű zenekar történetét tárja fel, már személyesebb lesz, és igyekszem majd, ezt az egész punk-történetet összefüggéseiben is bemutatni. Güzüvel, aki azóta, bátran mondhatom, jó barátommá vált, most közösön dolgozunk az új forgatókönyvön.