Vilma
-7 °C
4 °C

Isten nem tehet róla

2003.10.20. 15:50
Orosz ébresztőórára robbanó bombák, megerőszakolt és kitagadott asszonyok Algírban - iszlám rendezőnő filmje a terror hét évéről.
Az idei Titanic fesztiválon a muszlim filmek váltottak ki kultikus érdeklődést, talán nem véletlenül. Tádzsikisztánról vagy Algériáról a médiában jó néhány éve nincs szó, a polgárháborúk, a demokratikus átmenet évei után nincs olyan történés, ami adrenalinszint-emelkedést váltana ki az átlag hírfogyasztóból. Előtérbe került viszont Afganisztán, Irak, és mostanában Irán is - hogy a napra nap vezető anyagot szolgáltató izraeli-palesztin konfliktusról már ne is beszéljünk.

A BBC helyszíni életképei megtévesztően hasonlítanak arra, amit az algír elsőfilmes rendezőnő, Yamina Bachir-Chouikh mutat a szélsőséges fundamentalistákról, akik kést ragadnak egy kendő nélkül sétáló hölgy láttán, vagy egy nem kívánatos házasságot faluirtással akadályoznak meg.

A Rachidát nem lehet úgy nézni, hogy ne merüljön fel a kérdés, "hogy lehet így élni"? Pedig a Föld nagyobb részén élnek így emberek, mint nem. Gyerekek, akik azzal büszkélkednek, hány Kalasnyikov töltényhüvelyt gyűjtöttek előző este, asszonyok, akik a társadalom perifériájára kerülnek, mert a férjük új nőt hozott a házhoz, és nekik menniük kellett, idősek, akik botjukra támaszkodva, fehérre meszelt házaik előtt, rezzenéstelen arccal néznek végig egy kövezést.

Egy kis algír történelem
A volt francia gyarmatban, Algériában 1992-ben a katonaság által kinevezett Legfelső Államtanács érvénytelenítette a választásokat, melyet az előzetes eredmények szerint a közben törvényen kívülre helyezett Front Islamique du Salut (FIS) nyert volna. Az iszlám fundamentalisták ezután lakosok tízezreit mészárolták le, esztelen vérontások, leszámolások és megtorlások közepette. A vérontásnak az 1999-es választások vetettek véget, amikor az algériaiak nagy többsége szavazott Bouteflika elnökre. A fanatikusok azonban azóta sem adták fel a hatalomért vívott küzdelmet, elszigetelt terrorakcióik azonban ma már a demokratikus Algéria belügyének számítanak.
Pedig Isten nem tehet arról, amit a nevében elkövetnek - mondja Rachida anyja, miután egy világvégi falucskába menekíti tanárnő lányát, akit volt tanítványai hasba lőnek a nyílt utcán, mert 1., nincs rajta kendő, 2., nem hajlandó az iskolába vinni a műbőr táskába rejtett házi készítésű bombát, amelyre egy orosz pléh ébresztőórát szigszalagoztak.

A minden pillanatban jelenlévő erőszak kapkodó fejű tinédzsereket szül, akik a fal mellett leskelődnek, mielőtt befordulnának egy utcába, fiatal lányokat, akik az arcukon viselik az emberrablók billogját, egy nyolc centiméteres pengehosszúságú heget, férjeket, akik cumis üveggel a kezükben guggolnak véres lepedővel letakart csecsemőjük holtteste előtt.

A remény halott, még akkor is, ha Yamina Bachir-Chouikh filmjének utolsó képsora nem ezt sugallja. Az esküvőt vérfürdővé változtató megtorlás után az igéző tekintetű Rachida remegve megy be az iskolába, hogy gyönyörű arab betűkkel felírja a táblára, mint minden reggel, "a mai lecke".

Rachida
színes, hangalámondásos, algír filmdráma, 100 perc, 2002

Rendező: Yamina Bachir-Chouikh
Operatőr: Said Ahmed Khouar, Mustapha Belmihoub
Zene: Newfal El Manaa
Vágó: Cécile Andreot

Szereplők:
Djouadi Ibtissem
Bahia Rachedi
Hamid Ramas
Abdelkader Belmokademú
Rachida Messaouden