Átverte a sajtót a Hatodik érzék rendezője

2004.07.21. 10:43
Alig pár nappal azután, hogy M. Night Shyamalan rendező magánéletét leleplezte egy nagy port kavart dokumentumfilm, az NBC szóvivője bejelentette, hogy a botrány az indiai rendező tudtával készült reklámfogás volt.
Ahogy már több amerikai napilapban megjelent, M. Night Shyamalan összeveszett a M. Night Shyamalan "Mindez csak reklámfogás volt, és a werkfilm Shyamalan beleegyezésével készült" - árulta el utólag Jean Guerin, a Sci Fi csatorna szóvivője a Reutersnek. Guerin nyilatkozata szerint a marketing-akciót az NBC Universal, a Sci Fi tulajdonosa szervezte: "A feladat az volt, hogy félrevezetve a sajtót felhívjuk a figyelmet Shyamalan július 30-án mozikba kerülő thrillerére, a The Village-re" - mondta. A Hatodik érzéket illetve a Jeleket jegyző rendező-forgatókönyvíró bemutatás előtt álló játékfilmjében egyébként olyan színészek szerepelnek, mint Joaquin Phoenix, Sigourney Weaver és Adrien Brody.

Az 1999-es Idegleléshez (The Blair Witch Projekt) hasonlóan áldokumentumfilmnek készült darab egy "gerillamarketing" része volt, de a szóvivő szerint az NBC ezúttal túl messzire ment. A vetítést követően ugyanis a napilapok tényként kezelték Shyamalan és a producerek közötti ellentétet.

Ez lelkesedés, nem marketing

"A dokumentumfilm stábját csak magával ragadta a lelkesedés" - állítja Shyamalan. (A werkfilm rendezője amúgy az Oscar-jelölt Nathaniel Kahn.) "Természetesen én is benne voltam az átverésben - tette hozzá az indiai rendező, de a marketing részéhez semmi közöm nem volt."

Rebecca Marks, az NBC szóvivője szerint a multicég nem vett részt az átverésben sem, ugyanis a forgatás azelőtt kezdődött, hogy megvették volna a Sci Fi csatornát. "Most vizsgáljuk, hogy mekkora szerepe volt az NBC-nek az ügyben, és megtesszük a lépéseket, hogy ilyen ne fordulhasson elő többet" - mondta Marks a Reutersnek. A NBC vezetői nem nyilatkoztak.

Kisebb álbotrány keltésének kísérlete már Magyarországon is történt néhányszor. Legutóbb például az InterCom márciusban adott ki egy olyan sajtónyilatkozatot, ami egyesek szerint csak marketingfogás volt. A közleményben Salamon András Getno című filmjét támadták bizonyos "amerikai magyarok", akik szerint a film "gúnyt űz a tengerentúli magyarokból", és amit - írta a közlemény - emiatt nem hívtak meg a Los Angeles-i Magyar Filmhétre. A sajtónyilatkozat hivatalosságát utólag még az